Állati meleg,
Állati meleg, az ember, emlősállatok és madarak egyik legmeglepőbb tulajdonságai közé tartozik az, hogy testük hőmérséke mondhatni állandó, a mérsékelt és hideg égalj levegőjének hőmérsékénél jóval magasabb; azért nevezik ez állatokat állandó hőmérsékü, vagy melegvérü állatoknak. Igy az ember testhőmérséke, a hónaljban mérve 36,25-37,5 C.° körül ingadozik, középértékben 37,1 C.°-nak mondható. Az emlősállatok testhőmérséke 35,5-40,5, a madaraké 39,40-43,9 C.° közt változik, sőt apró madaraknál 44,03 C.° meleget is mértek. Ez állandó melegvérü állatok között azonban oly állatok is vannak, melyeknél a test hőmérséke a környezet hőmérsékétől nem egészen független, hanem már magasabb környi hőmérsék mellett is, a környezet hömérsékének változásával ingadozik, alacsony környi hőmérsék mellett pedig tetemesen alászáll, s az állatok téli álomba merülnek. Az ilyen téli álmot alvó állat, mint a denevér, medve, borz, mormota, mogyorópölyü, sündisznó, hörcsög, lélegzései és szivverései ritkulnak, testhőmérséke pedig leszáll, s a legtöbb esetben alig valamivel magasabb a környezet hőmérsékénél. Míg más melegvérü állat meghal, ha teste -plusz- 20 C-°-ra lehűl, addig az ilyen téli álomban levő állat testhőmérséke 5, sőt néha nulla C.°-ra sülyedhet, anélkül, hogy ez. az állat életét veszélyeztetné. Oly hidegben, mely a testhőmérséket 0 C.°-ra, vagy ezen alul való lehűtéssel fenyegeti, a téli álmotalvó állat felébred, lélegzetvétélei, szivverései szaporodnak, testhőmérséke pedig 5-6 óra alatt a melegvérü állatok testhőmérsékére felemelkedik. A téli álomba merülő állatok átmenetet képeznek az állandó hőmérsékü emlősöktől és madaraktól a nem állandó hőmérsékü alsóbbrendű állatokhoz. Alsóbbrendü gerinces vagy gerinctelen állatok testhőmérséke, tudnillik a környezet hőmérsékénél csak kevéssel magasabb és ezzel együtt változik is. A környezet magasabb hőmérséke mellett tehát testhőmérsékük magasabb, alacsonyabb környi hőmérséknél pedig alacsonyabb; ez állatokat azért változó hőmérsékü állatoknak mondjuk. Igen szépen kitünt a testhőmérséknek a környezet hőfoka szerint való változása, békán tett oly kisérletekből, melyeknél a békát különböző hőfoku levegőben és vízben tartották. Minthogy égaljunk alatt a környezet hőmérséke a melegvérü állatok testhőmérsékénél rendesen alacsonyabb, a változó hőmérsékü állatokat hidegvérüeknek is nevezik.
Ha az ember testhőmérsékét 36,25- 37,5 C.° közt ingadozónak mondtuk, úgy ez csak a hónalji hőmérséket jelenti, a hol embernél a testhőmérséket leginkább szokás mérni; de távolról sincsen az ugyanolyan mindenütt a test felületén és belsejében. A meleg a test belsejében a legnagyobb. Fiziologiai kutatásokból tudjuk, hogy a legnagyobb hőfejlesztők bennünk az izmok; az ember által termelt összes melegnek mintegy 4\5-e innen származik. Az izmok után következnek a különböző mirigyek, nevezetesen a máj, amely szervben a legnagyobb meleg van. Az izmokbefolyása a hőtermelésre abból tünik ki, hogy működő emberizom hőmérséke gyorsan felemelkedik, igy például fürészelő embernél a felkar izmainak hőfoka már 5 perc alatt 1 C.°-kal magasabbra szállhat. A mirigyek hőfejlesztését már az is bizonyitja, hogy kutyánál a gyomor hőmérséke rendes táplálkozás alatt 39 C.° 1 napig tartott éhezés alatt 38,7 C°-ra leszállt, s az erre következett etetés alatt egészen 40 C.°-ra felemelkedett. Az izmokon és mirigyeken kívül ugyan-egyéb szervekben is fejlődik meleg, csakhogy sokkal kisebb mértékben. E szerint a bőrben kisebb a hőfejlesztés és nagyobb a hővesztés, e miatt alacsonyabb a hőmérséke is. Sőt várható volna, hogy a bőrfelület hőmérséke az ezt környező levegő hőfokánál csak kevéssel magasabb, innen beljebb pedig a testrészek mind melegebbek; a legnagyobb meleg a test közepén volna. Ily körülmények közt azonban a test belsejében igen magas hőmérséknek kellene lenni, minthogy az élő szövetek igen rossz hővezetők. Az emberi testben a hő közel olyanformán volna elosztva, mint egy szénaboglyában, melyben csak kevés meleg fejlődik ugyan, de mert meleget csak felületén veszít, belsejében jó meleg lehet. Ily körülmények közt tehát a meleg a test belsejében oly nagy volna, a bőrfelület sok helyén pedig oly alacsony lenne, hogy e miatt az élet lehetetlenné válnék; ott megsülnének, itt esetleg megfagynának testrészeink. Ezt meggátolja a vérkeringés. A vér tudnillik a mélyen fekvő melegebb szervekből a felületesen fekvő szervekbe, nevezetesen a bőrbe és innen vissza folyik. E szünet nélküli áramlás közben a vér a melegebb szervekben felmelegszik s melegét a hidegebb szervekbe viszi el, miáltal a test melegét kiegyenlíti. A karjainkban és lábainkban, valamint a bőrben áramló vér itt lehűl, az ezekból visszafolyó vér tehát hidegebb az oda folyt vérnél, ellenben a belső szerveknél megforditva van a dolog, itt az azokba áramló vér hidegebb és a visszafolyó vér melegebb. A különböző szervekből jövő hidegebb s melegebb vér összefolyik a nagy visszerekben és igy jut a szívbe, melyből az úgynevezett ütőerek útján újból a különböző szervekbe kerül, felmelegítvén a nálánál hidegebb és lehűtvén a nálánál melegebb szerveket. Ha tehát a test középhőmérsékét tudni akarjuk, ezt a szívben és a vért a szívből kivezető nagy ütőerek vérében kellene keresni. A legszélsőbb határok, melyek közt az ember testhőmérséke, betegség alatt is ingadozhatik, 34-42 C.° közt vannak. Találtak ugyan 32,6 és 44,75 C.°-ot is, de ezek már felette kivételes esetek. Minden eddigi tapasztalat azt bizonyitja, hogy túlalacsony - 32,6 fokon aluli - és túl magas - 42 fokon felül - terjedő hőmérsék halállal végződik. Bizonyos hőmérsék, a hónaljban 37-37,2 C.°, az a hőfok, amely mellett az élet zavartalanul foly és bármilyen viszonyok közé kerüljön élő egészséges ember, hőmérséke 1.5- 2 foknál nagyobb mértékben attól el nem tér. A rendes életviszonyok között némi változást a testhőmérsékben a következő körülményekben kerestek és részben találtak is: Mindenekelőtt azt nézték, vajjon az egyes emberfajok testhőmérséke közt van-e különbség, e tekintetben azonban különbséget nem találtak. Az égalj befolyását illetőleg kitünt, hogy ugyanannak az embernek testhőmérséke a forró égöv alatt mintegy 1\6 C.°-kal magasabb, mint mérsékelt éghajlatunk alatt. Megfelelőleg az évszak befolyása is elenyésző csekély.
Az életkor szerint már feltünőbb a különbség az emberek testhőmérsékében. Az ujszűlött gyermek testhőmérséke mintegy 0,3 fokkal magasabb az anya hőmérsékénél, a bekövetkező nagyfoku hővesztés miatt azonban csak hamar közel 0,9 C.°-kal száll alá. A következő tíz napon a csecsemő testhőmérséke 37,25-37,6 C.° közt van, középértekben tehat 37,45 C.°-nak felel meg. Ezentúl, mintegy a 14-ik életévig, a test középhőmérséke körülbelől 0,2 C.°-kal sülyed. A 14-ik évtől az 50-ik életévig további 0,2 C °-kal esik a test hőmérséke. A 60-ik életéven túl ismét nő és a 80-ik évben majdnem ugyanazt a magasságot éri el, melyen gyermekkorában volt. A gyermek, valamint a kisebb termetü emberek testfelülete azok testsúlyához képest nagyobb, mint a felnőtt és magasabb termetü embereké, e miatt amazoknál a hőveszteség is nagyobb. Gyermekek és kisebb egyének azért könnyebben is fáznak, mint felnőtt nagyobb emberek. Jól táplált, erős testalkatu, valamint kövér egyének kevesebb meleget veszítenek és egészben több hőt is termelnek, mint rosszul táplált, gyenge testalkatu v. sovány egyének; e miatt az utóbbiak érzékenyebbek is a hideg iránt. öreg embereknél az anyagforgalom kisebb, ez egyének azért többnyire vérszegények, az ez által okozott gyengébb véráramlás miatt hőveszteségük kisebb, innen az öreg emberek valamivel magasabb hőmérséke; ugyanezek miatt ez egyének bőre a hideg iránt érzékenyebb, mint a fiataloké, azért melegebben is szeretnek öltözködni.
Legfeltünőbb a testhőmérsék szabályszerü változása a nap időszaka szerint, amennyiben az ember testhőmérséke reggeltől estig emelkedik és este 6-7 óra körül maximumát éri el, ezentúl folytonosan sülyed a test hőmérséke úgy, hogy reggel 4-6 óra körül minimumára jut. A legnagyobb emelkedés és sülyedés között a különbség mintegy 1.1 C°-nak felel meg. Azonban sem az emelkedés nappal, sem a sülyedés éjjel nem egyenletes. Reggel mintegy 11 óráig a hőmérsék gyorsan emelkedik, innen mondhatni 4-ig csak keveset ingadozik, ezentúl ismét gyorsabb az emelkedés. A hőmérsék változásának e jelzett lefolyása , annyira állandó, hogy éhező emberen éppen úgy jelentkezik, mint oly egyénen, a ki rendesen szokott étkezni. A hőmérsék e változását tehát nem az ételfelvétel okozza, bár az étkezés befolyással van a testhőmérsékre, hanem az, hogy nappal ébren lenni, éjjel pedig aludni szoktunk. Aki nappal alszik és éjjel van ébren, annál a hőmérséki változás is megfordul; éjjel dolgozó embernél a hőmérsék reggel a legmagasabb és este legalacsonyabb. Az étkezés a testhőmérséket néhány tizeddel emeli. Az emésztés alatt emésztőnedvet szolgáltató mirigyek elválasztó működése fokozódott hőfejlesztéssel jár. Ezenkivül a meleg italok és ételek is felmelegíthetik a testet. Ellenben hideg ételek és italok, nevezetesen a jég, a testet tetemesen lehűthetik. Jelentékenyen változtatja meg a testhőmérséket még az izommunka. A munka e hőemelő hatását értékesítjük akkor, midőn fázó testünket mozgás által igyekszünk felmelegíteni. Hőemelő hatása van a szellemi munkának is. Minthogy testhőmérsékünk mind e változások alatt a levegő hőmérsékénél jóval magasabb, ez csak úgy lehetséges, ha bennünk folytonosan fejlődik meleg. Az állati meleg forrása az állatok és az ember szervezetét alkotó szerves vegyületek által köt itt lappangó melegből származik (l. Anyagcsere). E vegyületek a tüdők útján bevett éleny behatása alatt szorosabb vegyületekké égnek el, kötött melegük elszabadul, s ez melegíti fel az állati testet. E tekintetben tápanyagaink égésmelege pontosan meg is van határozva, mint az a következő példából ki is tünik.
Hogy tehát szervezetünk melege ama fent jeizett magas fokon megmaradjon, erről táplálkozásunk útján gondoskodunk. Tápanyagainknak kis része szolgál a test folytonos ujjáalakítására; legnagyobb része, mint a szén a gőzgépnél, a fütőanyag szerepét teljesíti. Erre annál inkább van szükség, mert a környezetnél melegebb testünk folytonosan veszít melegéből. Veszítünk meleget a testünknél többnyire hidegebb hőmérsékü ételek és italok felmelegítésére; a belégzett hideg levegő is felmelegszik és vízgőzzel telődik meg, mely utóbbinak képződése szintén melegvesztéssel jár. A legtöbb meleget a bőr útján sugárzás, hővezetés és vízelpárolgás útján veszítjük el, mert míg a többi utakon a vesztett meleg 15% -a távozik el, addig a bőr útján ama meleg 85% -át veszitjük. Hőegységnek azt a meleg mennyiséget nevezzük mely 1 kg. vizet 1 C fokkal magasabb hőfokra felmelegíteni képes. Felnőtt ember 24 óra alatt átlag 2300 ilyen hőegységet termei és veszít. Azaz, annyi meleget, mely elegendő volna 23 kg. vizet 0 C.-oról 100 fokra felmelegiteni. E melegmennyiség azonban csak középérték és változik már a táplálék minősége szerint, még inkább befolyással van a termelt meleg mennyiségére az illető egyén testsúlya, életkora, neme, a nap időszaka s az, vajjon az egyén ébren van-e vagy alszik, munkát végez-e vagy pihen. Nagyobb és nehezebb egyén több meleget termel, mint különben azonos viszonyok közt kisebb és könnyebb ember. E mellett azonban testsúlyához viszonyitva a kisebb ember és így a gyermek is több hőt veszít és termel; a. kis egyének hővesztesége tudnillik testsúlyukhoz. arányítva, nagyobb testfelületük miatt, nagyobb, mint a nagyoké, és így, hogy testhőmérsékük emezekével megegyező legyen, több meleget is kell termelniük. Kövér emberek is, testsúlyukhoz viszonyítva, kevesebb meleget termelnek, mint a soványak, mert azok hővesztesége, a bőr alatt levő zsírréteg rossz hővezető képessége miatt, sokkal kisebb.
Az élet első szakában és az aggkorban kisebb a hőtermelés, mint a középéletkorban. A férfi hőtermelése nagyobb, mint a nőé, ez utóbbinak kisebb testsúlya miatt és mert nőnél a zsírszövet, férfinál az izomzat van inkább kifejlődve. Hogy a hőtermelés és hővesztés olyan módon egyensúlyban lehet, aminthogy tényleg egyensúlyban van, ez csak azért lehetséges, mert az állatok és az ember szervezetének hőszabályozó képessége van, mely miatt mindig annyi a hőveszteség, mint amennyi ugyanazon idő alatt a hőtermelés. A hővesztés legfőbb szabályozója a vérkeringés. Ez viszi áramlása közben a meleget a test mélyebben fekvő melegebb szerveitől a felületesen fekvő bőrbe és tüdőbe s ezáltal lényegesen előmozdítja. a hővesztést. Minden befolyás, mely alatt a bőr vérerei kitágulnak, növeli a körútján való hővesztést, lehűtöleg hat testünkre és viszont minden befolyás, melyre a bőr erei összehúzódnak és a vér odafolyását a bőrhez megnehezíti, csökkenti a. hővesztést, megnehezíti a test lehülését. Mihelyt bőrünket hideg éri, erei összehúzódnak, a bőr halvány és hideg lesz, kevesebb vért s e miatt kevesebb meleget is kap a test mélyebb részeiből; a. hővesztés kisebb lesz. A meleg levegőn ellenben a bőr erei kitágulnak, sok vér ömlik beléjük, a hidegben lúdbőrszerüen összehúzódott bőr ellazul, duzzad, piros és meleg lesz, majd izzadás következik s e miatt sugárzás, vezetés és vízelpárolgás útján nő a melegvesztés. Innen van, hogy a testhőmérsékkel hasonló foku légkörben, sőt rövid ideig igen magas hőfoku, száraz légkörben is, veszély nélkül ellehetünk; igy p. tartózkodtak emberek 10 percig 100-120 C.°-u sütőkemencében, melyben a tojás keményre főzhető. Eleintén az illetők helyzetüket igen kellemetlennek találták, majd azonban bő izzadás tört ki rajtnk s ez tette a helyzetüket türhetővé; testhőmérsékük alig 1 fokkal emelkedett magasabbra a rendesnél. Később bagyadtság, fülzúgás és szédülés érzete következett be; ekkor már a kisérlet életveszély nélkül nem volt folytatható.
Mint a túlságos nagy meleg, épp úgy veszélyes a hirtelen lehülés is, mert a felhevült test nedves bőrével és a bőr tágult ereivel, midőn hirtelen hideg éri, sok meleget veszíthet, még mielőtt a meleg veszteséget korlátozó változások a bőrben beállottak volna. A hirtelen lehülés miatt egyszersmind a vér a test felülete a részeiből ennek belső részeibe tódul s ezeket esetleg nagyon is lehűtheti. A túlságos hideg ellen segitségünkre van a ruha, .a fűttött lakás, állatoknak szőre, tollazata vagy:zsirrétege. Némileg tadjuk a hővesztést még a testtartás, étélek és italok hőmérséke útján is szabalyozni, valamint szabályozólag foly be erre a szivverés és lélekzés. Hidegben ritkább, melegben szaporább a szivverés és lélekzés. Szapora lélekzés alatt a levegő a tüdőkben többször újul meg, több levegő melegedik fel és telődik meg gőzzel ugyanannyi idő alatt, mint ritka légvétel alkalmával. De nemcsak a hővesztés, hanem a hőtermelés is alkalmazkodhatik bizonyos fokig a test hőszükségletéhez. Hideg időben, valamint az északi vidéken lakó embereknél is, nagyobb az étvágy, mint melegben és a forró égöv alatt. A hideg égöv alatt az emberek a sok meleget szolgáltató zsírokkal böven táplálkoznak, az eszkimók iszszák a halzsírt, míg a forró égöv lakója nagyrészt rizszsel, datolyávál és hasonlókkal él. A fokozódott hőtermelést nagyobb hővésztés mellett kisérletek is bizonyították. Oka ennek az, hogy a hideg a bőrt izgatja, ennek izgalma a központi idegrendszerbe, az agyvelőbe és a gerincvelőbe terjed, s innen különösen az izmokba is, s itt élénkebb élenyülést indít meg. Vannak orvosszereink is, melyekkel a hőtermelést kisebbíteni tudjuk, ilyen s kinin, antipirin, antifebrin, alkohol, szalicilsav ás mások; ezeket használjuk, ha szervezetünk hőtermelése betegség következtében fokozódott, a rendesnél nagyobb.
