A feszültségtér meghatározása
A feszültségtér meghatározása
Többféle módszer használatos a feszültségtér meghatározásához. A cél a kőzettestek feszültségállapotát jellemző térbeli ellipszoid három tengelyének – a főfeszültségeknek – a meghatározása: ezek irányát és ha lehetséges, nagyságát is mérik, illetve számolják. A földkéregben a három tengely közül kettő általában vízszintes, a harmadik erre merőleges, azaz függőleges. Háromféle feszültségteret különböztethetünk meg. Ha a legkisebb főfeszültség (azaz a tenzió) iránya függőleges, akkor a vízszintes síkban összenyomódás lép fel, így kompressziós térről beszélhetünk; ha viszont a legnagyobb főfeszültség (a kompresszió) a függőleges, akkor tenziós térről beszélünk. A harmadik eset, amikor a legnagyobb és a legkisebb főfeszültség egyaránt a vízszintes síkban van: ez az ún. eltolódásos feszültségtér. Az alkalmazott eljárások egy részével csupán a vízszintes főfeszültségeket tudjuk mérni. Ekkor külön vizsgálatot igényel annak eldöntése, hogy ezek nagysága miképp viszonyul a harmadik, függőleges tengelyhez, s csak ezáltal dönthető el, hogy milyen a feszültségtér jellege. Valamennyi módszer azon alapszik, hogy ha a litoszféra deformációját mérni tudjuk, akkor a deformációt létrehozó erőhatásokra, feszültségekre is következtetni tudunk. Magyarországon a leggyakrabban használt technika a mélyfúrások faldeformációjának mérése, amellyel kielégítő módon lehet becsülni a főfeszültség-irányokat. A fúrólyuk körül koncentrálódó erők hatására az eredetileg körkeresztmetszetű lyuk ellipszissé válik: ennek rövidebb tengelye adja a legnagyobb horizontális főfeszültséget. Az ún. ráfúrásos technikával viszont a fúrómag alakváltozását vizsgálják annak kiemelése után. A felszínre került kőzet ugyanis – megszabadulván a rá ható nyomástól – deformálódik, s ebből következtetni tudunk az eredeti feszültségviszonyokra. Segítségünkre lehet a földrengések fészekmechanizmusa is. Amikor egy rengés szeizmikus hullámainak első beérkezését rögzítik a mérőállomások, a hullámok térbeli eloszlását elemezve viszonylag nagy pontossággal megadhatók azok a térnegyedek, illetve főirányok, amelyekben kompresszió vagy tenzió uralkodik. Ezen módszereken kívül egy terület fiatal, recens aktivitású törésvonalainak geometriáját és az ezek mentén fellépő elmozdulásokat is vizsgálhatjuk (pl. űrfelvételeken), amelyek fontos adalékkal szolgálhatnak a különböző kéregblokkok mozgásához és belső deformációjához.
A Pannon-térségben uralkodó recens feszültségtér főbb jellemzőit mélyfúrások faldeformációjának mérésével, ráfúrásos technikával, földrengések fészekmechanizmusának megoldásával, illetve fiatal törések tanulmányozásával határozzák meg. A jelek a maximális horizontális főfeszültségirányokat mutatják. A különböző színek az eltérő tektonikai egységeket jelölik. 1 – molassz-zóna; 2 – flis-öv; 3 – belső, a Pannon-medencénél idősebb egységek; 4 – Cseh-masszívum; 5 – Pienini-szirtöv; DKH – Dunántúli-középhegység; EKH – Erdélyi-középhegység
A mért feszültségadatokból számított ún. simított főfeszültségirányok szemléletesen mutatják a főbb trendeket; ezenkívül információt nyerhetünk azokról a helyekről is, ahol nem történtek mérések. A térkép csak az előbbi ábrán jelölt, modellezett terület kivágatát mutatja
