I.
I.
A magyar országgyűlés képviselőházának 1866-dik évi február 28-dikán tartott ülésében Deák Ferencz a következő indítványt tette:
«Kimondottuk a válaszföliratban, hogy a közös viszonyok iránti javaslat kidolgozásához haladék nélkül hozzáfogunk.
Indítványozom tehát, méltóztassék a tisztelt ház e czélra egy nagyobb számú bizottságot választani.
Véleményem szerint e bizottsághoz most 50 tagot, s midőn az erdélyi képviselők itt lesznek, azok közül 15 tagot, összesen 65 tagot lehetne választani.
E nagyobb számot azért hiszem czélszerűnek, mert a tárgy is rendkívül fontos, de valószínű az is, hogy a bizottság utóbb a tárgyak különfélesége szerint több szakaszokra lesz kénytelen oszlani.
Magában értetődik, hogy ha majd Horvát-, Dalmát- és Tótország is részt akar venni alkotmányos módon e bizottságban, annak ez országgyűléshez küldött tagjaiból is választatni fognak tagok e bizottsághoz.»
Ez indítvány tárgyalását némelyek akkorra kívánták halasztani, mire az erdélyi képviselők is megérkeznek; a képviselőház azonban azt márczius 1-jén tárgyalás alá vévén, elfogadta azon módosítással, hogy az erdélyiek megérkeztéig ne 50, hanem 52 tag választassék a bizottságba, minek folytán a teljes bizottság 67 tagból állana.
Perczel István márczius 3-dikán – a mely napon a szavazatok az 52 tagra be voltak adandók – azt indítványozta, hogy a hatvanhetes bizottság ülései a képviselők irányában nyilvánosak legyenek: a képviselőház azonban ez indítványt márczius 6-diki ülésében elejté.
A szavazás eredménye, melyet a márczius 7-diki ülésben kihirdettek, az volt, hogy 252 szavazat közől Deák Ferencz nyert 244, Andrássy Gyula gr. 242, Ghyczy Kálmán 242, Jókai Mór 240, Tisza Kálmán 239, Bónis Sámuel 238, Szentkirályi Mór 238, Nyáry Pál 237, Eötvös József b. 236, Csernovics Péter 236, Podmaniczky Frigyes b. 235, Várady Gábor 235, 506Klauzál Gábor 233, Ivánka Imre 233, Joannovics György 233, Simonyi Lajos b. 232, Trefort Ágoston 231, Gozsdu Manó 230, Somssich Pál 229, Horváth Boldizsár 229, Lónyay Menyhért 228, Csáky László gr. 227, Szontagh Pál 227, Csengery Antal 226, Kautz Gyula 225, Bezerédj László 224, Madocsányi Pál 221, Hollán Ernő 220, Lónyay Gábor 220, Somossy Ignácz 218, Komáromy György 218, Rajner Pál 216, Sárközy József 216, Ujfalussy Miklós 216, Fest Imre. 215, Tóth Lőrincz 215, Gorove István 214, Kubicza Pál 214, Justh József 213, Kemény Zsigmond b. 213, Szápáry Gyula gr. 213, Kandó Kálmán 213, Mocsonyi Antal 210, Prónay József 206, Orczy Béla b. 200, Keglevich Béla gr. 200, Millutinovics Szvetozár 199, Széll József 193, Bittó István 189, Bartal György 164, Zsedényi Ede 160, Apponyi György gr. 156 szavazatot.
Megérkezvén a királyhágóntúli képviselők, a bizottságba soraikból választandó 15 tagra a képviselőház tagjai ápril 16-diki ülésökben adták be szavazatukat, s e szavazás eredménye, a 18-dikán történt kihirdetés szerint, az lőn, hogy Bethlen Farkas gr. nyert 227, Bömches Frigyes 227, Hosszú József 227, Zeyk Károly 227, Mikó Imre gr. 226, Kun Kocsárd gr. 225, Mikó Mihály 225, Bethlen János gr. 224, Kemény Gábor b. 224, Simay Gergely 224, Torma Károly 224, Fehdenfeld Frigyes 222, Gecző János 222, Zimmermann J. András 222, Tisza László 221 szavazatot.
Márczius 22-dike délután 4 órájára – írja Lónyay Menyhért naplójában – volt a közösügyi bizottság első összejövetelére az idő kitűzve. 3/4 5-ig az 52 tagból 48 jelent meg a tudományos Akadémia kis termében.
Tisza: Most kezdjük meg, mert épen 48-an vagyunk.
A bizottság egy negyed órai további várakozás után elnöknek Andrássy Gyula grófot, jegyzőnek Csengery Antalt választja meg.
Andrássy: Nincs gyorsíró, tehát anekdotisálhat. Volt egyszer egy pap, a ki a templomba sietve elcserélte szépen leírt beszédét üres papírral, de csak a szószéken vette észre a hibát. Azzal kezdte: «Isten a világot semmiből teremtette» s hallgatóit annyira megható beszédet mondott, mint még soha. Mi is így kezdhetnők s vajha nekünk is ugyanaz a sikerünk lenne!
Deák: Formális jegyzőkönyv ne vitessék; ma a jelenlevők és a választás jön bele. Jövőre is házi legyen a jegyzőkönyv. A tanácskozási rend kidolgozására nehány emberből álló bizottság küldessék ki. Öt legyen.
Elfogadtatik és a bizottságba megválasztatnak: Deák Ferencz, Csengery Antal, Klauzál Gábor, Szentkirályi Mór és Várady Gábor.
Andrássy: Mennyire legyenek a bizottság tárgyalásai nyilvánosak?
Ghyczy: Nyilvánosak legyenek.
Ivánka, Tisza: Detto.
Lónyay: Ellene van a nyilvánosságnak. Csak a végzéseket kell közzétenni.
507Deák ugyanazt mondja. A végzéseket és ezek motivumait hadd tudják; de mit mondottak az egyes személyek, azt ne mondjuk meg. Ne legyen kofatársaság, de értekezlet.
Andrássy is, Gorove is ezt mondják.
Ghyczy, Tisza: Biz' ők nem hallgatnak, nem kötelezik magukat semmire.
Tisza később magának ellentmond.
Ghyczy declarálja, hogy nem fog hallgatni.
Deák: Hát akkor minket sem kötelez.
Ugyanerről az ülésről Gorove István naplójában ezeket írja:
Hosszabb vita keletkezett arról, hogy a nyilvánosság vagy titoktartás mily mértékben gyakoroltassék? Ghyczy semmi nemét a titoktartásnak megígérni nem akarta: kétszer-háromszor is felszólalt. Ugyanannyiszor ellene Deák, utoljára neheztelve Ghyczyre. Élesebben Somssich szólott, fejtegetve, hogy a pártok működésének lesz odadobva az egész eljárás, ha a titoktartásnak egy bizonyos mértéke sem fogadtatnék el. Zsedényi ugyanez értelemben interpellálta Ghyczyt, hogy mire nézve akarja fentartani a teljes közlési szabadságot? Én kezdetben azt indítványoztam, hogy a külföldi journalistákra való tekintettel mondassék ki, hogy semmi közlést hitelesnek nem tart a bizottság. Eleinte senki sem pártolta, de később úgy fejlődött a dolog, hogy több szónok visszatért indítványom lényegére. Nyáry formulázott egy határozatot, hogy senki a választmányi tagok közül hiteles közléseket ne tehessen a választmány működéséről a lapokban. A határozat az lett, hogy, ha fonák közléseket adnak a lapok, azokat majd a választmány jegyzője fogja hivatalosan megczáfolni. Ennek kettő lesz a következése. Egyik: hogy a választmánynak a lapokkal kell polemizálni, mi méltósága ellen van; második: hogy minden, mi meg nem czáfoltatik, hitelesnek fog tekintetni. Azt hiszem, a választmány be fogja látni, hogy csak az teljes, mit én proponáltam, s egyszer mindenkorra fog egy nyilatkozatot adni.
A közös ügyek tárgyában kiküldött bizottság – írja Hollán Ernő e gyűjtemény szerkesztőjének – első üléseinek egyikén Deák Ferencz a modus procedendit nehány pontozatban formulázta, a melyeket Csengerynek tollba mondván, közülünk egyik-másik szintén feljegyzett. Itt küldöm Önnek ezeket a pontozatokat:
1. Határoztassék el, hogy a bizottság czélszerűnek látja-e az egész javaslatnak kimerítő részletes kidolgozásába tüstént belebocsátkozni, vagy tán jobbnak véli, egyelőre a főelveket, azok folytán a javaslat vázlatát állapítani meg, s a részletes kidolgozáshoz csak akkor fogni, ha ezen vázlat s az abban foglalt elvek mindenik részről véglegesen el lesznek fogadva?
2. Nem fogadván el a képviselőház azon körvonalozást, melyet az 508októberi diploma tartalmaz, jelöltessenek ki a választmány által azon tárgyak, melyek az említett közös viszonyoknál fogva közöseknek tekintendők.
3. Határoztassék meg minden egyes tárgyra nézve, hogy annak közössége mennyire terjed, mik azon pontok, melyeket a képviselőház ugyanazon tárgyra nézve Magyarországnak s a magyar királynak kíván továbbra is szorosan fentartani.
4. Határoztassék el, hogy a fentebbi két pontban foglaltaknak megállapítása után, a részletes kidolgozást megelőzőleg, minő lépések szükségesek azon pontokra nézve, melyek a felek kölcsönös egyetértésével lesznek tisztába hozandók; így pl. a közös czélokra szükséges költségek arányának egyezkedés útján eszközlendő megállapítása.
5. Készíttessék javaslat azon módra nézve, mely szerint a közöseknek elfogadott tárgyak jövendőre kezeltessenek, s az e végre időnkint szükséges érintkezés történjék.
6. Határoztassék el, hogy azon módosítások, melyek a közös tárgyaknak, és azok mikénti kezelésének tekintetéből törvényeinkben netalán szükségesek, azonnal kijelöltessenek, vagy a kijelölés csak az első pontban említett vázlatnak végleges megállapítása után történjék?
7. Minthogy a válaszföliratban kimondotta a képviselőház, hogy bővebben és részletesen ki fogja fejteni okait és nézeteit, melyeknél fogva az októberi diplomát el nem fogadta, ezen okok és nézetek fejtessenek ki.
A tárgyalási sorozat kidolgozására kiküldött ötös bizottság ápril 3-dikán nyújtotta be a nagy választmánynak javaslatát, a mely május 4-dikán elfogadtatván, tizenöt tagú albizottság küldetett ki azzal az utasítással, készítsen javaslatot a közös viszonyok tárgyalására nézve, s fejtse ki egyszersmind részletesen az okokat, a melyeknél fogva az október 20-diki diploma nem fogadható el.
E tizenötös bizottság tagjai lőnek: Andrássy Gyula gr., Apponyi György gr., Csengery Antal, Deák Ferencz, Eötvös József b., Fest Imre, Ghyczy Kálmán, Gorove István, Hollán Ernő, Ivánka Imre, Lónyay Menyhért, Mikó Imre gr., Nyáry Pál, Somssich Pál és Tisza Kálmán.
A közös ügyek tárgyában kiküldött bizottság május 3-dikán tartott ezen üléséről Gorove István naplójában ezeket írta:
Délután ülés a közös ügyekben, első az erdélyiekkel együtt. Számra jelen vagyunk 56–58-an.
Az ötös választmány az 1. szakaszban azon eszmét ajánlja, hogy csak a főelvek mondassanak ki. A szakasz elfogadásának végzésszerű kimondása előtt feláll Tisza, s halk, elfogult hangon proponálja, hogy e szakaszból hagyassék ki az, hogy: a részletek megállapításába csak akkor bocsátkozzunk, ha majd az elvek mindenik részről végleg el lesznek fogadva. Ez indítvány czélja az, hogy a közösügyi javaslat felterjesztése s talán a főrendeknél való 509tárgyalása megakasztassék, más szavakkal, hogy jelenleg e körül semmi ne történjék. Ez indítvány rövid megbeszélés után mellőztetik. Apponyi indítványozza, hogy az elvek elfogadása után a részletek kidolgozása regnicolaris bizottságra bízassék. A főrendeket akarná behozni. Ez is mellőztetik. Ezek után Deák a 2-dik és 3-dik pont kidolgozására alválasztmányt proponál. Szomszédjával, Keménynyel elkészítik a listát. Deák ezzel kezdi: «Én csak azt kérem, hogy köztük legyen Lónyay, Fest és Hollán». Azután elkészül a lista, mely egy kis baloldali mozgás után elfogadtatik.
Pár napja már, hogy a határozatiak készülődnek. Tisza fellépése is erre mutat. De oly bágyadtan történt, hogy bizonyosnak látszott, hogy a küzdés a főtéren nem lesz heves.
A tizenötös albizottság május 5-dikén tartotta első ülését.
A 15 tag – írja Gorove István naplójában – ma összeült az Akademia palotájában. Andrássy elnök, Csengery jegyző. Ezután minden szem Deák felé fordult. Deák érezve, hogy csakugyan tőle várja az első szót mindenki, röviden, ünnepélyesség nélkül, de szabatosan előadja véleményét egészen a májusi programm értelmében. Erre hallgatás.
Ezek szerint első kérdés lenne az udvartartás; méltóztassanak hozzá szólani. Erre Nyáry indítványozza, hogy miután így már elő vannak sorolva a tárgyak, a melyek szóba fognak hozatni, adassék idő a tagoknak, hogy róluk gondolkodhassanak a legközelebbi ülésig. A dolog maga végtelen fontos és a viszonyok is annyira bonyolulnak, hogy senki sem csodálkozhatik rajta, ha időt akarunk venni arra, hogy megfontolva a dolgot, szólhassunk hozzá.
Én (Gorove) voltam az első, ki ez índítványt pártoltam. Pártoltam pedig azért, mert úgy e felszólalások, mint a hallott hírek után világos volt az, hogy a baloldal e tárgyhoz készült, mi pedig, én és barátim, az elvekre nézve épen nem beszéltünk össze. Deák az indítványt elfogadta. Szombat volt, s így az ülés hétfőre napoltatott el.
Oszolni kezdvén több barátink, Deák az úgynevezett Deák-pártiakat visszatartotta, vissza azonfelül még Apponyit is, mondván, hogy: «maradjunk mi vissza és tanácskozzunk magunk közt», s maga mellé ültette Apponyit. Szinte látható volt, mennyire jól esett ez Apponyinak, más részről pedig mutatta, hogy Deák most, midőn tapasztalja, hogy a közös ügyek terén a baloldalra biztosan nem számíthat, megnyerni törekszik a jobb oldalt.
Megindult az eszmecsere az udvartartás kérdéséről. Én voltam az első, ki az udvartartásnak tisztán magyar volta mellett nyilatkoztam. Lónyay a pénzbeli nagyobb terheltetéssel ostromolta; Andrássy mellettem szólott; Apponyi belé nyugodott; Deák elfogadta, s így megállapodássá vált, hogy ez magyar ügy.
Ezután a külügy jött szóba. Ebben sem mutatkozott nehézség, csak 510arra nézve volt hosszabb eszmecsere, hogyan kerültessék ki az, hogy Ausztriának a német szövetség körüli érdekeltsége ne vétessék oly közös ügynek, mely bennünket is érint és így eleje vétessék olyforma lépésnek, mely az egész birodalmat a szövetség felé indítaná meg. Ezt specifice Deák megemlíteni nem akarta, de olyféle formulatióra látszott hajlani, mely kimondaná, hogy a külügyben közös mindaz, mi az egész birodalmat együtt véve illeti. Ezután, mintegy fél háromra levén, eloszlottunk.
A tizenötös bizottság május 5-dikén tartott ezen üléséről Lónyay Menyhért naplójában ezeket írta:
Deák: Az első közösség a fejedelem; közös legyen-e a civillista?
Nyáry: Egyszerre ne határozzunk.
Lónyay: Miért ne vitassuk?
Deák elmondja nézeteit:
1. közös tárgy az udvartartás; ha külön udvartartást akarunk, akkor nem közös;
közös a kölcsönös védelem:
2. a békés, tehát a külügy;
3. a fegyveres védelem;
4. ezek fedezése szintén közös ügy;
5. államadósságok kezelése és viselése;
6. kereskedelem és azzal kapcsolatban álló tágyak.
