A távérzékelés térhódítása Magyarországon
A távérzékelés térhódítása Magyarországon
A légifelvételek felhasználása a két világháború között elsősorban a kőolaj- és érckutatást szolgálta. Új-guineai kőolajmezőkön ismerkedett meg e módszerrel a harmincas években neves geológusunk, Bandat Horst is, aki hazatérve hasonló módszerekkel tárt fel 1941–42-ben szénhidrogéntelepeket Erdélyben, a Mezőség területén. A világháború és az ötvenes évek kényszerű szünete után, a hatvanas évek derekától a légifényképeket egyre gyakrabban kezdték használni geográfiai, hidrológiai vagy éppen erdészeti és régészeti kutatómunkák során. A módszer előnyét, értékét egyik korai alkalmazója (Karl Schwidefsky), máig érvényes módon a következőképpen foglalta össze: „felismerni, megtalálni, tanulmányozni, mindazt, amit a földfelszínen nem, vagy csak fáradságosan vagy elégtelenül lehet”. Vagyis mindazon geológiai képződményeket, felszíni formákat, amelyeket a terepen a növényzet részben vagy teljesen takar, amelyek méretük miatt már nem áttekinthetőek, vagy amelyek a Föld felszínéről szemlélve nem állnak össze rendszerré, egységes egésszé. (Ez utóbbi előnyére vonatkozik egy, a légifelvételeket természetesen katonai szempontból értékelő angol vezérkari tiszt találó hasonlata: a macska szemszögéből és szemmagasságából a szőnyeg mintázata nem áll össze, viszont abból a magasságból, ahonnan mi nézzük a szőnyeget, a mintázat már egyértelműen kirajzolódik, értelmezhetővé válik.)
Észak-Magyarország fototektonikai vázlata. (Oravecz János nyomán)
1 – A törések gyakorisága;
2 – A törések hossza az összkilométer százalékában
A távérzékeléses vizsgálatok további előnye, hogy lehetővé teszik egymástól távoli, de hasonló felépítésű területek földtani-földrajzi-környezeti jellegzetességeinek összehasonlítását. Azaz egymás mellé helyezett képeken vizsgálhatjuk pl. a Börzsöny, a felvidéki Polyána, az erdélyi Hargita vulkáni térszíneit, a Mecsek és Bükk törésrendszereit vagy éppen egy kis- és egy nagyalföldi folyó árterületének jellegzetességeit.
A légi-, majd később az űrfelvételek alkalmazása a geológia számára elsősorban a nagy távolságokat átívelő szerkezeti vonalak (lineamensek vagy lineamentumok) kutatásában hozott gyümölcsöző eredményeket. E többnyire egyenes, néhány esetben azonban íves futású vonalak, amelyek a felvételeken környezetüknél általában sötétebb tónusukról ismerhetők fel, gyakorta eltérő nagyszerkezeti egységeket különítenek el egymástól. A Magyar Állami Földtani Intézetben az 1970-es évek elején a Cserhát területén került sor a légifelvételek első kiterjedt alkalmazására. A sokféle kőzetből felépült és számos szerkezeti vonallal átjárt, bolygatott hegység rendkívül jó tanulóterületnek bizonyult. E vizsgálatokból, valamint a más hegységek területén elvégzett hasonló kutatásokból derült ki, hogy sok szerkezeti vonal, amelyet terepi kutatási eszközökkel csak töredékesen, szakaszosan sikerült kimutatni, valójában egész hegységnyi területeken keresztülhúzódik. A légifelvétel-interpretáció eredményeként sikerült e vonalakat a talaj, illetve növényzet fedte, valamint a zúzott szakaszokon is felismerni, követni. Számos hegység területén, így pl. a Bükkben sok zárt, körkörös idomot körbefogó vonal is térképezhető volt, amelyeket a kutatók függőleges kéregmozgás bizonyítékaiként értelmeztek. Sok esetben lehetőség nyílt vetőkkel elválasztott két szomszédos kőzettömb egymáshoz képesti, viszonylagos elmozdulásának meghatározására is.
Ha pedig már a mindössze néhány száz hektárt lefedő, 5–15 km oldalhosszúságú területet ábrázoló légifelvételek ilyen sok eredményt hoztak, akkor ezek az eredmények valósággal megsokszorozódtak az akár több százezer hektárt, kb. 160 km oldalhosszúságú területet egyetlen képen megjelenítő űrfelvételek kiértékelésekor. A 70-es évektől megjelenő Landsat-MSS, majd a 80-as évek elejétől hozzáférhető Landsat-TM felvételek (amelyekről a második keretben olvashatunk) a távérzékeléses összehasonlító vizsgálatok kereteit országos méretűre tágították, sőt lehetővé tették az egész kárpáti térség összefüggéseinek feltárását. A műholdfelvételeken például egyértelműen kirajzolódnak a Magyarország nagyszerkezetét meghatározó szerkezeti vonalak, mint a Zágráb-Hernád-vonal, a Balaton-vonal vagy éppen a Kapos-vonal. E szerkezeti vonalak sokszor még a medencekitöltés vastag üledékrétegein is átütnek. Sok, ezekhez képest másodrendű, de ugyancsak nagy térségek szerkezetét meghatározó lineamentumot éppen a műholdfelvételek segítségével azonosítottak (pl. egy Vác és Jászberény között húzódó, 70 km hosszú szerkezeti vonalat). A műholdfelvételek kiértékelése során derült fény arra is, hogy amúgy eltérő korú és felépítésű hegységek, pl. a Börzsöny, a Pilis, a Dunazug- és a Budai-hegység területét folyamatosan követhető, összefüggő törésvonal-hálózat szeli át, ami e hegységek közös, „fiatal” szerkezetfejlődésére utal. Mátraalji patakoktól kezdve a Sió völgyén keresztül a Duna Paks és Baja közötti szakaszáig sokfelé sikerült egyértelműen igazolni a folyóhálózat szerkezet által befolyásolt rajzolatát. A rendkívül részletdús felvételek alapján sikerült meghatározni és statisztikailag is rögzíteni a magyarországi középhegységek szerkezeti vonalainak főbb irányait is.
