I.
I.
A képviselőház 1867. május 25-dikén tartott ülésében elfogadta Andrássy Gyula gr. miniszterelnök indítványát egy mindkét ház tagjaiból alakítandó országos választmány iránt, mely a koronázási hitlevélre nézve javaslatot készítsen.
A képviselőház május 27-dikén huszonnégy tagot választott a koronázási hitlevél javaslatának elkészítésére kiküldött bizottságba, s ez alkalommal a következő képviselők kijelentették, hogy nem vesznek részt a szavazásban: Boczkó Dániel, Böszörményi László, Csiky Sándor, Deáky Lajos, Dégenfeld Gusztáv gróf, Halász Boldizsár, Kállay Ödön, László Imre, Papp Pál, Patay István, Vállyi János, Vidacs János.
Midőn tegnap – irja Lónyay Menyhért Bécsben május 30-dikán – Pesten a vasúthoz készültem, jött értem Andrássy és elmondatta nekem Sennyeyvel, hogy az inaugurale diplomát készítő bizottságban, melynek Sennyey az elnöke, Ghyczy és Tisza kijelentették, hogy mindaddig, míg V. Ferdinándnak a magyar trónról is lemondása nem közöltetik az országgyűléssel, nem lehet diplomát készíteni. Sennyey elmondta, hogy ők ezt 1861-ben megpróbálták, de nem sikerült. Andrássy rám bízta, tudassam e nehézséget ő felségével, ő pedig reggel Deákkal fog beszélni, s az eredményt nekem megtelegrafálja.
A képviselőháznak május 31-dikén tartott ülésében fölolvastatott a koronázási hitlevél tárgyában kiküldött országos választmánynak az országgyűléshez intézett jelentése. A jelentés előadta, hogy mielőtt a bizottság hozzáfogott a hitlevél elkészítéséhez, melynek bevezetésében a trónváltozás okának megemlítése nem mellőzhető, fölhozatott, hogy V. Ferdinándnak a trónról 1848. deczember 2-dikán történt lemondására és a lemondó okiratokra nézve, melyek az 1861-diki országgyűléssel közöltettek, azon országgyűlés aggodalmakat fejezett ki, s ezek megszüntetését kívánta ő felségétől két rendbeli föliratában.
Amaz okiratokat – így folytatta az országos választmány jelentése – az 1861-diki országgyűlés magyar közjogi szempontból formájokra nézve 100hiányosaknak nyilvánította, mert midőn ő felsége V. Ferdinánd 1848. évi deczember 2-dikán a császári koronáról lemondott, nem adott ki külön okiratot az iránt, hogy a magyar koronáról is lemond; lemondásában pedig Magyarországot külön meg sem említette, hanem csak átalános lemondásába foglalta, s arról Magyarországot külön nem is értesítette. Hasonlóul Ferencz Károly ő fensége sem értesítette Magyarországot arról, hogy már 1848-ban lemondott azon örökösödési jogáról, mely őt V. Ferdinándnak a trónról való lemondása után a sanctio pragmatica értelmében illette volna. Az 1861-diki országgyűlés az ország jogainak jövendő biztosítása czéljából ama formahiányok utólagos pótlását és a Magyarországhoz külön intézendő lemondó okiratok kieszközlését kérte ő felségétől, hogy azokat országgyűlésileg tárgyalhassa, törvénybe igtathassa, s ekképpen az ország utólagos hozzájárulását is kifejezhesse, tiltakozván egyszersmind a lemondások átalánosságából Magyarország alkotmányos önállása csorbítására vonható minden következtetés ellen. Az országgyűlésnek ismételt fölirataiban felterjesztett kivánatára még eddig megnyugtató válasz nem érkezvén, az országos választmány felvilágosítást kért a miniszteriumtól, hogy történt-e sikeres lépés az ország mondott kivánatának kielégítésére, vagy fog-e legközelebb történni? A miniszterelnök e felszólítás folytán szóval is nyilatkozott, irásban is beadta nyilatkozatát, melyet az országos választmány azon kéréssel terjesztett elő, hogy mivel nem érzi magát feljogosítva az ország említett kivánatai fölött, melyek a lemondásra vonatkoztak s az 1861-diki országgyűlésről ismételve felterjesztettek, határozni, mert csak az országgyűlés mondhatja ki megnyugvását azokra nézve, mik a miniszterelnöki nyilatkozatban foglaltatnak, döntse el az országgyűlés e tárgyat végzésileg, hogy a koronázási hitlevélbe a trónról lemondást a szerint lehessen beigtatni.
Andrássy Gyula gr. miniszterelnök irásbeli nyilatkozata e tárgyban ez volt:
A miniszterium a történt lemondásokban létező formahiányokat maga részéről is elismeri. Minthogy azonban az 1861-diki országgyűlés sem vonta kétségbe azt, mint valóságos és meg nem változtatható tényt, hogy ő felsége V. Ferdinánd 1848. évi deczember 2-dikán a magyar trónról is lemondott, de az ország jogainak épségben tartása s jövendő biztosítása tekintetéből azt kivánta, hogy minden innen vonható következtetések elleni óvása, úgyszintén az országnak ezen lemondáshoz való utólagos hozzájárulása magában a törvényben kifejeztessék: a miniszterium azon nézetben van, hogy ezen formahiányok az oly hosszúra haladott idő után legczélirányosabban akképp volnának pótolhatók, és az 1861-diki országgyűlési 101határozat czélja legbiztosabban azáltal lesz elérve, ha a törvényhozás egy ez alkalommal alkotandó törvényczikkben ő felsége V. Ferdinánd és Ferencz Károly főherczeg lemondásait beigtatván, az ezen lemondások formahiányából netán vonható következtetések ellen óvását kijelenti, jövőre pedig az iránti jogát fentartja, miszerint a trónlemondás ténye mindenkor Magyarország külön értesítése mellett és hozzájárulásával történjék.
Deák Ferencz: T. képviselőház! Az én véleményem az volna, hogy ezen jelentés azonnal kinyomassék, ha lehet, még ma, szétosztassék, és ha a t. ház beleegyezik, holnap tárgyaltassék, nehogy munkálkodásunk folyamában meg legyünk gátolva. (Helyeslés.) Én nem látok akadályt, hogy ez meg ne történhessék, mert hiszen ez nem törvényjavaslat. (Helyeslés a középen.)
Madarász József Deák indítványát a dolog oly siettetésének tekintette, mely tőle legalább elvenné a módot, hogy a kérdéshez a tárgy méltósága és az alkotmány követelte illő óvatóssággal járuljon. Egy napi gondolkozási időt kért.
Elnök: Tehát a kérdést fogom föltenni: méltóztassanak azok, kik holnap akarják tárgyalni...
Deák Ferencz: Azért kivántam a fölolvasott jelentést holnap tárgyaltatni, mivel azt hittem, a tárgy előttünk nem új, mert csak arról lesz szó, mit kivánt a 61-diki országgyűlés; akármi van azon jelentésben, az a föliratokban meglesz; azután arról lesz szó, mit nyilatkoztatott ki a miniszterium; és ennek folytán arról, hogy azon miniszteri nyilatkozatban megnyugszik-e a t. ház. Ezek nem új dolgok. Ezeket nehány óra alatt könnyű megfontolni, és bizonyos vagyok benne, hogy éppen Madarász képviselő úr két órát sem fog tölteni ezen tárgy megfontolásával.
Madarász József: De igen!
Deák Ferencz: Én részemről bizonyos vagyok abban, és nem is kétkedem róla; ha azonban azt hiszi valaki, hogy a siettetés őt valami jogával való élésben gátolja, részemről arra is ráállok, hogy egy nap közbevetésével, azaz vasárnap délután tárgyaljuk e jelentést. (Helyeslés. Fölkiáltások: Holnap!)
102Keglevich Béla gr.: Az elnök már fölszólított bennünket a szavazásra, és most úgy látom, hogy utólag megint bele megyünk a tárgyalásba.
Deák Ferencz: Az elnök úr csak a kérdést tette föl és én a szavazás előtt szólottam. Ha még azt is ki akarják zárni az urak, hogy ilyforma kérdésekhez mondhasson valaki valamit, mielőtt a szavazás megtörtént, akkor tanácskozásainknak valóban nem lesz olyan folyama, milyet az ország érdeke megkiván. Fölszólalásom abból állott, hogy én a fölolvasott jelentésnek holnapi fölvételét kivántam. Meglehet, a többség ezen indítványt elfogadta volna. Egy képviselő azonban fölszólalt, előadván, hogy neki aggodalma van – meglehet, hogy több képviselőnek is van – és hogy időt kivánnak a megfontolásra. Ha én már most a magam részéről azt nyilvánítom, hogy én abba szivesen beleegyezem, mert én minden ember tanácskozási szabadságát respectálom: akkor valóban nem méltányos, ha valaki azt hozza föl, hogy már el is kezdődött a szavazás és így nem lehet többé szólani; éppen azért nem méltányos ez, mert a méltányosságok mások nézetei iránt így visszautasítja, a mit nem tartok helyesnek. (Élénk helyeslés.)
Keglevich Béla gr.: Nem tudom, egyátalában van-e joga valakinek egy kérdéshez kétszer is szólani (Nagy zaj); de ha egynek van joga, akkor másnak is van joga hozzá szólni egy dologhoz: nekem is van tehát jogom szólni.
Kállay Ödön: Ha egynek van joga szólni, a másiknak is van. A mult alkalommal Böszörményi képviselő társunktól vonatott meg a szó, midőn másodszor kért szót. (Nagy zaj. Helyeslés a szélső baloldalon.)
Elnök: Én nemcsak Böszörményi képviselő úrtól, hanem hasonló oknál fogva más képviselő úrtól is megvontam a szót. Egyébiránt, a mi a fenforgó tárgyat illeti: igaz, hogy a kérdést föltettem; de szavazás még nem történt. (Jobb felől: Úgy van!)
Deák Ferencz: Szabad-e Kállay Ödön képviselő úr megjegyzését úgy tekintenem, mint személyes megjegyzést, és megengedi-e nekem a ház, hogy feleljek? Ha nem szabad, akkor nem szólok. (Szabad! Halljuk!)
103Kállay Ödön. Méltóztassék megengedni a t. képviselő; de tisztelettel válaszolom, ha a ház szabályai állanak az egyik oldalra, tartassanak meg azok a másik oldalra is. Miután számtalanszor történt, hogy közülünk akart szólni valaki és nem engedtetett meg, kérem, tartsuk meg a házszabályokat, mert egyik képviselő a másik fölött több joggal nem birhat.
Deák Ferencz: Csak azt kérdem – mivel ez egyenesen rám és személyemre vonatkozott – van-e jogom éppen a házszabályok szerint szólani? (Halljuk!) Ha van, akkor Kállay képviselő úrnak észrevételére egyszerűen azt jegyzem meg, hogy én indítványozó voltam, az indítványozónak pedig másodszor is van joga szólni. (Helyeslés.) Ez benne van a ház szabályaiban. Mivel pedig az én észrevételem Keglevich gr. szavaira vonatkozott, tehát személyes volt: kétségtelen, hogy neki is volt joga másodszor szólni; és ha ebben meggátoltatott, ez helytelenül történt.
A képviselőház kimondotta, hogy a bizottság jelentését a következő napon délután tartandó ülésben kívánja tárgyalni.
