Τιμημα
Τιμημα. 1) A büntetés neve, az attikai peres eljárásban (l. Per és ’Αγων τιμητος). 2) Vagyonbecslés (census) s az azon alapúló osztályok Atticában. Régebben e vagyonosztályok alapítását Solonnak tulajdonították. Aristoteles πολιτεια ’Αϑηναιων cz. iratából azonban az tűnik ki, hogy Solon a vagyonosztályokat már készen tálalta (7, 3: τα τιμηματα διειλεν εις τετταρα τελη, καϑαπερ διρηητο καιπροτερον). A tudósok nézete ebben a kérdésben eddigelé Aristoteles imént említett tanusága mellett se tudott megállapodásra jutni. Vagyonosztály négy volt: a πενταχοσιομε διμνοι (ötszázmérősök), ιππεις (ιππης, lovasok), ξευγιται (fogatosok, v. igások) és ϑητες (napszámosok) osztályai (τελη, Arist. pol. Ath. 7, 3 stb. Plut. Sol. 18). Az osztályozás annak a természetben való jövedelemnek becslésén alapúlt, melyet gabonában és folyadékban (olajban vagy borban) kiki földbirtokából húzott; onnan az osztályozás neve (τιμημα). A négy osztályt meghatározó számok a jövedelem minimalis mennyiségét jelentik száraz köbmérték (μεδιμνος) v. folyadékmérték (μετρητης) szerint. Az osztályok nevei azonban nem fejezik ki e mennyiséget, hanem hihetőleg régi népies kitételeken alapúlnak. Az első osztályba azok tartoztak, kiknek termelése legalább 500 mértékre (μεδιμνος-ra és μετρητης-re együtt rugott; a másodikba, a kiké legalább 300-ra; a harmadikba, a kiké legalább 200-ra (Aristot. pol. Ath. 7, 4. Boeckh Demosth. Macartat. 54 szerint 150 mértéket vett föl); a negyedikbe, a kiknek temetése 200 mértéken alul maradt. Úgy látszik, az utolsó osztályba tartoztak a földbirtokkal nem biró δημιουργοι (l. Φυλη) is, akármilyen vagyonosak voltak máskülönben; ellenben valószínűleg egészen ki voltak zárva az osztályokból s így jogok nélkül voltak az u. n. εχτημοροι (εκτημοριοι vagy πελαται) s a bérért dolgozó szabadok. Ez a négy vagyonosztály alapította meg az u. n. απο τιμηματων πολιτεια-t (Plato leg. 3, 14, 698B. r. p. 8, 6, 550C. Aristoteles-féle neve: τιμοκρατικη, eth. Nic. 8, 12, 1160A), melyben a polgári jogok és kötelességek a megbecsült vagyon (illetőleg jövedelem) nagyságától függtek. Czélja kettős lehetett, s épen ez magyarázza meg létrejövetelét: egyrészt a többnyire nemesek kezében lévő földbirtok jelentőségét megóvni a mozgó tőke folyvást növekvő befolyásával szemben, de másrészt a politikai jogokat mégsem egészen a születéstől, hanem a vagyontól tenni függővé. Elszegényedett eupatrida e szerint mögéje kerülhetett a meggazdagodott demiurgusnak, ha ez földbirtokot is szerzett Atticában. Milyen viszony volt Solon előtt az osztályok meg a polgári jogok és kötelességek közt, nem tudhatjuk. Valószínű, hogy a polgári jog, a hoplita-szolgálattal állott összefüggésben (így volt Draco állítólagos alkotmányában is, Aristot. pol. Ath. 4, 2), s hogy a δητες semmiféle politikai joggal sem bírtak. Solon alkotmányában az állami terheket csak az első 3 osztály viselte. Adózásra (l. Államháztartás, 3) nehéz fegyverben való hadiszolgálatra csak az első 3 osztály volt köteles, a λειτουργιαι (l. Λειτουργια) nevű költekezéseket pedig azok közül is csak a leggazdagabbak viselték. Viszont azonban csak az első 3 osztály viselhetett közhivatalt, még pedig archon és Athene kincstartója csak πεντακοσιομεδιμνος lehetett. A ϑητες az uj alkotmányban annyi jogot kaptak, hogy részt vehettek a népgyülésen és a törvényszékeken (ez azonban maga is nagy lépés volt előre, mint Aristoteles is helyesen felismeri, pol. Ath. 9, 1–2). Mennyiben módosúlt az alkotmány a tyrannis alatt, nem tudjuk. Clisthenes aztán az összes szabadokat, tehát a εκτημοροι (εχτημοριοι vagy πελαται) nevű néposztályt is fölvette a polgárság kötelékébe. Később, pontosan nem tudni mikor, a jövedelmet nem természetben hanem pénzértékben fejezték ki, s ettől kezdve Pollux értesítése szerint (8, 130) az első osztály egy talentum, a második egy fél talentum (3000 drachma), a harmadik egyhatod talentum (1000 drachma) után fizetett hadiadót: mint a számok mutatják, ekkor egyúttal lejebb is szállították a két alsóbb osztály τιμημα-ját. Ezek a tételek aztán meg is maradtak, úgy hogy egyrészt az életszükségletek árának s a munkabérnek növekedésével másrészt a pénz értékének sülyedésével idő folytán némely első osztályú polgár valósággal «igen szegénynek» volt nevezhető (Aristot. pol. Ath. 47, 1: καν πανυ πενης η). Igy a vagyonosztályok idővel elvesztették jelentőségüket, s kivéve bizonyos magán- és büntetőjogi eseteket, puszta formasággá váltak. V. ö. Aristot. pol. Ath. 7, 4. – Irodalom: Az 1891 előtti irodalom teljesen elavúlt. L. most az ujabb történelmi és államrégiségi kézikönyvek illető fejezetein kívül az irodalom átnézetét Busoltnál, Griech. Gesch. 2, 2. kiad. 62–63. l. és 196–197. l. 3) Τιμημα volt a neve az adószedés (εισϕορα) alapjáúl szolgáló attikai vagyonbecslésnek is 378/7-ben Nausinicus archonsága alatt (l. Államháztartás, 3). GY. GY.
