A hegység természetföldrajzi képe
A hegység természetföldrajzi képe
A mai domborzat meghatározó formái, a már említett, sorba, csoportokba rendeződött, lepusztult vulkáni kúpok és szubvulkánok erősen tagolt, vízfolyásokkal sűrűn felszabdalt, periglaciálisan átformált alacsony középhegység képében jelennek meg. (Az utóbbi felszínalakító hatás legismertebb „tanúja” a már említett boldogkőújfalui kőtenger.) A hegység szívétől a maga központos domborzatával és vízrajzával markánsan elkülönül a Tokaji Nagy-hegy, ugyanakkor széles sávban illeszkedik hozzá délnyugatról a kisebb, alacsonyabb Szerencsi-dombság, délkeletről a hosszabb, keskenyebb, magasabb Hegyalja, amelyeknek dombsági térszínei a hegység hegylábfelszíneiként foghatók fel. Részben a hegységbelsőben, részben keleten kisebb – süllyedéses – medencék is kialakultak (Telkibányai-, Erdőhorváti-, Erdőbényei-medence, Hegyköz).
Boldogkő vára
A hegység éghajlata – hosszúságából, észak-déli elhelyezkedéséből és magasságkülönbségeiből adódóan – igen változatos; az északi hűvös-mérsékelten nedvestől a déli mérsékelten meleg-mérsékelten szárazig terjed, 8,5–10 °C közötti évi középhőmérséklettel és 600–650 mm csapadékkal. A vulkáni kőzeteken kialakult málladékokon és egyéb üledékeken – agyagon, löszön – főleg barna erdőtalajok és barnaföldek alakultak ki, amelyek a tetőkön néhol bükkösöket, lejjebb tölgyeseket éltetnek.
