Állatövi fény

Teljes szövegű keresés

Állatövi fény (zódiakális fény), halvány fehérszínü kúpalaku fénytünemény, mely napnyugta után a nyugati, napkelte előtt a keleti égen megfigyelhető, amelynek tengelye közel az ekliptikába esik. Nálunk, közepes szélességben, hol a tünemény fényerőt illetőleg még a tejutat sem éri el, az Á. legjobban figyelhető meg a napéjegyenlőségek körül, mivel az ekliptika akkor képezi a Nap kelte és nyugta alkalmával a legnagyobb szöget a horizonnal, úgy, hogy a kúp meglehetősen meredeken áll a horizonra, és messze terjed a zenit felé. De a gyakorlott észlelő (különösen az, kit a tüneményre már néhányszor figyelmessé tettünk) az Á.-t majdnem az egész éven át figyelheti. Tengelye, mint ezt a mellékelt ábra is mutatja, az ekliptikától többnyire észak felé hajlik. Az ábra Heis 1851-ik évi december 23-24-iki éjjel holdujság alkalmával eszközölt megfigyelését adja; keleti része esti 7 órára, nyugati része reggeli 6 órára vonatkozik. Hossztengelye 147 és 1/2°-ot, harántmetszete 57°-ot foglal el. Sokkal tündöklőbb az állatövi fény a tropusok alatt, hol tengelye sokkal nagyobb szögletet is képez a láthatárral, fénye e vidékeken a tejútnak a sas és nyilas csillagzatok között fekvő legfényesebb részét is meghaladja, a gyakorlatlan megfigyelő is éjjelente megpillanthatja, úgy, hogy Humboldt joggal nevezheti «a tropusi éjek állandó diszének». Itt az Á. világosabb, kúpalaku fénycsóva, melyet halványabb, elmosódottabb burkolat környez; belső kúpja nem mindig egyenlően széles, időnkint majdnem vonalalaku.

Állatövi fény
Sajátságos tünemény az Á.-nek Brorsen által 1854-ben fölfedezett ellen fénye, a Nappal majdnem szembenálló, gyenge, határozatlan fénymező. Ápr. közepe táján ezt gyakran gyönge fénysávoly köti össze a nyugati égen álló főtüneménynyel és Quitóban többször észlelték az Á.-t 20° széles fényhid alakjában, mely az ég körül huzódik. Az Á. Wright szerint polározódott, spektruma gyenge zöldes fénysávolyból áll, melynek hullámhosszusága 557 miiliomodmilliméter (Angström, Respighi, Vogel H. C.) s mely az északi fény spektrumában is előfordul. Az Á. pontosabb leirása Childrey-től (Britannia, Baconica, London 1661) és különösen Dom. Cassinitől való (Découverte de la lumiere céleste qui paroit dans la zodiaque, Paris 1685), ki azt hiszi, hogy a régiek említette «trabes» fényjelenséggel azonosítható. Behatóan foglalkozott vele de Maisan, kinek hipotézise szerint az Á. a Napnak erősen lapított szferoidos légköre. Miután Laplace kimutatása szerint ily légkör a Merkur távolság alig 1/20-áig terjedhetne a Naptól, ujabban különösen Heis beható vizsgálatai után, az Á.-t a Földet a holdpályán belül környező ködgyürünek vagyunk hajlandók tartani. (V. ö. George Jones Observation on the zodiacal light, Washington 1856; Schmidt, Das Zodiacallicht, Braunschweig 1856; Heis, Zodiakallicht Beobachtungen 1847-75, Köln , 1875 és Atlas coelestis eclipt. 1878.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem