sátoros ünnep
sátoros ünnep, sátrak ünnepe, szüret ünnepe (Kiv 23,16; 34,22), az ünnep (1Kir 8,2; 2Krón 7,8 kk.; Neh 8,14; Ez 45,25; Jn 7,10.37) v. Jahve, v. az Úr ünnepe (Lev 23,41): Az utolsó annak a 3 ünnepnek a sorában, amelyet a Kiv 23,16 kk.; 34,22; MTörv 16,16; 2Krón 8,13 szerint Izr. fiainak évről évre meg kellett ülniük. – I. Eredete. S. Mowinckel abból indul ki, hogy a fogság előtt Izr.-ben az új év nem Niszán, hanem Tisri ® hónappal kezdődött (® évkezdet); ezenkívül P. Volz föltevésére épít, aki szerint a ~ az ® újév ünnepe volt; így arra a következtetésre jut, hogy a ~ eredetileg az újévvel és az ® engesztelés napjával együtt az év 1. hónapjának volt a nagy ünnepe, amelyen a babilóniai újév mintájára kultikus-drámai formában fölelevenítették azokat a nagy tetteket, amelyeket Jahve végbevitt: megteremtette a mindenséget és ellenségeit legyőzve az ég és föld királya lett. ®Jahve trónra lépésének ünnepén a pálmák szintén ezekre az eseményekre emlékeztettek a liturgiában. Jahve szóban forgó nagy tettei később 3 külön ünnep tárgyai lettek, amelyeket Tisri hónap 1. (újév), 10. (engesztelés napja) és 15. (~) napján tartottak meg. Csakhogy Mowinckel rekonstrukciója annyira a babilóniai mintához igazodik, és oly kevéssé igazolható az ÓSz-ből, hogy nem tekinthetjük vsz.-nek. Ezzel szemben H.-J. Kraus az ÓSz-ből indul ki, és a Lev 23,42 kk. alapján arra gondol, hogy a ~ eredete abba az időbe nyúlik vissza, amikor Izr. félnomád életmódot folytatva még a pusztában ünnepelt. Miután Izr. fiai letelepedtek Kánaánban, az ünnep kánaáni hatásra aratási ünnep lett. E föltevés ellen felhozható, hogy amíg egy nép sátrakban lakik, értelmetlen ~et tartania. A pusztai vándorlás kultikus fölelevenítésének igénye, vágya csak akkor ébredhetett fel, amikor ez az életforma már a múlté volt. Ezenkívül Kraus arra kényszerült, hogy a ’lombsátor’ (23,42) fogalmát (szőtt sátor helyett) anakronizmusnak tekintse. A szüret ünnepe elnevezés (Kiv 23,16; 34,22), amely kétségtelenül összefügg a gézeri naptár egyik elnevezésével: a betakarítás hónapja, inkább a földművelés korára utal. Más magyarázók a lombokból készült tetőket vélik fölfedezni, amelyekkel szőlőérés idején a szőlőskertekben a csőszök őrtornyait ellátták. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt kell föltennünk, hogy a ~ a szüret befejezése volt, amelyet aug.–szept. hónapban tartottak, tánc és ének kíséretében. Amíg a szüret tartott, a gazda háza népével a szőlőskertben lakott. Annyi mindenképpen biztos, hogy Izr. a ~et csak letelepedése után vehette át. A Lev 23,42 kk. nyújtotta tört.-i magyarázat nem egyéb, mint arra tett későbbi kísérlet, hogy a nagy ünnepeket összekapcsolják Izr. őstört.-ének bizonyos eseményeivel. Ugyanez figyelhető meg ® húsvét és ® pünkösd esetében is. – II. Története. A) Bír 9,27; 21,19 kk.: az Úr ünnepe (vö. Lev 23,39); 1Sám 1,3 kk: vsz. ~re kell gondolnunk. A Bír 9,27 kifejezetten olyan ünnepről szól, amellyel a szüret befejeződött és amelyhez Szichemben a templomi áldozat kapcsolódott. A másik két helyen az összefüggés kevésbé világos (de vö. 21,20 kk.: szőlőskert, tánc; 1Sám 1,14), de évenként megtartott zarándoklatról van szó. A bírák idején a Kiv 23,17; 34,23 rendelkezéseinek megfelelően Silóba zarándokoltak. Magát az ünnepet azonban máshol is megtarthatták. „Az Úr ünnepe” kifejezés föltételezi, hogy a ~ egyre fontosabb szerepet töltött be Izr. vallási életében: vsz. a szövetség (Sínai) megújítását is magában foglalta. Egy ilyen jellegű megújulás összhangban állt az ősszel: hálát adtak a kapott jókért (termés!), s Jahve áldását is kívánták, hiszen az őszi esőzés hatott a következő évi termésre. S valóban: a MTörv 31,10–13 előírja, hogy ~en minden 7. évben olvassák fel a MTörv rendelkezéseit, ami kétségtelenül összefügg a ® szombatévvel. – B) 1Kir 8,2; 2Krón 5,3: Salamon a ~et választotta ki a jeruzsálemi templom fölszentelésének időpontjául. Ide vitette a szövetség ládáját, s így ez az új zarándokhely lépett az elpusztult Siló helyébe. Ezáltal az ünnep is más értelmet kapott. Jeruzsálem és a Templom Dávid háza politikájának volt a gyümölcse, akinek Jahve Nátán próf. közvetítésével örökölhető királyságot adott (2Sám). Az tehát, hogy a jeruzsálemi templomot Jahve neve hajlékául választotta, elsősorban a Dáviddal (1Kir 8,12 kk.), és rajta keresztül az Izr.-lel való szövetséget jelentette. Ha a ~ valamikor a Sínai-hegyen kötött szövetség megújítása volt, később Dávid háza uralmának kezdete is hozzákapcsolódott, annak elismeréseképpen, hogy Jahve Dávidot választotta ki népe vezetésére (8,16). I. Jerobeám ezt megértette, ezért Bételben külön ~et vezetett be az É-i országrész számára. Ezt egy hónappal később tartották meg, mint Jeruzsálemben (12,32). Salamon példájára (9,25; 2Krón 8,13) Jerobeám is személyesen mutatta be az oltáron Istennek az áldozatot. – C) Egy É-i hagyomány (MTörv 16,13–16) meghatározta a ~ időpontját: akkor kellett megtartani, amikor a termést betakarították a szérűről és a sajtóból. Izr. É-i részén tehát a ~ a szüret ünnepe volt (Bír 9,27; Kiv 23,17), és hét napig kellett tartania (MTörv 16,13). A 16,13; 31,10 említi először ~ként; ez a kifejezés a későbbi irodalomban általános lett (Lev 23,34; 2Krón 8,13; Ezd 3,4; Zak 14,16.18 kk.; 2Mak 1,18; 10,6; Jn 7,2). A lombsátorok állítása tehát ennek az ünnepnek szembeötlő és jellemző mozzanatává vált. Hogy D-en ugyanígy volt, azt a szintén régi ® szentség törvényének az a rendelkezése tanúsítja, amely szerint az ünnep hét napja alatt sátrakban kellett lakni (Lev 23,42). Ennek ellenére itt még a régi nevén szerepel: az Úr ünnepe (23,41). Az időpont határozatlanabb: a föld termésének betakarítása után (a 23,39a. 41b pontosabb időpontja a P forrásból származik). A MTörv 16,15, valamint a Lev 23,40 szerint a templomban kellett ünnepelni. A 23,40 előírása kétségtelenül ünnepi csokorra (® luláb) vonatkozik; vö. Jud 15,12; 2Mak 10,7. – D) Jer 41,5 alapján föltehető, hogy Kr. e. 587 után is voltak még, akik felzarándokoltak Jeruzsálembe az elpusztított Templomba. Ezd 3,4 szerint a ~et közvetlenül a fogság után naponta váltakozó számú áldozattal – újra megülték (vö. Szám 29,12–38). Neh 8,13–18 alapján szintén föltehető, hogy ez az elképzelés meglehetősen túlzottan eszményi; Ezdrás nyilvánvalóan a Lev 23,39–43 alapján vezette be újra a ~et (vö. Neh 8,15 és Lev 23,40). Az ő utasítására új eleme a ~nek (vö. Neh 8,17), hogy nemcsak az áldozatot, hanem a sátrakat is áttette a vidékről Jeruzsálembe. Közelebbi időpontot 8,13–18 nem említ. Ez érthető, hiszen a Lev 23,39 tartalmazta pontos időt akkor még nem ismerték. De Ez 45,25 arra mutat, hogy törekedtek a ~et határozott naphoz kapcsolni; ez a törekvés öltött testet a P forrásban (Lev 23,34; Szám 29,12). Ennek megfelelően a Lev 23,39–43 is kibővült. Ezenkívül még egy nyolcadot is kapott az ünnep (23,36; Szám 29,35–38; 2Mak 10,6), úgyhogy a nép csak Tisri hónap 23-án térhetett haza. A Krónikás ezt a szokást nemcsak Nehemiásig vezeti vissza, hanem egészen Salamonig (2Krón 7,9). Nem kétséges: a Szám 29,12–38 szertartása fogság utáni; egy régebbi szertartásra utal Ez 45,25. Zak 14,16 kk. mutatja, hogy milyen értelmet tulajdonítottak a fogság után az ünnepnek: az üdvösség idejében, amikor a jahvizmus az egész világra kiterjedő egyetlen vallás lesz (14,16), az összes nép évről évre elzarándokol Jeruzsálembe, hogy ott megülje a ~et. A ~ azonkívül, hogy a földműveléshez kapcsolódik (14,17: eső), Jahve királysága ünnepének jellegét ölti. – E) Az ÚSz idejéből a Sukk Misna-traktátus őrzött meg különféle szokásokat. Ilyen pl. a ® luláb lengetése. Amikor a reggeli áldozat bemutatásakor a leviták a 118. zsoltárt (® hallel) énekelték (® hozsanna), akkor a 25. és 28. vers felhangzásakor meg kellett a lulábot lengetni (vö. 2Mak 10,7). A papok mindennap tartottak egy körmenetet az égőáldozat oltára körül, s a Zsolt 118,25-t mondva fűzfaágakat lengettek; a nép is úgy nézte a körmenetet, hogy fűzfaágat tartott a kezében. A 7. napon hétszer kerülték meg az oltárt, így keletkezett a hozsanna napja (később: a nagy hozsanna napja) elnevezés; Jn 7,37 ezt a napot „az ünnep utolsó, nagy napjá”-nak nevezi. Ezenkívül a papok a reggeli áldozat bemutatásakor mindennap ünnepélyesen merítettek a Siloe tavából, a vizet egy aranykannában fölvitték a Templomba, és az égőáldozat oltárának DNy-i sarkánál (azon az oldalon, ahonnan az esőt hozó szél érkezett) kiöntötték. Nem kétséges: ez régi szertartás volt a szükséges eső kiesdeklésére. Ezzel a szertartással lehetnek kapcsolatosak Jézus szavai: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (7,37). Az 1. nap estéjén az ünnep fényének fokozására kivilágították az asszonyok udvarát. Nem lehetetlen, hogy ezzel a kivilágítással hozhatók összefüggésbe Jézus szavai („Én vagyok a világ világossága…” 8,12). A ~et nagy örömmel ünnepelték, és az év legkedveltebb ünnepe volt. Egy későbbi rabbinista hagyomány a 8 naphoz még egy kilencediket is hozzáadott (Tisri 23.); ez volt az ún. „törvény öröme”. Ezen a napon fejeződött be a Tórának, pontosabban az adott évre szóló ciklusnak a felolvasása; a következő szombaton kezdték el újra a ® perikópák felolvasását, a Pentateuchus első szavával. – A kumráni naptárban a ~ az év utolsó ünnepekét szerepel (az év tavasszal kezdődik!). Egyébként az ünnep lefolyásáról semmi továbbit nem tudunk.
