A fő övezetek domborzata
A fő övezetek domborzata
A molassz előmélyedés – amely az Alpokból húzódik át – az Északi-Kárpátok koszorúját kívülről övezi. Főleg dombsági és síksági jellegű terület, amelyet nem vagy kevéssé tömörödött kőzetek alkotnak (agyag, homok, homokkő, kavics). Alapzata ásványkincsekben, főleg idősebb feketeszénben meglehetősen gazdag (Ostravai-medence, Szilézia).
A belső és külső flisövezetet többnyire kiterjedt hegységek alkotják. A Morva-Kárpátokban kezdődik (pl. Zdánicei-erdő, Mars-hegység [Chriby], majd a Morva folyón túl a Miavai-dombságban folytatódik, s a Vágtól nyugatra egyre északabbra, a Szlovák-Morva határhegységen át a szlovák-lengyel határ menti, terebélyes Nyugati-Beszkidekig fut (pontosabban itt kapcsolódik az Északkeleti-Kárpátokhoz tartozó Keleti-Beszkidekhez). A hegységek több ezer méter vastagságú, váltakozó homokkő-, agyag- és konglomerátum-rétegekből épülnek fel. A legmagasabb kiemelkedések, mint például a Fehér-Kárpátok, a Jávornik, a Babia Góra, a Pilsko vagy a Csergő csúcsait az ellenállóbb homokkő alkotja. A vonulatok ásványi nyersanyagokban szegények, némi szénhidrogén-termelés mellett itt-ott homokkőbányászat folyik.
Az Oroszlánkő (Vršatské bradlá) jura–alsó-kréta anyagú szirtjei a Fehér-Kárpátokban
A szirtöv igen keskeny (1–10, kivételesen 20 kilométer széles), de az Északnyugati-Kárpátok teljes hosszában végighúzódó (s tovább kelet felé is folytatódó) sávot alkot: összhosszúsága több mint 500 kilométer. (A keleti-kárpáti, korábban a mészkőszirt-övbe sorolt kibukkanások lemeztektonikailag nem tartoznak ide.) Három takarócsoportba rendeződött anyaga, mint már a századforduló táján felismerték, mindenütt a flisövre tolva helyezkedik el. A Bécsi-medencéből áthúzódó szirtsor a flisöv déli részét képező Miavai-dombság területén kezdődik, Berencs váránál (Podbranč). Innen a Fehér-Kárpátokon keresztül halad tovább, ahol a lenyűgöző Oroszlánkői-szirtek emelkednek, majd a Vág mentén, Zsolna városa után pedig az Árva mentén húzódik, s tovább Lengyelországban folytatódik. A Dunajec áttörésénél visszakanyarodik Szlovákia határára, ahol a legtömegesebb kibukkanás, a Pieninek építőanyaga. Ezután, kevésbé látványosan, délkelet felé Homonnáig (Humenné) fut, ahol – már az Északkeleti-Kárpátokban – a Vihorlát vulkáni kőzetei alatt folytatódik. A szirtöv ellenálló jura–alsó-kréta mészkövei különböző nagyságú sziklaképződményeket alkotnak, amelyekre merész várak épültek (lásd a 368. oldali keretes szöveget). A kevésbé ellenálló márgába ezzel szemben szurdokok mélyülnek: a legfestőibb völgyszakaszok a Miava, a Vág és az Árva völgyében vannak.
Téli kilátás a nagy-fátrai Nagyrét-hegyről dél felé, a Sztrázsó-hegység irányába
A szirtövtől délre húzódó Belső-Kárpátok az Északnyugati-Kárpátok középső részén terül el. A széles, a többinél tömbszerűbb övezet (a messze kinyúló Kis-Kárpátok nélkül nyugat-keleti irányban mintegy 250, észak-déli irányban 120 kilométer a kiterjedése) hegységek és völgymedencék változatos mozaikja. Jellemzően nyugat-keleti vonulatai a Kis-Kárpátoktól a Sztrázsó-hegységen, a Kis- és Nagy-Fátrán, a Magas-Tátra-vidékén és az Alacsony-Tátrán keresztül a Gömör-Szepesi-érchegységig tartanak, és a Vág, a Poprád és a Garam ugyanilyen irányú völgymedencéi tagolják. A hegyvonulatok délről északra egymásra tolódott takarókból állnak. A szirtövre, illetve a Kis-Kárpátoknak és Inóc-hegységnek a Pennini-övvel rokonítható képződményeire a kelet-alpi takarókkal rokon szerkezeti egységek következnek: a Tátrikum, a Fátrikum és az Észak-Veporikum, ezekre a Dél-Veporikum, a Kócs (Choč)- és a Strázsó-takarók, legvégül pedig a Gömörikum (bővebben lásd a lemeztektonikai fejezetben). Földtani alapjukat – a Belső-Kárpátok „magját” – gránit, granodiorit és metamorf kőzetek (gneisz, csillámpala, fillitek) alkotják. Ezek általában a legmagasabb csúcsok anyagai. Vasércben, rézben, antimonitban, azbesztben, magnezitben és zsírkőben gazdagok, elsősorban az Érchegység területén. E magmás-metamorf kőzeteket kis részben újpaleozoikumi, de főleg mezozoikumi üledékekből álló, ugyancsak gyűrt „burok” fedheti (agyagpala, homokkő, konglomerátum, márga, mészkő, dolomit és kvarcit). Ezek anyaga egykor tengerekben rakódott le, bár alárendelten szárazföldi törmelékes összletek is előfordulnak. Ásványi nyersanyagai közül kitűnik a sokféle mészkő, amelyet cement- és mészgyártásra, valamint építőanyagként és a kohászatban használnak.
Ősz a Kócs (Choc)- hegységben. Háttérben a Nagy-Fátra
A vulkáni öv, mint említettük, két pásztába rendeződik. Délebbi, magyarországi részét az előző fejezetben mutattuk be. Szlovákia területére eső, összetettebb részének nagy kiterjedésű nyugati fele – amelyet tájbeosztásunkban Selmeci-körhegység, Szlovákiában Szlovák-középhegység néven találunk – a Garam középső folyásának két oldalán húzódik. Ide, az ún. Közép-szlovákiai vulkáni területhez tartozik a Mădăraş, az Újbányai-, a Körmöci- és a Selmeci-hegység, továbbá a Jávoros, az Osztrovszki-hegység, a Korponai-erdő és a Polyána. A vonulatsor – kisebb kibukkanásoktól eltekintve – ezután megszakad, majd keleten, a Szalánci-hegységben folytatódik: ez a Tokaji-hegységgel együtt (Eperjes-Tokaji-hegység) összekötő kapocs a déli (magyarországi) vonulatsorral. A vulkáni hegységtagokat változatos felépítés jellemzi. Láva- és piroklasztit-összleteiket andezit, riolit, dácit, kisebbrészt bazalt alkotja, és mindezek lepusztulástermékei is sokfelé megtalálhatók. Az alsó-bádenitól a pannon elejéig tartó, nemegyszer víz alatti tűzhányó-tevékenység számos jól rekonstruálható szerkezetet hozott létre. A leghatalmasabb a Selmeci-rétegvulkán mai domborzatban már nemigen látható, de Jaroslav Lexa és Vlastimil Konečný – a terület legjobb ismerői – által mintegy 20 kilométer átmérőjűnek kimutatott beszakadásos kalderája, a legszebb azonban a Polyána szabályos kalderaüstje és a Szalánci-hegységi Makovica eróziós krátere.
A kőzetek repedésrendszerében, hasadékaiban a hidrotermák hatására színes- és nemesfémeket tartalmazó telérek jöttek létre. Az érceket a kora középkor óta bányásszák. Besztercebányán rézérc, Selmecbánya környékén ólom-, cink- és ezüstércek fordulnak elő, míg a Körmöcbánya környéki kvarcerek aranyat és antimonitot rejtenek. Az andezitet és bazaltot utak és házak építéséhez fejtik.
Kisebb, de igen érdekes vulkáni terület a magyar–szlovák határ mentén elterülő Nógrád-Gömöri bazaltvidék, amelyről bővebben az előző fejezetben, a Medvesvidék bemutatásánál olvashattunk. A Losonc-Fülek-Ajnácskő térségében foltszerűen kibukkanó bazalt-előfordulások kúpokat, tufagyűrűket, lávafolyásokat formálnak; a tűzhányó-tevékenység a szlovákiai oldalon kevesebb, mint félmillió éve ért véget.
Az újharmadidőszaki völgymedencék, mint említettük, süllyedéssel jöttek létre. A tengerekben kavics, homok, agyagmárga és áthalmozott vulkáni anyag rakódott le többszáz, sőt néhol ezer méter vastagságban. A legnagyobb kiterjedésű völgykatlanok a Kassai- (Abaúji-), Losonci-, Rimai- (Gömöri-), Kürtösi- és Zólyomi-medence.
A gleccserek borította terület a Magas-Tátrában a riss jégkorszak idején… …és a kárfülkék jelenlegi eloszlása
Az Északnyugati-Kárpátok felszínét az állandóan, de koronként eltérő mértékben ható külső erők jelentősen befolyásolták, aprólékosan és egyenetlenül feltagolták. A legjellegzetesebb domborzati típusok a gleccserek és a folyók által formált területek.
A gleccserek által formált domborzat – elsősorban a Magas-Tátrában – főleg a pleisztocén második részében keletkezett (lásd a keretes szöveget). A hűvös nyarak és az alacsony évi középhőmérséklet következtében 1500–1600 méterre ereszkedő hóhatár jelentős területeken hófelhalmozódáshoz vezetett, ami azután hegységi gleccserek képződésével járt. Az aláereszkedő gleccserek eróziója nyomán U keresztmetszetű gleccservölgyek alakultak ki. A völgyek fenekén a jégárak medencéket vájtak, amelyeket tengerszemek töltöttek ki.
A folyók által formált domborzat sokkal nagyobb területen jelenik meg. A folyók a kiemelkedő területeket fokozatosan, szakaszosan felszabdalták, s ezenközben a völgyekben teraszokat és völgysíkokat alakítottak ki, az ellenálló kőzetekben pedig szűk szorosokat vájtak maguknak. Ilyen szorosban tör át a Vág a Kis-Fátrában, a Garam a Selmeci-hegységben, a Hernád a Sztracenai-hegységben („Szlovák-paradicsom”), a Dunajec a Pieninekben.
A törpefenyő-öv a Magas-Tátra Menguszfalvi-völgyében
