Legidősebb ősmaradványaink
Legidősebb ősmaradványaink
A legidősebb ismert magyarországi paleozoikumi makrofosszíliák az Upponyi-hegységből, a Nekézseny falu melletti Strázsa-hegyen felszínre bukkanó olisztrosztrómából, vagyis olyan rétegsorból ismertek, amely itt-ott idősebb kőzetek olykor több köbméteres tömbjeit tartalmazza. A befogadó kőzet később átalakult devon időszaki vulkáni eredetű tengeri üledék, s a tengeri medencében, amelyben lerakódott, jóval idősebb, akkorra már kőzetté szilárdult szilur mészkő tömbjei csúsztak bele a környező, magasabb helyzetű területekről. E lilásvörös, zöldesszürke, vagy zöldesszürke mészkőtömbökből egyenes vázú kihalt lábasfejűek, a Csendes-óceánban ma is élő Nautilus távoli rokonságába tartozó állatok maradványai kerültek elő, pörgekarúak és kagylók társaságában.
A Kárpát-medence legidősebb ismert ősmaradványainak egyike: szilur lábasfejű az Upponyi-hegységből. A skála hossza 1 cm. Maurizio Gnoli és Kovács Sándor (1992) után
Az upponyi szilur nautiloideák, mivel nem teljes példányok, rossz megtartásúak, és a kőzet későbbi átkristályosodása miatt a vázak belső, hosszanti metszetben vizsgálható bélyegei – melyek ismerete a pontos azonosításhoz elengedhetetlenül szükséges – csak alig tanulmányozhatók. A nehézségek ellenére a kutatóknak hat fajt sikerült meghatározniuk.
Szilur időszaki fosszíliák a Kárpát-medence más területeiről – például a Balaton-felvidéken felszínre bukkanó pala fekete kovalencséiből, valamint a Mecsek hegység északi előterében, Szalatnak térségében mélyített fúrásokban harántolt kovapalából – is előkerültek. Ezek a leletek kicsiny, makrofosszíliáknak nem igazán tekinthető maradványok, amelyek az ópaleozoikum tengereit benépesítő, a félgerinchúrosok (Hemichordata) törzsébe tartozó graptolithák közé sorolhatók.
Karbon és perm fosszíliák Nagyvisnyó környékéről. Fent: Spirifer és Leptodus (pörgekarúak); lent: Paladin eichwaldi (trilobita). A skála hossza 5 cm
A szilurt követő devon időszak üledékei szintén szegények ősmaradványokban. A Dunántúli-középhegységből (mélyfúrások magmintáiból) csupán az utóbbi évtizedben kerültek elő olyan, kis méretű maradványok, melyek a puhatestűek törzsének (Mollusca) egyik kihalt csoportjába, a Tentaculitesek közé tartoznak. Valamivel változatosabb az Északi-középhegység devon faunája: a Szendrői-hegység meleg vizű, sekély tengerben lerakódott mészköveiből csigák, tengeri liliomok, és majdnem húsz korallfaj vált ismertté. Az utóbbiak közül leggyakoribbak a Favosites és a Thamnopora nemzetségekbe tartozó alakok, melyek a paleozoikumra jellemző Tabulata rend képviselőiként az egykori tengerben foltzátonyokat alkottak. A korall-leletek meglehetősen rossz megtartásúak, ám annál nagyobb a tudományos jelentőségük, mivel meghatározásuk döntően hozzájárult az őket befogadó mészkő koráról hosszú időn keresztül folyt vita lezárásához.
