evangéliumok
evangéliumok: I. Általános tudnivalók. A) Az ~ száma. A keresztény egyh. kezdettől csak 4 ev.-ot (értsd: olyan őskeresztény írásokat, amelyek az Úr tanítását és tetteit foglalják magukban) ismert el kánoninak; nevezetesen: Máté, Márk, Lukács és János ev.-át. Az ősegyh. meg volt róla győződve, hogy ez a 4 ev. belső egységet alkot és – 4 formában – egy ev.-ot alkot. B) A sorrend, amelyben az ~ egymás után következtek, ill. amelyben a kánonok és a kéziratok tartalmazzák őket, az egyh.-ban nem volt kezdettől fogva mindig ugyanaz. A szokásossá vált sorrend, amely vsz. a keletkezés sorrendjére vezethető vissza, már a ® Muratori-töredékben és a gör. kéziratok zömében is megtalálható. Ugyanakkor másféle sorrendekkel is találkozunk (pl. Mt, Jn, Lk, Mk). Az apokrif ~at (® apokrif iratok), amelyekben sokkal nagyobb mértékben kimutatható a hellén irodalmi műfajok hatása, mint a kánoniakban, és amelyek nemegyszer eretnek vonásokat is mutatnak, az Egyh. elvetette. Minthogy az ~ gyakorlatilag az egyetlen forrást jelentik ® Jézus Krisztus életét illetően, jelentőségük fölbecsülhetetlen. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy az ~ irodalmi jellegüket tekintve egyedülállóak az akkori irodalomban. – C) Irodalmi szempontok. 1. Jóllehet az ~ valóságos eseményeket és történéseket mutatnak be, elsődlegesen mégsem tört.-i szempontokhoz igazodva fogalmazták meg őket, így tehát nem életrajzok, még a szó ókori (antik) értelmében sem; nem jellemrajzot adnak, nem is Jézus személyét írják le. Egyáltalán nem teljesek (vö. Jn 20,30 kk.) és az eseményeket nem pontos időrendben mutatják be. Az ~ban a topográfiai és a földrajzi adatok meglehetősen ritkák és nemegyszer sematikusak. – 2. Az ~ hitelességét elfogadható érvekre hivatkozva ki lehet mutatni, ugyanakkor az is igaz, hogy az ~ (Jn kivételével, amelyet ebből a szempontból nem lehet tekintetbe venni) sokkal kevésbé minősülnek egyéni írói alkotómunka gyümölcsének, mint a mai olvasó gondolná. Az evangélisták anyaguk, sőt ennek megfogalmazása szempontjából is nagymértékben függnek a szóbeli hagyományoktól, amelyek nagyrészt már az ~ írásba foglalása előtt rögződtek. Az ~nak ez a közös vonása nem azonos mértékű mind a 3 (szinoptikus) ev. esetében (® szinoptikusok). Lk-ban pl. világosabb az egyéni fiziognómia, mint Mt-ban, s mind a 3 szinoptikus ev.-nak megvan a maga sajátossága (stílus, fölépítés, közvetlenül elérendő cél); nagyrészt mégis a keresztény ősegyh.-ból nőttek ki, és az ősegyh. számára is írták őket. – 3. Az ~ irodalmi jellegét – pozitív értelemben véve – az a tanító-vallási érdek határozza meg, amely megfogalmazásukhoz indítékul szolgált. A keresztény igehirdetés jegyében keletkeztek, a Jézus Krisztusban való hit fölkeltésére, ill. elmélyítésére irányuló szóbeli tanítás lecsapódásaként (vö. Lk 1,1–4; Jn 20,31). Jézus hirdetésének nem a kezdetét jelentik, inkább már az igehirdetés elért eredményének tekinthetők. Megírásukhoz az szolgált indítékul, hogy a szélesebb körű olvasóközönség és a jövőbeli nemzedékek számára megőrződjön, amit a szemtanúk tanúsítottak és az ap.-ok, valamint tanítványaik és utódaik kezdettől fogva tanítottak és áthagyományoztak (vö. Lk 1,1–4). Azt, hogy az ~at nemcsak hogy hamarosan felolvasták a kultuszban, hanem az ősegyh. kultusza révén keletkeztek (® formatörténeti módszer), aligha lehet bebizonyítani, jóllehet valószínű, hogy az ősegyh.-ban jelentkező szükséglet és ezáltal a kultusz is hatással volt az ~ szövegének megformálására; elég e vonatkozásban az ® Eucharisztia alapításáról szóló részletekre hivatkozni (® utolsó vacsora). Mindebből következően az ~ a tört. egy darabját képviselik, annyiban, amennyiben ez az üdvösségnek, mégpedig a már kezdetét vett üdvösségnek a történelme. – II. A fölépítés és a szerkezet a szinoptikus ~ban. A Keresztelő fellépésével (az ún. ® gyermekségtörténet eredetileg nem volt tárgya a ® katekézisnek), Jézus megkeresztelkedésével és megkísértésével kezdődnek; ezután következik Jézus föllépése Galileában és környékén (ez teszi ki az elbeszélő részek zömét), ezt követik az utolsó napok előzményei; végül bemutatják Jézus szenvedését és kereszthalálát, továbbá az üres sírral kapcsolatos részleteket és Jézus megjelenéseit tanítványai előtt. Kezdete és vége szempontjából Jn is megegyezik a szinoptikusokkal, pedig szerzője nagyobbrészt a maga útján jár, és több útról tud Galilea és Jeruzsálem között. A szinoptikus ~ egymás közti viszonyát, a szembeötlő egyezéseket és eltéréseket a ® szinoptikus kérdés tárgyalja; a szinoptikusok és Jn közti különbségeket illetően ® János evangéliuma. – III. Keletkezésük szempontjából is különbséget kell tennünk a szinoptikusok és a 4. ev. között. Jn a papiruszleletek tanúsága szerint Kr. u. 100 táján v. röviddel előtte, vagyis 60–70 évvel a leírt események után keletkezett. Ez azt jelenti, hogy – a szinoptikusoktól eltérően – elszakadt az ősegyh. katekézisétől; ezen túlmenően a szerző személyiségét is jobban tükrözi, aki művét szigorú egységbe szerkesztette össze. Ebből következően a keletkezés kérdése is más módon vetődik fel Jn esetében, mint a szinoptikus ~éban, amelyek esetében a szerzőség kérdése sokkal kevesebb és kevésbé lényegbevágó következményt von maga után. Maga Jézus nem hagyott hátra írott szövegeket, s tanítványait sem bízta meg az ev. írásba foglalásával. A tanítványok feladata az ev. hirdetése volt. Az ev. hirdetésének nemcsak az volt a tárgya, amit Jézus maga tanított, hanem az is, amit tett és szenvedett, vagyis a tőle hirdetett Isten országa, valamint személyének, szenvedésének, halálának és megdicsőülésének kinyilatkoztatásként való értelmezése és ennek az Isten országának (első) megvalósítása. Az ap.-ok az ApCsel 1,1 tanúsága szerint Jézus tetteit és tanítását hirdették. Ezt foglalják magukban a kánoni ~. Azt az utat, amely a tanítványok eredeti tanításától az ~ írásba foglalásáig vezetett, jórészt homály fedi. Annyi bizonyos, hogy az ~ban leírt események és írásba foglalásuk közt el kellett bizonyos időnek telnie. Vsz., hogy az írásba foglalására nem a mi ev.-aink voltak az első kísérletek (vö. Lk 1,1–4, továbbá azzal a ténnyel, hogy Mt föltételez egy korábbi elveszett ev.-ot). Mindenesetre az ~ írásba foglalására bizonyos idő elteltével került sor az eredetileg élő szóban hirdetett ~hoz képest. Föl kell tennünk, hogy a szemtanúk kezdettől (1,2), János keresztségétől a mennybemenetel napjáig (ApCsel 1,22) kialakítottak az ® igehirdetés és a tanítás céljára bizonyos katekétikai sémát Jézus tanításáról és tetteiről. Ez az ap.-i katekézis nemcsak fő témáit (vö. 2,22–24; 3,13–15; 4,10–12; 10,36–43; 13,23–31), hanem sok részletet és megfogalmazást tekintve is szilárd formát öltött. Párhuzamba állíthatók az ~ a rabbinista hagyományokkal, amelyeket hosszú időn át szóban adtak tovább, mielőtt a Talmudban és a Midrásban rögzítették volna őket. Ezek az emberek, akik keveset v. egyáltalán semmit nem olvastak, sokkal jobban meg tudták őrizni emlékezetükben a különféle mondásokat és tört.-eket, mint gondolnánk. Jézus mondásai (® logia) és az ~ sok része eleve olyan formában öltöttek testet, hogy – a ritmus, az ismétlések, az inklúzió, a képek, a mondások, a gondolatoknak a fő mondanivaló köré csoportosítása stb. révén – különösen alkalmasak voltak a szóbeli áthagyományozásra; elég e vonatkozásban a ® nyolc boldogságra, a példabeszédekre és a csodákról szóló részek felépítésére hivatkozni. Ezzel megteremtődött a föltétele annak, hogy az ev.-i hagyomány megbízható, hiteles lehessen, még ha egyelőre nem is foglalták írásba. – Az ap.-oknak ez az eredeti katekézise természetesen arám nyelven hagyományozódott tovább, de föltehető, hogy nagyon hamar, talán már kezdettől gör. változatban is terjedt. Az ApCsel-ből tudjuk, hogy voltak szórványban élő, gör.-ül beszélő zsidók, akik mindjárt a kezdet kezdetén keresztények lettek (2,7–12.36–42; 6,1). Mindez nem jelenti azt, hogy a Jézussal kapcsolatos hagyományok már írásba foglalásuk előtt egységbe olvadtak. (Lk pl. azonkívül, amiben megegyezik a másik 2 szinoptikus ev.-mal, még más forrást is tükröz.) Biztosnak látszik, hogy a Jézusról szóló tanítás, Jézus szavainak, csodáinak, halálának, feltámadásának és megdicsőülésének hirdetése fő vonalaiban és sok részletében is meghatározott formában és szempontok szerint folyt. Ennyiben jogos ún. „ősev.-"ról is beszélni. De hogy ez az „ősev.” és a kanonikus ~ milyen viszonyban voltak egymással, azt nem lehet világosan látni. Föl lehet tenni, hogy az „ősev.”-hoz az tartozik, ami Mt-ban és Mk-ban közös, és talán Jézus mondásainak gyűjteménye is része az eredeti Mt-nak; részletesebben: ® szinoptikus kérdés. – Azt az időpontot, amikor a szóbeli hagyományokat kezdték írásba foglalni, szintén nem lehet pontosan meghatározni. Lukács bevezetése szerint „már sokan megkísérelték, hogy a … lejátszódott eseményeket leírják”; a bevezető konvencionális stílusában ezen a „sokan”-on nem kell okvetlenül még másokat is érteni Mátén és Márkon kívül (az eredeti Mt? Q?), akiknek művét Lukács biztosan felhasználta. Általában elmondható, hogy az írásba foglalás akkor vette kezdetét, amikor az ev.-ot már szélesebb körben hirdették az eredeti zsidó-palesztinai térségen kívül is, és a szemtanúk kezdtek kihalni. Biztos, hogy Pál levelei sehol nem tételezik föl okvetlenül az írásba foglalt ~at, ahogy az ApCsel már föltételezi (1,1); de az ApCsel keletkezésének ideje még vita tárgya. – IV. Az ~ tört.-isége. Az ~ jellegéről és keletkezéséről mondottakból következik, hogy az ~ tört.-iségét miként kell megítélni. Az ~ tört.-i hitele általában nagymérvű, de az ~ nem tört.-i művek (a forráskritika, a tört.-i pragmatizmus értelmezése szerint). Mindazáltal Lk-ban megtalálhatók a profán tört.-írás nyomai (pl. 1,1–4: a gyermekségtörténet; 3,1 kk. és földrajzi szempontból a Jeruzsálem felé orientálódás). A hagyomány szerint 2 ev.-nak ap., vagyis szemtanú volt a szerzője (Mt és Jn), a másik 2-nek ap. tanítványa (Mk: Péter tanítványától, Lk: Pál tanítványától való). – Tört.-kritikai szempontból felhozható először is az a tény, hogy a leírt események és leírások között eltelt bizonyos idő, talán egy nemzedéknyi. De a nehézség még azok számára is mérséklődik, akik a 4 ev. közül legkevesebb 2-nek nem ismerik el az ap.-i eredetét (Mk, Lk: tanítványtól), ha figyelembe veszik az ~ anyagának áthagyományozási módját, amely egyedülálló (lásd föntebb). Abban a közösségben, ahonnan a kereszténység elindult, az emlékezés (mnemotechnika) roppant fejlett volt. Egy másik nehézség abból adódhat, hogy az ókori gör.–róm. világ tört.-írói általában szabadon jártak el az elhangzottak visszaadásában, és az ~ban Jézus szavai jelentős helyet és szerepet töltenek be. A klasszikus módszert bizonyos mértékben még Lukács is követte az ApCsel-ben, ugyanakkor az ~ szerzőiről ez nem mondható el; az ~ kívül esnek a hellenizmus irodalmi műfajain, és Jézus szavait foglalják magukban, amelyek különösen alkalmasak voltak a szóban való továbbadásra. Ezenkívül: az Úr mondásai közül némelyek oly utánozhatatlanul jellegzetesek, annyira eredetiek, hogy hitelességüket aligha lehet kétségbe vonni, és sem irodalmi terméknek nem tekinthetők, sem az ősegyh. teol.-jára nem vezethetők vissza. Ha az ~ vázolt sajátosságait figyelembe vesszük, akkor is felhasználhatók tisztán tört.-i forrásként. A tört.-i kritika szabályai szerint azok a tények számítanak hitelesnek, amelyek az egymástól független és a részletekben egymástól eltérő forrásokban a mondanivaló lényegét illetően megegyeznek. Kevés dolog igazolható tört.-ileg olyan jól, mint pl. Péter bizonyos mértékű elsőbbsége; ezt különféle változatban 3 egymástól irodalmilag független forrás (Mt 16,17–19; Lk 22,31 kk.; Jn 21,15–17) egyértelműen tanúsítja. Ebből következően a kisebb eltérések nem hogy nem csökkentik, hanem inkább fokozzák a szinoptikus ~ tört.-i hitelességét.
