Közösség
Közösség H. haburáh, g. koinónia. Az ÓSZ-ben a közösség elsősorban Isten népének, Izráelnek a közösségét jelenti. Az egyes tagokat egybeköti a közös származás, a közös nyelv, a közös hit és kultusz, a közös hagyomány és a közös törvény. Bár az idegeneket külön törvények védték, ők mégsem lehettek a népközösség teljes értékű tagjai. A közösség érzésének a legősibb tudata a nagycsaládban, a nemzetségben és a törzsben maradt fenn. Az ilyen elemi közösségek saját tagjaikat együttesen védték (vérbosszú, levirátus-házasság), egy tag vétke viszont kihatással volt az egész közösségre (Józs 7; Bír 19–20).
Ez az ősi közösségtudat még az ÚSZ világában is fennmaradt, pl. amikor egész háznépeket kereszteltek meg (ApCsel 16,15.33; 18,8). De ugyanígy összekötő kapocs volt az asztalközösség is, amelyet Krisztus tanítványaival és a bűnösökkel egyaránt gyakorolt. A közösség teológiailag leglényegesebb formája azonban az Istennel, ill. Krisztussal való közösség (1Kor 1,9; 1Jn 1,3.6). Ez a közösség az ÓSZ-ben még ismeretlen. Az áldozatot bemutató ugyan közösségben érezte magát Istennel az áldozati lakoma idején, Krisztus által azonban egy magasabb rendű közösségi forma valósult meg. Az egyház azoknak a közössége, akiket egy hit egy reménység, egy keresztség, egy Úr és egy Lélek köt egybe a szeretet kötelékével (Ef 4,4kk). A hívők »Krisztusban« egyetlen családot alkotnak, akik egymásnak testvérei (ApCsel 2,29). Ebben a közösségben megszűnik mindenféle ellentét (zsidó – g.; szabad – rabszolga, férfi – nő, vö. Gal 3,28). A szeretetlakomán, az úrvacsorában és az imádságban lehet megélni ezt a közösséget (ApCsel 2,42; 1Kor 10,17) amely megmutatkozik mások anyagi terheinek átvállalásában és a szent csók gyakorlásában (Róm 16,16; 1Kor 16,20). (Ld. még KRISZTUS TESTE; EGYHÁZ)
