I.
I.
Orczy Béla báró 1867. január 6-dikán a következőket jegyezte be naplójába:
Ma beszéltem Andrássy Gyulával, ki estve Bécsbe megy a császárné üdvözlő tiszteletére. Ő letett minden reményről a szerencsés megoldás iránt. Midőn a fölirat átadása végett Bécsben volt, megkérte Beustot, hogy ha Magyarországgal ki akarnak békülni, ne hirdessék ki a hadkiegészítési patenst, de hiába kérte.
Lónyay Menyhért ezeket jegyezte be naplójába:
Bécs, 1867. január 6.
Január 6-dikán, születésem 45-dik évforduló napján 6 órakor érkeztem ide. Alig egy órával reá jött meg Berczi öcsém, ki hasonlóképp tagja az ő felségök tiszteletére ide érkezett országgyűlési küldöttségnek. Eötvös is ugyanazon vonattal jött. Szokása szerint Pepi nervosus volt, mindent komoly színben látott. A katonai rendszerváltozás impressiója látszott meg rajta; mondá, hogy Deáknál conferentia volt, melyre a határozatiak is meghivattak, kik a védelmi rendszer változása miatt határozat alakjában óvást akartak a ház elé terjeszteni. Deák ezt azzal mellőzé, hogy feliratot akar maga indítványozni. Mindenki ingerült Pesten, oda a majoritás és több ilyféléket emlegetett.
Bécs, január 7.
Ma reggel érkezett meg Andrássy és eljött délelőtt hozzám. Beszélte, hogy midőn a föliratot átadni itt volt, azt mondá neki Beust, hogy velünk a jelen alkalommal conferálni akarnak. Andrássy ezt szivesen teszi, de csak magával Beusttal hajlandó conferálni, a boutonirozott Mailáthtal semmiképp nem akar tárgyalni, sem a bureaukrata Belcredivel. Nem akarja magát és bennünket kitenni annak, hogy azok, kik elleneink, csak expiscálni használjanak fel bennünket. Maihth és Belcredi nem akarnak kiegyenlítést, csak állásukat kivánják megtartani; az országgyűlés szétoszlatására dolgoznak.
Első dolog, mondá Andrássy, most elmenni Mailáthhoz és megtudni 159mit fog Bartakovics, a küldöttség szónoka, mondani; kedvünk ellen valót nem fogunk engedni tétetni. Én is Mailáthnál voltam, hol Andrássy a meglehetősen hosszú és czélzatos újévi köszöntést rövidíteni kivánta. Sennyey szerkesztette az újat, melyet ott előttünk fel is olvasott.
Andrássy azt mondá, hogy Sennyey előtte rosszalta a védelmi patenst. Mailáth azt felelé: ha az országgyűlés ellene nyilatkozik, lehetetlenné teszi a kiegyenlítést, mire midőn Andrássy egész hideg vérrel megjegyzé, hogy ha a kiegyenlítés lehetetlen lesz, nem mi vagyunk okai, Mailáth felelt rá avval: «biz’ ezt nem kell oly hidegvérűen venni». Andrássy válaszolt: «Hogy vegyük másképp? Mi ellenkező utat javaltunk, ha nem követik, nem mi vagyunk az okai.»
Eötvös volt Beustnál; úgy látszik, meg volt vele elégedve, jó impressióval jött el tőle. Zichy Felix is volt nála. Andrássy holnap reggel még az audientia előtt megy el hozzá. Stametz Meyert az ebédnél láttam; ő a külföldről jött s mondá: «Wir gehören der Katz».
Mennyivel másképp állhatnánk, ha szeptemberben megfogadják tanácsunkat. A Landwehr-rendszert milyen szépen ki lehetett volna vinni a legislatio útján.
Eötvös azt mondja, hogy a Reichsrathba, mely most van összehíva, németek nem mennek be. Kötve hiszem. De a németek elégedetlensége a helyzetet nem súlyosítja reánk nézve. Csak eszük lenne, de nekünk is egy kevés, s talán nem lenne még késő.
Bécs, január 8.
A mai nap az ünnepélyek napja volt. A Securitás-társulatnak volt 11-kor ülése, s oda mar felöltözve mentem. Schindler komoly volt és nem előzékeny, mint előbb. Érezte, hogy mindazon igéreteket, melyeket nekem tett Steyrben és Bécsben, meg nem tartá. Ő, a ki azt mondá nekem, hogy a dualismus alapjait őszintén elfogadja, most mégis a centralistákkal ment.
A fogadás pompás volt. A grádicstól fogva a folyosókon és termeken végig fel voltak egész fényben állítva a gárdák; pompás termeken át mentünk a márványterembe, hol már ő felsége tábornagyi egyenruhában a menyezet alatt állott. Kinézése nem volt oly jó, mint Budán; meglátszik rajta a königgräzi nap súlya. Beszédjét olvasta. A «kiegyenlítés» szónál nem igen haladott könnyen át. «Éljen» nem volt semmi.
Aztán átkisértek a császárnéhoz; az egész palotán keresztül számos kisebb és nagyobb termeken mentünk át; az egyikben igen érdekes mozaikképek, a másikban gyönyörű gobelinek, egyben kettős, menyezetes ágy, 160egy kis kabinetben csupa családi aquarellek mutatták Marie Antoinette kedves képét gyermekkorából.
A császárné gyönyörűen nézett ki, fehér atlasz ruhája volt, ékszerei gyémánt; beszédét, melyet, mint Barthos mondá, maga készítette, könyv nélkül és szépen mondá el, még kezében se tartá, mint másszor. Éljenre nem fakadt a küldöttség.
Hat órakor volt a nagy ebéd. A Bellariánál szálltunk ki. Az ebéd után a szokott modorban ment véghez a körbeállás; jobbra állottak a főrendek, balra a képviselők. Különös commonerek voltunk biz’ mi, mind aristokratikus nevek és emberek.
A kör végső szélén állott Andrássy, utána Eötvös és aztán én.
A császár velem való beszédét azzal kezdé: «Es freut mich sehr, Sie wiederzusehen». Tudakozódott arról, honnét jövök, tudakozódott Meránról, fiam bajáról, s aztán áttért a politikára. Azt kérdé: «Ist Deák sehr böse?» Mire mondám, hogy nem hiszem, de részleteket nem tudok, mivel most nem Pestről jövök. Meglepő volt reám nézve, hogy azt mondá: «Nur Courage, nur Courage sollen Sie haben.» Megvallom, nem tudám ezen mondatát mire magyarázni. Ugyanezt mondá Andrássynak. Úgy látszik, hogy ez Mailáthéktól eredt. Andrássy jól megfelelt, mondván: «Vannak és lehetnek hibáim, de ezek közé bizonyára nem tartozik a bátorság hiánya; hanem bátorságom van arra is, nem vállalni olyat, a mit kivihetetlennek hiszek.»
Úgy látszik, neki is szólott Deákról, mire azt mondá Andrássy: «Már megengedjen felséged, de észszerűnek és czélszerűnek nem tartanék olyan dolgot tenni, mihez az öreg úr legalább áldását nem adá.» Ő felsége szólott aztán azon törvényjavaslatról, melyet a mostani kormány emberei a tizenötös bizottság munkálata alapján készítettek. «Fontolják meg jól», mondá. Mire Andrássy azt válaszolá: Meglátja, mit lehet ezen dologban tenni; a javaslat logikailag igen jól lehet készítve, de nem formákban van a lényeg, hanem a valóságos megnyugtató kibékítésben. Példa reá a pragmatica sanctio, mely három szóból áll: az indivisibilitás, inseparabilitás és különállásból; a két első az utolsónak egyenes ellentéte és mégis másfél száz évig el lehetett vele a birodalmat kormányozni; ha ezt theoretice és logice kellett volna minden utolsó következményéig rendszeresen összeilleszteni, talán még most is tanácskoznánk a pragmatica sanctio felett.
Erre nem felelt a császár semmit, hanem egyenesen odament Beusthoz, ki egy ablakban állott, és sokáig beszélt vele.
