A legkülönbözőbb tudományos alkalmazások
A legkülönbözőbb tudományos alkalmazások
Növényzettelen, így pl. sivatagi térszíneken a távérzékelés segítségével könynyedén meghatározható a felszínt felépítő kőzetek jellege. A magyarországi hegységek építőanyagát, a hegységelőterek és síkságok üledéktakaróját, fiatal feltöltéseit túlnyomórészt növényzet borítja ugyan, a kőzetek meghatározása azonban az eltérő nedvességviszonyokra utaló színárnyalat-különbségek, a sokszor a növényborításban tükröződő mintázat segítségével gyakran mégis megoldható. A kőzeteket nyomozó szakembereknek – közvetett bizonyíték gyanánt – az egyes területek völgyhálózatának vizsgálata is segítséget nyújtott. A vízhálózat sűrűsége, iránya, elrendeződése ugyanis – a domborzati, éghajlati (főként csapadék-) viszonyokon kívül – elsősorban a kőzetfelépítéssel és a földtani szerkezettel mutat szoros kapcsolatot. A folyóvölgyek, az időszakos vízmosások bevágódásai mint jellegzetes vonalas elemek a légi- és űrfelvételeken rendkívül látványosan kirajzolódnak, térképezhetők. A vízhálózat lefutása, sűrűsége, rajzolata alapján jellegzetes földtani szerkezetek, ezekhez kapcsolódóan pedig kőzetek, kőzetcsoportok nyomozhatók. A kutatók a Föld különböző részein megjelenő, jellemző rajzolatok alapján rajzolattípusokat állítottak össze, amelyek bizonyos domborzati, kőzettani jellemzőkre engednek következtetni. A szabályos formájú, kúppalást határolta vulkáni kitörésközpontokat például jellegzetes sugaras, a törésekkel átjárt hegyvidéki területeket pedig rácsos vízhálózat rajzolja ki.
A vízhálózat-rajzolat elemzése nemcsak a geológusok, hanem a földfelszín formáinak kutatói, a geomorfológusok számára is sok eredménnyel szolgál, hiszen sokszor éppen a felszíni formák segítik a földtani szerkezetek beazonosítását. Amíg az eltérő jellegű kőzetek határvonalára a vízhálózat sűrűségének hirtelen változása, a karsztos területekre éppen a csökevényes vagy teljesen hiányzó felszíni vízhálózat hívhatja fel a szakemberek figyelmét. A Bükk, az Aggteleki-karszt felszínét lyuggató töbrök tölcsérei az űrfelvételeken talán legegyértelműbben azonosítható felszíni formák közé tartoznak. De látványosan kirajzolódnak a műholdképeken a folyók élő testéről lefűződött holtágak, morotvák is. Kirajzolódnak természetesen elsősorban ott, ahol mélyedésüket még víz vagy a környezettől elütő növényzet tölti ki, de felismerhetők a jellegzetes patkóformák akkor is, amikor a terepen már nem, vagy csak alig-alig különülnek el szomszédságuktól. A Barcs fölötti Dráva-szakaszt ábrázoló űrfelvételen például jól kivehetők a folyót vagy 15 km széles sávban kísérő, a feltöltődés különféle stádiumában lévő morotvák.
A vízgyűjtőhálózat rajzolata és a földtani szerkezet összefüggése (Kőháti Attila nyomán)
A vízhálózaton kívül a légifelvételeken a geomorfológusok vizsgálták a domborzat egyéb jellegzetes ívelt formáit, így pl. a vízválasztók futását, rajzolatát is, amely többek között vulkáni hegységeink eredeti formakincsének rekonstruálásához, kitörési központok helyének kijelöléséhez nyújtott segítséget, ugyanis a mai vízválasztó-gerincek gyakran egykori vulkánszerkezeti peremeket követnek.
A műholdfelvételeket, amelyeken az eltérő domborzati egységeket a természetes növénytakaró, illetve a földhasznosítás határvonalukhoz igazodó változása egymástól hangsúlyosan elkülöníti, sikerrel alkalmazták tájegységek pontos határvonalának kijelöléséhez is. Magyarország hagyományos terepi és térképi módszerekkel készült tájbeosztásához csupán az Alföld területén vagy 30 helyen ajánlottak pontosításokat, módosításokat az űrfelvételekkel végzett – azokon a földhasznosítási különbségeket tükröző – tájhatár-kijelölések alapján, főként az Alföld és az Északi-középhegység csatlakozása mentén.
A Mátra légi- és űrfelvételekről szerkesztett vízválasztó-hálózata (Gábris Gyula nyomán)
A Dráva Barcs fölötti szakasza a szovjet Kozmosz-műhold 1979. május 21-i felvételén
