Krisztus teste
Krisztus teste Az egyház egyik megnevezése a páli iratokban (g. szóma tou Khrisztou). Jóllehet az alapgondolat az ÚSZ egyéb helyein is előfordul (vö. Jn 15), a »Krisztus teste« minősítés mégis jellegzetesen páli elnevezés. A kifejezés az egyháznak mint Isten népének a krisztológiai létmódját írja le, hangsúlyozva a Krisztus és az új Izráel közötti szoros köteléket. Pál a zsidó teológiában jól ismert »első Ádám« és »második Ádám« motívumból és az ehhez kapcsolódó képviselet (reprezentáció) gondolatából indul ki és ezt alkalmazza Krisztusra.
A Róm 12,3kk-ben és az 1Kor 12,14kk-ben a kifejezések parainetikus összefüggésben fordulnak elő, azaz a gyülekezeten belüli egységgel és különbözőségekkel kapcsolatosan. Pál gondolatmenete kissé hasonlít a kortárs hellénista szerzők képhasználatára, akik egy meghatározott közösségen belüli együttműködés szükségszerűségét az emberi test funkcióinak parabolaszerű leírásával bizonyítják. Az apostol azonban sokkal mélyebb teológiai összefüggésben használja a test fogalmát, mint a hellénista szerzők általános, képies beszédmódja. Ő ui. nem a gyülekezeti helyzetből kiindulva tárgyalja a gyülekezet és Krisztus között fennálló viszonyt. Gondolatmenete ez: mivel a gyülekezet Krisztus teste, ezért kell a hívőknek »test«-ként viselkedniük (Róm 12,4kk; 1Kor 12,12kk). Pál számára, más összefüggésekben, a test (szóma) az egész embert jelenti, aki ebben a világban él és kapcsolatban áll Istennel, a bűnnel és az embertárssal. Az a hely, ahol a hit él, ahol az ember Isten uralma alá adja magát, hogy szolgáljon. Ennek megfelelően Krisztus teste a keresztfán másokért odaadatott és megtöretett testet jelenti (1Kor 11,24), tehát nem a materiális szubsztanciát, hanem a gyülekezetért végbevitt áldozatot (amint a Krisztus »vére« is Krisztus áldozatának képies megfogalmazása). A »test« Krisztus történeti és megdicsőült testével azonos, amelyben a gyülekezet él és szolgál. De fordítva is igaz: a gyülekezet az a hely, ahonnan Krisztus ki akar lépni a világba, hogy szolgáljon (vö. Ef 4,10–16).
Róm 12,5 szerint »sokan egy test vagyunk a Krisztusban«. A »sokaknak« az »egybe« való belefoglaltsága azt fejezi ki, hogy a gyülekezetet Krisztus képviseli, reprezentálja. A »sokak« éppen a Krisztussal való közösségük alapján tartoznak egymáshoz is, új egységet alkotva, amely a »Krisztus teste« (1Kor 12,27). A »test« itt nem annyira pneumatikus, mint inkább üdvtörténeti összefüggésben fordul elő: amint a hívők, mivel Krisztushoz tartoznak, Ábrahám egyetlen utódához (ti. Krisztushoz; vö. Gal 3,16.29) tartoznak, ugyanúgy a Krisztus tagjai is és együttesen az ő egyetlen teste. Természetesen szerepet játszik a pneumatikus szempont is, a sorrend azonban nem: Krisztus – Lélek – test, hanem: Krisztus – a test Krisztusban – Lélek. Ezért az apostol az 1Kor 12,12k parainézisében arra utal, hogy a Lélek egysége mögött a test egysége áll, és emlékezteti a gyülekezetet a keresztségre, mint a Krisztus testébe való betagolódás eseményére. A test egysége azonban nem a keresztség által jön létre (»együtt a Krisztus teste vagyunk« értelmében), hanem azáltal, hogy a megkeresztelendő beletagolódik a Krisztusban egybefoglaltak és megkeresztelkedettek már meglévő közösségébe (1Kor 10,2; Gal 3,27). A Lélek nem konstituáló faktor, hanem ajándék (vö. 1Kor 12,13).
A »Krisztus teste« kifejezés többször előfordul az Ef-ben és a Kol-ban is (vö. Ef 1,23; 4,12; Krisztus teste; 5,30: tagok; Kol 1,18.24; Ef 4,4; Kol 2,19; 3,15: test.) Az Ef és a Kol az alapgondolatokban megegyezik a Róm-lel és az 1Kor-lel. Az Ef-ben és a Kol-ban a pneumatológiai szempont jobban előtérben áll, miközben Krisztus mint megdicsőült Úr kozmikus méretű hatalmat kap. Ebben az összefüggésben Krisztust mindig »fő«-nek nevezik ezek a levelek (Ef 1,20–23; 4,8k.15k; Kol 1,18; 2,10.19). A gyülekezetnek Krisztusban egyre nagyobb tökéletességre kell eljutnia (vö. Ef 4,12k.16; Gal 3,8). Az Ef 5,22–33 szerint a Krisztus és gyülekezete kapcsolata olyan, mint a férj és feleség közötti kapcsolat. Krisztusnak és gyülekezetének kapcsolata azon alapszik, amit Krisztus tett a gyülekezetért: megváltotta azt és ezáltal lett a gyülekezet feje. Az 1Móz 2,24 »felette nagy titkát«, hogy ti. ketten lesznek egy testté, Krisztusra és a gyülekezetére alkalmazza Pál, hogy kiábrázolja ennek a bensőséges kapcsolatnak a lényegét.
A fő és a test kapcsolata tekintetében könnyen arra a következtetésre juthatnánk, hogy Krisztus, a gyülekezet feje, a gyülekezetnek, mint testnek a legfontosabb testrésze. Ez az értelmezés azonban nem helytálló. Pál egyébként sem neutrálisan fogalmaz, hanem személyesen: »nem ragaszkodik a Főhöz: pedig ő tartja össze az egész testet« (Kol 2,19; Ef 4,15k). Nála a gyülekezet az egész test (Ef 4,16), és nem csupán a főhöz tartozó testrész. Ez már a házasság példájánál is nyilvánvaló volt. Ott is a férfit az asszony »fejének« és a feleséget a férj »testének« nevezi, de nem abban az értelemben, hogy az egyik csonka testrészt a másik egészítené ki. Itt nem egy, hanem két különböző, önálló képzetről van szó, amelyek összefüggésben állhatnak egymással. Pál mindig átvitt értelemben beszél a főről, anélkül, hogy az odatartozó test gondolatát belevinné a képbe: Isten a Krisztus feje, Krisztus minden férfi feje, a férj az asszony feje (1Kor 1,3). Itt nincs egyetlenegy kijelentés sem a testről, bár Ef 5,28 inti a férjeket, hogy úgy szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. A fejnek azonban itt is önálló jelentősége van, függetlenül attól, hogy a testről való átvitt értelmű beszéd hozzákapcsolódik. Aki a fő, annak hatalma van (Ef 5,22). Krisztus esetében ennek az az alapja, hogy ő váltotta meg a testet, azaz a gyülekezetet. A gyülekezet eredete tehát Krisztusban van és azért van vele függő viszonyban, mert az ő megváltó munkája hozta létre (vö. 1Kor 11,3.8.10.12: az asszony a férfiból lett). A fő tehát nem csak fölényre és hatalomra utal, hanem a minden egyebet meghatározó kezdetre is. Kol 1,15–18 szerint ugyanez a kapcsolat áll fenn Krisztus és minden teremtmény (uralmak, fejedelemségek és hatalmasságok) között, mert Krisztus az első, akiben, mint minden teremtmény elsőszülöttjében, minden egybefoglaltatik.
Szoros kapcsolat áll fenn az ÚSZ-i »Isten népe« és »Krisztus teste« képzet között, hiszen Isten népének ősatyái (Ábrahám, Izsák, Jákób) és a közbenjáró (Mózes, vö. Gal 3,19k) a gyülekezet Krisztusban adott korporatív egységének nyilvánvaló előképei. A két koncepció legközvetlenebbül a Gal 3,16.27–29-ben érintkezik. Pál az »Isten népe« kifejezésben lévő korporatív egység gondolatát kibővíti azzal, hogy nem csupán a pogányokat vonja bele ebbe az egységbe, hanem Ábrahámon túl Ádámot is. Krisztust mint »második Ádámot«, a gyülekezetet pedig mint »új teremtést« (ld. ott) jelöli. Ebben a keretben Krisztus a »kezdet«, az »elsőszülött«, a »második Ádám«, az »üdvözítő« a gyülekezet, a test »feje«.
VG
