Kelet-nyugati folyók, kontinentális éghajlat
Kelet-nyugati folyók, kontinentális éghajlat
Az Erdélyi-medence nagy része a Tisza vízgyűjtőjéhez tartozik; ezen belül a Szamosok, a Sebes-Körös és a Maros vízvidéke különíthető el. A negyedik vízrendszer a Vöröstoronyi-szoroson át az Al-Duna felé távozó Olt folyóé.
A Szamos vízrendszere az Erdélyi-medence északi részét foglalja magában. A Szamos jellegzetes többforrású folyó: a Désnél egyesülő Nagy- és Kis-Szamosból (utóbbi pedig a Meleg- és Hideg-Szamosból) adódik össze. A Nagy-Szamos a Radnai-havasokban ered, a Kis-Szamos forrásai a Biharban és a Gyalui-havasokban vannak.
A Sebes-Körös a Kalotaszegi-dombságon, Körösfő határában ered; völgye forgalmas átjárót képez az Erdélyi-középhegységen keresztül (Királyhágó, Révi-szoros). Vízhozama jóval kisebb az egyesült Szamosénál.
A Maros Erdély fő folyója: Dédától Déváig átlós irányban, jórészt középszakasz-jelleggel szeli át az Erdélyi-medencét. Vízvidékéhez tartozik a Mezőség déli fele, a medence keleti peremvidéke Dédától Székelyudvarhelyig, a Küküllők dombságának nagy része, az Erdélyi-Hegyalja és a Hunyadi-medence. A Kis- és Nagy-Küküllő (a folyónév jelentése: Kökényes) párhuzamos völgyei ugyancsak derékban szelik át a medencét; forráságaik az említett vulkáni törmelékes fennsík görgényi és hargitai szakaszába mélyítik völgyeiket.
A sókarszt oldásbarázdái Parajdon (Nemerkényi Antal felvétele)
A Marosnál valamivel kisebb hozamú Olt a Rákosi- és a Vöröstoronyi-szoros között, Fogarasföldön végigfolyva szeli át az Erdélyi-medencét. Vízgyűjtőjéhez a Dél-erdélyi-medencesor, a Küküllők dombságának déli része és a Homoródi-dombság tartozik.
A medence fővölgyeiben 7–8 folyóterasz alakult ki, a mellékvölgyekben a teraszok száma 2–5 között változik. Különösen szépen fejlettek a 30–35 és az 50–60 m-es, valamint a 100–110 m-es viszonylagos szintkülönbségű (az ártér fölötti 3., 4. és 6. számú) teraszok. Az Erdélyi-medence teraszai túlnyomóan éghajlati eredetűek. Neotektonikus eredetű deformációk csupán a peremeken, főleg a sódiapír-övezetben mutathatók ki.
Az Erdélyi-medence éghajlata – a jól zárt medencejelleg következtében – az Alföldéhez hasonlóan kontinentális. Az évi abszolút és közepes hőmérsékletingadozás egészen hasonló, mint az Alföldön, de a nyár (júliusban 19 °C körül) és a tél is (januárban –3 és –4 °C) valamivel hidegebb. Az évi középhőmérséklet Déván 10, Nagyszebenben 9, Kolozsvárott 8,5, Marosvásárhelyen 8, a magasabb hátakon 6 °C körül alakul. A különbségeket, akárcsak a csapadék eloszlását, elsősorban a domborzat határozza meg. A medence központja, a Mezőség csak 500–600 mm csapadékot kap; a peremeken már 700 mm fölötti mennyiség hull. A legcsapadékosabbak a kora nyári, a legszárazabbak az őszi hónapok. A hótakaró a medence közepén 40–60, a peremeken 100–120 napig szokott kitartani. A folyók átlag kétévenként, egy-két hónapra fagynak be. Az uralkodó nyugati szélirányt a domborzat helyenként jelentősen módosítja.
