Harmadidőszaki üledékek lepusztulása
Harmadidőszaki üledékek lepusztulása
Mai dombsági felszíneink szárazulattá válásuk után még jó ideig lényegesen alacsonyabb, egyhangúbb lepusztulási térszínek voltak. Az északi medencesor felszíne már előbb az oligocén rétegekig letarolódott; a Dunántúli-dombság területén – korábbi medencefelszínének tartós kiemelkedésével párhuzamosan – a felső-pannóniai üledékes takaró lepusztulása később teljesedett ki. A lepusztulás ezt követően is folytatódott, mégpedig a pliocén végétől nagy részben az ősfolyók (Ipoly, Zagyva, Sajó) felszínalakító tevékenysége révén, amelyek a hegységkeret felől a maitól lényegesen eltérő irányban futottak le. Kavicsos-homokos üledékeik maradványai a magasabb, általában peremi dombsági szinteken ma is nyomozhatók.
Nyáras-borókás (Ladánybene, Duna–Tisza köze)
A felszíni vizek és a szél felszínalakító tevékenysége a pliocén végén tektonikus mozgásokkal is párosult. Mindez együttesen járult hozzá dombságaink túlnyomóan ún. völgyes tájakká formálódásához, amit nagymértékben felerősített a különösen utolsó harmadában változatos klímaritmusokkal jellemezhető pleisztocén felszínfejlődés.
