’Αγων τιμητος
’Αγων τιμητος és ατιμητος. Atticában használatos terminusok az összes pörök osztályozására. Az utóbbi megnevezés olyan pörökre vonatkozott, melyekben a vádlott elmarasztalása esetén a bűntetés előre meg volt szabva, akár korábbi törvény, akár néphatározat, akár a felek előleges megegyezése utján; az első megnevezés ellenben azokat a pöröket foglalta össze, melyekben nemcsak a vádlott elmarasztalása, hanem a bűntetés kiszabása is a törvényszék itéletére volt bízva. Ilyenkor a «bűnös» kimondása után az eljárást vezető tisztviselő (ηγεμων του δικαστηριον) vagy a vádló dolga volt az indítványt tenni a büntetés nemére és nagyságára nézve (τι χρη τον αλοντα παϑειν η αποτισαι, ahol π. testi büntetésre, α. pénzbírságra czéloz), azaz a bűnhöz illő büntetést (τιμημα) becslés utján megválasztani (τιμασϑαι τω ϕευγοντι, επιγραϕειν v. επιγραϕεσϑαι τιμημα), még pedig törvényes szokás szerint csak egyfélét. Demosth. Lept. 504, 17. A vádlottnak aztán joga volt rá, hogy a maga részéről csekélyebb bűntetésre tegyen határozott ajánlatot (αντιτιμασϑαι, τιμασϑαι v. τιμαν εαυτω). Csupán választhatott-e a biróság a két indítvány közt, vagy önállóan is határozhatott-e, nem egészen bizonyos, de valószinű, hogy határozhatott. V. ö. Meier és Schömann, der attische Prozess, 2. kiad. 217. l. Nevezetes példája az αγων τ.-nak Socrates pöre, kinek védekezését a Plato-féle Apologiából ismerjük. GY. GY.
