Gerinces ősmaradványok (Főzy István)
Gerinces ősmaradványok
(Főzy István)
(Főzy István)
A gerincesek evolúciója a halaktól kezdődően az emlősökön át az emberig ér. A hazai újpaleozoikumi és mezozoikumi rétegek ritka gerinces maradványai – főként hüllők és halak – nagy becsben állnak a kutatók előtt. A harmadidőszakban, különösen a miocéntól kezdve, egyre gyakoribbak az ősemlősleletek: szirének, delfinek, ormányosok, patások stb. fogai, csontjai és lábnyomai. A negyedidőszak gyakori kis- és nagyemlősei fontos kor-, környezet- és éghajlatjelzők.
A mikrofosszíliák között is említett Conodonták (konodonták) kicsiny, makkféregszerű, nem helyhez kötött előgerinchúrosok voltak. Karbonát-apatitból álló, mikroszkopikus kicsinységű fogszerű maradványaikat a hazai paleozoikumi és triász rétegsorokban csak a közelmúltban ismerték fel. Mint az előzőekben kitértünk rá, vizsgálatuk különösen fontos az Északi-középhegység vastag, makrofauna-mentes palás képződményeinek korbesorolása szempontjából.
