Hüllők
Hüllők
A hazai legidősebb hüllőmaradványok azok az apró lábnyomok (Tridactylichnum), amelyek a balaton-felvidéki felső-perm vöröshomokkőben maradtak fenn. Sokkal több lelet került elő azonban a hüllők virágkorát jelentő mezozoikumból. A hazai triász időszak leghíresebb lelete a kavicsfogú álteknős, a Placochelys. Mint korábban említettük, alighanem ez a legjelentősebb magyar kövület. A maradványokat (koponya, páncél, borda és végtagcsontok) Laczkó Dezső, paptanár és lelkes ősmaradványgyűjtő találta meg 1899-ben a veszprémi Jeruzsálem-hegy felső-triász rétegeiben. A kitűnő állapotban fennmaradt leletek alapján elkészült az álteknős pontos rekonstrukciója is (lásd a Mi az ősmaradvány című részt). Páncélja sokszögletű, kúpos lemezekből állt, végtagjai hosszúra nyúltak. Szájában öt, erős, kabátgombra emlékeztető fog ült, amelyekkel még a kemény teknőjű kagylókat és a brachiopodákat is könnyen ropogtathatta. Triász tengeri hüllőket Erdély területéről is ismerünk.
Tengeri őshüllők csontjai (csigolyák és végtagmaradványok) kerültek elő a Mecsek hegység alsó-jura rétegeiből, ezek azonban sajnos nagyon rossz megtartásúak. Szintén a Pécs környéki alsó-jurából írták le a Komlosaurusnak elkeresztelt dinoszaurusz lábnyomait is. Ezeket, valamint az Erdélyben talált, tudományos szempontból rendkívül jelentős kréta időszaki dinoszauruszokat a következő részben ismertetjük.
Pliocén teknőslenyomatok a dunaalmási édesvízi mészkőből
A dinoszauruszok kortársai voltak a repülő hüllők, a Pterosauriák is. Különösen jelentősek azok az ide sorolható maradványok, amelyek a Bihar hegység más alsó-kréta leleteivel együtt kerültek elő. A máig élő krokodilok közül az erdélyi Szentpéterfalva (Sînpetru) mellől, a kréta dinoszauruszokkal együtt leírt Allodaposuchus a legidősebb. A családhoz tartozó formák ismertek a harmadidőszaki (főként eocén és miocén) rétegekből is. A teknősök legrégebbi maradványai – az erdélyi Kallokibotium és a sümegi Senonemys – szintén a krétából valók. E konzervatív csoport késői képviselői az eocénból, a miocénból (Emys, Testudo, Tryonix), és a pleisztocén édesvízi mészkőrétegekből ismertek.
