Kacsacsőrű és madármedencéjű dinoszauruszok
Kacsacsőrű és madármedencéjű dinoszauruszok
A Telmatosaurus transylvanicust Nopcsa eredetileg Limnosaurusként írta le. Ez a kacsacsőrű dinoszaurusz (Hadrosauria) a legjobban megmaradt s így legjobban ismert erdélyi őshüllő mind a mai napig. Majdnem teljes koponyája, és csontvázának nagy része is több példányban előkerült. Nagyszámú, kicsi, levél alakú és recés szélű formás fogai tömött sorokba rendeződtek állkapcsában. Szája valóságos fograktár volt, akárcsak a többi Hadrosauriának; a növényi tápláléktól gyorsan elkopó fogak folyamatosan pótlódtak. A Telmatosaurus legfeljebb 5 méter hosszú, 500 kilogramm körüli jószág lehetett. A rokonsági körébe tartozó dinoszauruszokat Észak-Amerika és Ázsia felső-kréta kőzetrétegeiből ismerjük. Eddig a kacsacsőrű dinoszauruszok közel 25 nemzetségének mintegy 40 faját írták le. Közöttük a Telmatosaurus az egyik legkisebb termetű. Annak ellenére, hogy a dinoszauruszvilág egyik legutolsó képviselője, nagyon sok csonttani bélyege ősinek, primitívnek tekinthető.
A szentpéterfalvi „dinoszaurusz-völgy”. A környező felső-kréta rétegekből került elő a legtöbb őshüllőmaradvány
A Rhabdodon priscus nevű madármedencéjű dinoszauruszt Nopcsa eredetileg Mochlodonként írta le. A nevezéktani problémák rendszertani bizonytalanságot takarnak. Az állat koponyája és végtagcsontjai több példányban ismeretesek. Ennek ellenére vitatott, hogy a faj melyik rendszertani csoportba sorolható. Nopcsa Camptosauridaenek tartotta, későbbi kutatók Iguanodontidaenek vagy Hypsilophodontidaenek vélték. A Rhabdodon priscus 3–4 m hosszú, meglehetősen robosztus felépítésű Ornithopoda volt. Többnyire két lábon járt, testét izmos farkával tartva egyensúlyban. Szükség esetén mellső végtagjaira ereszkedve, négy lábon közlekedett. Szájában mindössze 40 fog ült, pofája fogatlan, erős, csőrszerű kávában végződött.
Az ismeretterjesztő irodalom leggyakrabban mégis a báró Struthiosaurus transylvanicus nevű dinoszauruszát idézi. Alighanem azért, mert ez az egyetlen olyan erdélyi őshüllő, amelynek rekonstruált képét is közölte Nopcsa. A Struthiosaurus egy páncélos dinoszaurusz, azaz Ankylosauria volt. Ezen belül is a könnyebb páncélt viselő Nodosauridaekhez tartozott. Kicsi koponyája, sok csontja és páncéljának, illetve tüskéinek egy része is előkerült. Az Ankylosauriák között voltak 10 méter hosszú páncélozott monstrumok is. A Struthiosaurus a legkisebb ismert Nodosauridae, a feltehetően kifejlett példánytól származó leletek nem haladják meg a két métert. Legszorosabb rokonsági köre arra enged következtetni, hogy nagyon kezdetleges helyet foglal el a Nodosauridaek törzsfáján.
A hüllőmedencéjű dinoszauruszok Európában meglehetősen ritkán fordulnak elő. A régen gyűjtött erdélyi anyag is csak néhány, bizonytalanul meghatározható olyan csontot („Megalosaurus”) tartalmazott, amely ide sorolható. Éppen ezért nagy becsben áll az a közelmúltban előkerült lelet, amely egy nagy Carnosauriától, azon belül pedig egy Tyrannosaurus-rokon ragadozótól származhat.
A Telmatosaurus koponyája (D. B. Weishampel nyomán)
A Struthiosaurus rekonstruált képe (Szunyogh András rajza)
A hüllőmedencéjűekhez tartoztak például a Sauropodák. Hosszú nyakú, hosszú farkú, nagy testű állatok voltak, oszlopszerű lábakkal. Számos maradványuk – végtagcsontok, csigolyák – kerültek elő Erdélyből, azonban a kivétel nélkül izoláltan előforduló leletek alapján nagyon nehéz a rekonstrukció. A hátszegi Sauropodák közül egyedül a Titanosaurus dacus-ként leírtnak van önálló neve. A fajt Friedrich von Huene, Nopcsa neves kortársa az általa felállított Magyarosaurus nemzetségbe helyezte át. Keveset tudunk erről az állatról, de ha az ismert csontok valóban felnőtt állatoktól valók, akkor a Magyarosaurus a többi Sauropodához képest feltűnően kicsiny lehetett.
