V. SZÍN.
A lázadás mindig így bűnhödött.
Ravasz Worcester, nem vivél-e tőlünk
Kegyet s bocsánatot mindnyájatoknak?
Ajánlatunkat mért forgattad el?
Rokonfeled bizalmát mért család meg?
Három lovag, ki érettünk ma elhullt,
És egy nemes gróf s mások számosan
Ez órában is élnének, ha te,
Mint hű keresztyén, sergeink között
A közbejárást híven végezed.
Az önmentés vitt arra, mit tevék.
Türelmesen veszem most sorsomat,
Mivel súlyát ki nem kerűlhetem.
Worcester és Vernon, halálra innen!
A több bünösről később végezünk. | (Worcester-t s Vernon-t elviszik.) |
Ama nemes skót, Douglas, látva, hogy
Elhagyta a szerencse e napon,
Hogy Percy halva, serge megriadva:
Félőn futott azzal, mi még maradt,
S úgy megsérült, lebukva egy halomról,
Hogy elfogták. Most sátoromba’ van.
Kérem felségedet, bocsássa őt
Az én szabad kényemre.
Szivesen. |
Öcsém, Lancaster János, én tehát
Rád bízom ezt a tisztes küldetést.
Eredj Douglashoz és bocsássad el
Váltságdíj nélkül, merre vágya van.
Hős bátorsága, melyet e napon
Kitűntetett pajzsunkon, megtaníta,
Miként becsüljünk ily nagy tetteket
Még ellenségeink szivében is.
Fogadd hálámat, e főfő kegyért;
Halasztás nélkül, rögtön végezem.
Most hátra van, hogy sergünket megoszszuk.
János fiam s te Westmoreland rokon,
Nyomuljatok sietve York felé
Northumberlandot és Scroop főpapot
Leverni, kik, hallom, fegyverben állnak;
Én és te, Henrik, Wales felé megyünk
Glendowert s a márk grófot leküzdeni.
Megtörnek a lázongás szárnyai,
Ha egy napunk lesz még, mint a mai;
S mert így ütött ki e kisérletünk,
Ne szűnjünk, míg mindent meg nem nyerünk. | (El mind.) |