kő
kő: I. A szó konkrét értelmében. Palesztinában nagy szerepet játszik a mindennapi életben. – A) A ~ profán használatban. Művelhetetlenné teszi a szántóföldet (2Kir 3,19.25), ki kell belőle szedni (Iz 5,2). A ~rakás olykor emlékeztetőül szolgál: szerződésre (Ter 31,44–52), a Jordánon átkelésre (Józs 4,3.20 kk.), arra, hogy valakit az adott helyen eltemettek (2Sám 18,17), v. hogy ott van a szántóföld határa. Vitába keveredett férfiak követ kapnak fel, és azzal ütik meg egymást (Kiv 21,18). Mk 5,5: a gerazai megszállott is ~vel ütötte-verte magát. Köveket emberre (2Sám 16,6) v. állatra (Sir 22,20) dobálnak; a megkövezés a ® halálbüntetés végrehajtásának egyik módja; a harcosok parittyából köveket dobálnak az ellenfélre (Bír 20,16); később erre a célra külön szerkezet, a ~vető szolgált (1Mak 6,51). A városkapukat szintén ~vel torlaszolták el (5,47). Felhasználták a követ: ülésre (Kiv 17,12), súlynak (Péld 16,11: a magyar fordításban súly felel meg neki), fegyverként (Zak 4,10), valamely tárgy elsüllyesztéséhez súlynak (Jer 51,63), rejtekül (Sir 29,10), tűz csiholására (2Mak 10,3), kút (= gödör) nyílásának elzárására (Ter 29,2–10), v. sír lezárására (Mt 27,60). Faragott ~ szolgálhatott malom~ként (MTörv 24,6), de faragtak ~ből dézsát is sajtoláshoz (® sajtó). A sziklasír elé szintén faragott követ hengerítettek, így torlaszolták el (Mt 27,60). Mindenekelőtt azonban építőanyag volt a ~; a templomépítéshez olyan köveket használtak, „amelyeket a kőbányában egészen készre faragtak” (1Kir 6,7). A nagy kövek alapul szolgáltak (6,31) v. szegletkőként, hogy biztosítsák a falak szilárdságát a sarkokon, ahol összeértek. A Templomhoz és Salamon palotájához a köveket jól megmunkálták (6,7–7,12; 2Kir 12,12; 22,6). De még a legerősebb kövek sem nyújtanak minden időkre szóló biztonságot; város romhalmazzá (= ~halommá) válhat (Iz 17,1; Mik 1,6), esetleg egyetlen ~darab sem marad belőle (2Sám 17,13); ez lett a sorsa a Templomnak is, amelynek köveire a zsidók annyira büszkék voltak (Mk 13,2 kk.). A felirattal ellátott kövekre nézve ®sztélé. – B) A ~ felhasználása kultikus célra. ~ből való volt mindenekelőtt a 2 törv.-tábla (Kiv 24,12), továbbá a kés, amelyet a körülmetéléshez használtak (4,25; Józs 5,2). Mivel a kultikus tisztátalanság a ~re nem terjedt ki, ~korsókban állt a tisztulásra szánt víz (Jn 2,6). Az oltárt faragatlan ~ből kellett építeni (Kiv 20,25; vö. 1Sám 14,33 kk.: Saul és 1Kir 18,31 kk.: Illés). A ~ héb. megfelelője ’bálvány’ értelmet is hordozhatott (Bölcs 13,10; Jer 2,27; ® kőoszlop). – II. Képes értelemben. A ~ az élettelent, az élvezhetetlent jelképezi, amint az kikövetkeztethető ezekből a szembeállításokból: Isten–kő (ApCsel 17,29), ember–kő (Mt 3,9; Lk 19,40), test–kő (2Kor 3,3) és kenyér–kő (Mt 4,3; 7,9). A ®drágakő pompára, gazdagságra utal; a pompa és gazdagság teljességének kifejezésére az arany, drágakő és gyöngy szolgál együttesen (Jel 17,4; 18,12–16; 21,11–21). Az új Jeruzsálem falai drága~ből épülnek (Jel 21,18 kk.; vö. Iz 54,11.; Tób 13,17); a kristálytiszta jáspis Istennek (Jel 4,3) és szt. városának (21,11) dicsőségét tükrözi vissza. – Hab 2,11: megszemélyesítve a ~ kiáltozik, azaz panaszt emel a jogtalanság és az erőszak ellen; Lk 19,40: ugyanígy emelnek majd vádat a kövek azok ellen is, akik tiltják a népnek, hogy Jézus előtt hódoljon, v. más értelmezésben: maguk a kövek fognak hódolni. Mt 3,9: Isten a kövekből is tud Ábrahámnak utódokat támasztani, azaz megajándékozhatja a követ is termékenységgel, utalás Iz 51,1 kk.-re, ahol Ábrahám ~szikla. Lehetséges, hogy ez Jézusnak is szeme előtt lebegett, amikor Pétert sziklának nevezte, amelyre egyh.-át építi (Mt 16,18). Hasonló értelemben beszél Pál ap. is épületről, amely a keresztényekből (mint építőkövekből) épül fel, a szeglet~ maga Krisztus (Ef 2,20 kk.; ® építés); ugyanakkor Péter ap. élő köveknek mondja a keresztényeket (1Pét 2,5), amelyekből a lelki ház áll, s amelyek az életüket az élő Krisztusnak köszönhetik. – Innen jutunk el a messiási értelmezéshez; a ~ háromféleképpen is megjelenik: mint szeglet~, az a ~, amely összezúz, és mint az élő víz forrása. – 1. A szeglet~nek két megfelelője van: kephalé góniasz (Mk 12,10 és 1Pét 2,7; vö. Zsolt 118,22) és akrogóniaiosz (Ef 2,20 és 1Pét 2,6; vö. Iz 28,16). Az etimológiája mindkét kifejezés esetében ’ami a külső sarkon van’ értelemre utal, amelyet némelyek ’záró~’-nek, mások ’szeglet~’-nek fognak fel. Maga Jézus úgy hivatkozik a Zsolt 118,22-re, mint ami előre utal sorsára: az emberek mint használhatatlant elvetik, de Isten kiválasztja szeglet~ül (Mk 12,10); ha újra eljön, Isten megmutatja, hogy az emberek az Úrral, az üdvösséget jelentő közösség alapítójával szegültek szembe. Az ősegyh. ezt a kérdést tovább taglalta. Így az ApCsel 4,11 a szeglet~ elvetésével Jézus kereszthalálára gondolt ugyan, de a beépítését nem Jézus újraeljövetelével, hanem a feltámadásával kapcsolta össze; így a Zsolt 118 őskeresztény bizonyítéka lett a halálnak és a feltámadásnak. Ef 2,20–22: Pál itt a zsidókból és pogányokból felépült közösséget egy templomhoz hasonlítja, amelynek az ap.-ok és próf.-k az alapjai, a záró- v. szegletköve pedig Krisztus; ez a templom idővel gyarapodó valóságként áll előttünk (2,21). Mk nyomán tehát a kép két irányban fejlődött tovább: az eljövendő templom és az újra eljövő Krisztus helyébe lépett a jelenvaló templom és a jelenlevő, megdicsőült Krisztus. Itt kerül előtérbe a sokat vitatott kérdés: vajon a 2,20 záró~re utal-e v. szeglet~re, tehát a betetőzésre-e v. az alapvetésre. Az újabb érvek és fejtegetések ellenére a hagyományos felfogás látszik megalapozottabbnak, ti. hogy ’szegletkő’ értelemmel kell számolnunk. Az akrogóniaiosz ui. egyértelmű utalás Iz 28,16-ra; itt nemcsak a szövegkörnyezet kívánja meg a szegletkövet, hanem a későbbi zsidó magyarázat is, mind a kumráni (1QS 5,6; 8,4 kk.; 9,5 kk.), mind a Misnáé (Jozija 5,2), ahol is a ~ kirekeszti az őstengert és így a kozmosz alapja lesz. E külső bizonyítékon kívül maga az Ef 2,20 is inkább a szeglet~ mellett szól. Annál inkább, mivel a 2,11–22 egész szövegkörnyezete az Egyh. egységét akarja elénk állítani: Krisztus, aki „a kettőt (= a két világot) eggyé forrasztotta” (2,14), „Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma” (2,21). Ez ’szeglet~’ értelmet tételez fel, a ’záró~’ értelem nem egyeztethető vele össze. Egy épület, amely egy levegőben lógó záró~höz csatlakozik, éppoly elképzelhetetlen, mint egy test, amely a fejhez nő fel (vö. 4,16). Mivel az Egyh. még mindig gyarapszik, tehát épülőben van, azért Pál csak az Egyh. alapjaként képzelhette maga elé Krisztust, nem a betetőzéseként. A szó tehát leginkább úgy értelmezhető, mint ’az a kő, amely a legfontosabb saroknál illeszkedik be az épületbe’, ott, ahol az építő az egész épületnek meg akarja vetni az alapját. Arra a képre, hogy Krisztus az alap (Róm 9,33; 1Pét 2,4–6 is), Iz 28,16 (különösen: LXX) szolgál magyarázatul, ahol az áll, hogy Jahve lerakta az új templom alapját. De Zak 4,7 is felhozható érvül: „Mi vagy te, nagy hegy? Zerubbábel előtt síksággá változol. Ledönti az oromkövet s közben ezt fogják harsogni: Rajta, rajta, nagy kő!” A nagy hegyből, feltehetően a régi Templom romhalmazából Zerubbábel a ’fő követ’ veszi el, amely lehet a kezdő- és a végpont, tehát az alap is, a záró~ is. – 2. Lk 20,18 a Zsolt 118,22-höz (az elvetett és kiválasztott ~) még egy másik fenyegetést is hozzákapcsol, amely a ~ képét Dán 2,31–45 szellemében fejleszti tovább: aki ~nek ütközik, ráesik, az elpusztul, és az utolsó ítéletkor Krisztus összezúzza. A botlás köve (Róm 9,32 kk.; 1Pét 2,8; vö. Lk 2,34) Iz 8,14 nyomán szintén fenyegetés; a hit dönti el, hogy Krisztus, a ~ valakinek az üdvösségére lesz-e v. a kárhozatára. – 3. 1Kor 10,4: a ~ (= szikla), amelyből víz fakadt a Hóreben, a továbbélő Krisztus képe. Tárgyilag rokon vele Jézus felszólítása: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (Jn 7,33 kk.). A szt. sziklával szemben, amely a világot ellátja vízzel (Ez 47,1.12; Zak 13,1; 14,8: itt az a szikla, amelyen a Templom épült), Jézus a szomjazókat, azokat, akik hisznek, élő vízzel itatja (Jn 7,38a: a gör. szöveg szerint; vö. 4,10 kk.). ® szikla.
