Halak
Halak
A halak a legősibb jól ismert gerincesek. Első maradványaik a devon időszakból származnak. Legkorábbi hazai leleteik apró fogmaradványok, amelyeket Acrodus, Lepidotus és Janassa nevek alatt írtak le a Bükk hegység nyugati szélén kibukkanó perm időszaki rétegekből.
A triászból érdemleges halmaradványokat nem ismerünk. Nagyon szépek azonban azok a leletek, amelyek az úrkúti alsó-jura (toarci) mangánérctelepekből kerültek elő. Ezek a halmaradványok tenyérnyi gumókban lapulnak. A kettéhasított konkréciókból csontoshalak tükörszimmetrikus maradványai kerültek elő. Kicsiny, 5–10 cm-es csontoshal-kövületek találhatók a Mecsek hegység hasonló korú fekete palájában is.
Oligocén cápafogak Budapest határából
A mezozoikumi tengeri rétegekből csak elvétve gyűjthető cápafogak a harmadidőszaki mészkövekben, homokkövekben és agyagos képződményekben már gyakoribbak. Az észak-magyarországi alsó- és középső-miocén jellegzetes rétegtani szintjei a „cápafogas rétegek”. Sok szép fényes cápafog került elő a Budapest határában sokfelé bányászott oligocén Kiscelli agyagból is. A harmadidőszaki cápafogakat leggyakrabban a Notidanus, Odontaspis, Lamna, Scolidon, Galeocerdo és Carcharodon nemzetségekbe sorolják. A ritkább rájafélék közül a Myliobatis a legtöbbet emlegetett nemzetség. A csontoshalak nagyon változatos kövületei főként az oligocén és miocén rétegekben gyakoriak. A több tucat leírt nemzetség közül talán a Meletta a legismertebb. A harmadidőszaki laza üledékes kőzetek iszapolási maradványaiban gyakoriak a mikroszkopikus méretű halmaradványok, a pikkelyek és az otolitusok, azaz „hallókövek” is.
