Némelyek megfelelő műszó hiján Á.-nek nevezik az árterekre kiömlő és ott megfeneklő árvizeknek a folyóba való visszavezetését is; ami pedig inkább a lecsapolás fogalma alá tartozik. A töltések emelése által történő Á. hatása előleges, minthogy ezáltal az árvizeknek az ártérre való benyomulását akadályozzuk meg; mig a csatornázás által történő A. utólagos, minthogy itt az. árteret tulajdonképen nem magától az árvíztől, hanem csak ennek káros maradványaitól mentjük meg. Az eme célt szolgáló építmények a csatornák és zsilipek a részleges Á.-nek is mindenesetre kiegészítő részét kell hogy képezzék; ez a rendszer tehát mintegy átmenetét képez a másik kettő, a teljes és az utólagos Á. között. (A csatornázások a legtöbb esetben a teljes Á.-nek is kiegészítő részét képezik; csakhogy működésük itt már a belvizlevezetés keretébe soroztatik.)
Alföldeken a teljes Á. igen fontos szerepet játszik. A hegyek között a folyók rendesen csekély kiterjedésü ártérrel birnak, holott a síkságokon az árvíz által elborítható terület kiszélesedik és így jelentékenyen megnagyobbodik. Ehhez járul, hogy alföldeken gyakran igen nagy kiterjedésü területeken egyetlen pont sincsen, mely a legmagasabb árvizek alkalmával kellő biztosságot nyujtana: ahol tehát községek vagy városok keletkezhetnének. Minthogy pedig a földmivelésnek első föltétele, hogy ember és állat a művelés alá fogott terület közelében lakhasson: mindenütt, hol a civilizáció haladásával a népek a nomád legeltetési rendszerről a földművelésre tértek át, fölmerült az Á. szükségessége. Természetesen ez előbb jelentkezett ott, hol a népesség sűrű voltánál fogva a talaj jobb kihasználására volt a lakosság utalva. mint hazánkban.
Minthogy az ártérnek mindig közvetlen a folyó partja mellett fekvő része a legmagasabb (kivételt csupán azon területek képeznek, melyeket csakis a rendkivüli árvizek borítanak el), mert a kiömlő árvíz sokkal kevesebb hordalékot képes tova vinni mint a mederben folyó, és így ezeknek nehezebb, durvább részét hamarosan lerakja: .ennélfogva az árvíznek egy része a laposabb helyekről nem bír a mederbe visszafolyni, hanem posványokat mocsarakat képez, melyek a föld használhatóságát akadályozzák. Ezen posványokat keskenyvölgyü és nagyobb esésü folyóknál, ahol azok nem messze esnek ettől és ahol a csatornáknak elegendő esést lehet adni, könnyü levezetni; a síkságon ellenben legtöbbször kevesebbe kerül az árvizet valamely területre be nem bocsátani, mint az ottrekedt vizet a folyóba visszavezetni.
Még egy körülmény járul hozzá, hogy azon folyóknál melyeknek ártere a síkságra kiérve, nagyon kiszélesedik, könnyebben létesül az Á. Nagyobb eséssel biró és keskeny völgyü folyók árvizeit ugyanis a rövid ideig tartó de igen magas vízállás jellegzi; melynek előidézéséhez gyakran már csekély okok p. bő esőzés, tehát csupán nehány óráig tartó meteorologiai tünemény elégségesek. A teljes Á. elérésére tehát itt magas töltéseket kellene építeni, melyeknek költségeit a csekély kiterjedésü ártér nem viselhetné el. Másrészt az árvíz gyors elvonulása lehetségessé teszi olyan művelési módok alkalmazását, melyeknek az ártér koronkénti elárasztása nem árt, ilyen p. a rétművelés. Ha közvetlen a termés lekaszálása előtt önt ki az árvíz, kárt okoz ugyan; de még ilyenkor is a földeken hagyott iszap néha már a következő kaszáláskor kárpótolja az okozott veszteséget. Az ilyen folyók völgyében tehát csak a részleges Á. van szokásban. Viszont a csekélyebb eséssel biró és széles völgyü folyókon az árvíz tartósabb szokott lenni, de ritkább és rendesen nem ér el nagy magasságot; aránylag tehát csekélyebb munkával lehet tőlük a földeket mentesíteni. Igaz, hogy mikor aztán a körülmények kedvezőtlen összetalálkozása következtében rendkivüli árvíz következik be, ennek hatása itt sokkal kártékonyabb már nagyobb tartósságánál fogva is; de ilyen rendkivüli árvizek egy emberöltőben alig egyszer-kétszer fordulnak elő és igy nem riasztják vissza a lakosságot, hogy újból megkisértse a többnyire igen nagy haszonnal kecsegtető Á.-t.
Nagyobb folyóknál az Á. megkezdésének idejét ritkán lehet pontosan megállapítani; mert a legtöbb esetben nem egyszerre hajtatik végre, hanem szakadozottan. Minden folyó árterének vannak egyes részei, ahol aránylag csekély munkával nagy területeket lehet mentésíteni, vagy ahol a betörő árvíz népes, gazdag helyeket fenyeget elpusztítással. Az ilyen helyeken természetesen leghamarább létrejön az Á. A Jász-Nagy-Kun-Szolnokmegyében fekvő Tisza-Szalók község alatt levő Mirhógát p., melynek hossza alig egy kilométer, körülbelül 30,000 hold földet teljesen megmentett a Tisza árjától és még vagy kétszerannyi területet Védett, mely azonban részint más oldalról, részint a Berettyó és Körös árvizei által szintén el. lévén árasztható, mentesítése csak feltételes volt. Nagyon természetes dolog hogy ez a töltés már egy századdal a Tiszaszabályozás megkezdése és az A.-tő társulatok alakulása előtt fel volt építve. Hasonló rövid töltések, melyek azonban nagy területeket védnek, a Tisza mentén másutt is elő fordulnak.
Európában az Á. kezdője Olaszország volt, ahol már a római birodalom idejében emeltek védő töltéseket és ástak a kártékony vizek visszaeresztesére szolgáló csatornákat. Európa legrégebben töltések közé fogott folyója a Pó. Igen régóta vannak töltések a Rajna alsó szakaszának mentén, ugy szintén a nagyobb németországi folyók (Weser, Elba, Odera stb.) mellett. Németországban már a XIII. századból maradt fön egy «Deichordnung», ami az akkori Á.-tő társulatoknál az alap- és gátvédelmi szabályokat helyettesítette. A franciaországi folyók is több század óta vannak már töltések közé fogva; de minthogy az ország inkább dombos mint sík és az ottani folyók völgye általában véve keskeny: az Á. leginkább csak helyi érdekü dolog maradt. Igy p. a Loire völgyében ahol legkiterjedtebb az Á., 483 km. töltésvonal csak 95,000 hektárnyi területet véd, holott a Pónak v Ticino és Panaro mellékfolyók közötti szakaszán alig valamivel hosszabb töltésvonal 234,000 hektárt mentesít. Látnivaló, mennyivel fontosabb ezen utóbbi völgy lakosaira az Á.
Nemcsak a folyóknak és patakoknak, hanem a tengereknek is vamnak árvizei, melyeket azonban nem a lehulló csapadék, hanem az erős viharok okoznak. Az ezek ellenében való Á. a legnehezebb föladat; mert itt a töltéseknek nem csupán a viznyomásnak kell ellenállaniok, hanem a tenger óriási erővel biró hullámcsapásainak is, melyekkel a folyók árvizein keletkező hullámok össze nem hasonlíthatok. Pedig a folyómenti töltésekben is a legtöbb kárt ezek okozzák azon helyeken, hol a vízszín széles volta alkalmat ad keletkezésükre. A tenger áradásai ellen épített töltések tehát némely tekintetben eltérnek a folyammentiektől; mert az előbbieknek ugy kell szerkesztve lenniök, hogy a hullámcsapás erejének önmagukban ellenállhassanak; minthogy ott olynemü védekezésről. amilyen az utóbbiakon szokásban van, szó sem lehet. A töltések vízfelőli rézsüjét tehát olyképen kell elkészíteni, hogy azt a hullámcsapás meg ne szaggathassa: mert a sérülés oly rohamosan terjed, hogy a töltésszakadás kikerülhetlen. Minthogy az ily partok közelében szilárd kőzet ritkán található, ennélfogva a külső rézsü kővel való burkolása nagyon sokba kerülne már azért is, mert, hogy ez a csapásoknak ellenállhasson, igen szilárdan kell építve lennie; nehogy a hullám megmozdíthasson csak egy követ is helyéből. A rézsüt tehát rendesen igen nagy lejtővel építik: Hollandiában 6-8-10-esre. Ennek viszont az a hátránya van, hogy a hullám könnyen fölszalad a töltés tetejére és a másik oldalon lefutván ezt hátulról mossa el. Ezeket oly magasra építeni hogy a hullám át ne csapjon rajtuk, igen sokba kerül. Arról kell tehát gondoskodni, hogy az átömlő víz ereje padkák által mérsékeltessék s ugy a tetőnek mint a mentes oldali rézsűnek kimosása begyepesítés és burkolás által megakadályoztassék.
Hazánkban egy-két évszázaddal ezelőtt akadunk már az Á. nyomaira. Természetesen ez akkor leginkább csak nehány olyan töltés emelésére szorítkozott, ahol csekély munkával nagy területet lehetett megvédeni. Komárommegye 1567. közgyülésileg elrendelte a duna- és csilizmenti védőtöltések kijavítását ez a határozat tehát már akkor létező Á.-ről tesz tanuságot. Mult századbeli törvényeink még nem szólanak az Á.-ről; de a jelen század elején az 1807: XVII. t.-c. már elrendeli, hogy az Á.-i költségek az érdekelt földtulajdonosok által viselendők, s ha ennek munkálatai előleges hatósági jóváhagyás mellett készültek, akkor a költségek a társulásból magukat kivonni akarókon is behajthatok.
Az akkori közigazgatási és birtokviszonyoknak megfelelőleg a védőtöltéseket legnagyobb részben vármegyei erővel építették; emeltek azonban egyes közbirtokosságok illetve nagybirtokosok is töltéseket. Türhető eredményeket azonban csakis az első módon lehetett elérni, amennyiben az utóbbi esetben a föntebb idézett törvény dacára az ugyanegy hely felől veszélyeztetett érdekeltek nem együttesen védekezték: hanem előbb a Tisza árjának közvetlenül kitett érdekelt viaskodott a hullámokkal s mikor ez elsöpörte az ő gyenge töltéseit, akkor a háta mögött fekvő birtokosok saját határuk valamely alkalmas pontján folytatták a védekezést. Az ily módon emelt töltések gyakran földuzzasztották az árvizet az előttük fekvő határban, miért is az éjjeli titkos, de sőt az erőszakos töltésátvágások is napirenden voltak.
Egy másik hátránya a határonként külön való Á,-nek az volt, hogy az egyes határok nem képezvén önálló árteret, ha valamelyik község birtokossága gyöngébbre építtette töltéseit, mint a többiek, vagy árvízkor nem ügyelt föl rájok kellőleg, valamennyi többi határ birtokosságának igyekezete kárbaveszett. Ezen hátrányok többé-kevésbbé ott is érezhetők voltak, ahol az érdekeltség több vármegyéhez tartozott; de azért már a század első és még inkább ennek második negyedében a közmunkaerővel való Á. nagy lendületet vett. Igy p. a Csallóköz Á.-e, mely ugy látszik legelső ilynemü nagyobb szabásu vállalat volt hazánkban, nagyon .sokat haladt ez időben előre Pozsony, Komárom és Győr vármegyék támogatása mellett. A Tisza mentén Torontál vármegye tudott legtöbb eredményt felmutatni: nagyrészben azért, mert alig van községe, melynek határába a Tisza, Maros vagy Temes árvizei el nem látogattak volna: a töltések emelése tehát általánosan elismert közérdek volt. És mert a megy e a Tisza legalsó szakasza mellett fekszik, mindaddig, míg az Á. nagyobb arányokat nem öltött, a legkedvezőbb helyzetben volt, mert az árvíz oda már magasságában rendkivül csökkenve érkezett le. Ezenkivül még Bereg, Szabolcs és Zemplén megyék fejtették ki nagyobb tevékenységet a Tisza felső részén.
Inkább a lecsapolás, mint az Á. körébe tartozik a Nádor-csatorna társulat alakulása azon célból, hogy a Kapos és Sió árvizeit töltések közé fogott csatornán vezesse le. Egyes érdekelt birtokosok már a mult század második fele óta jelentékeny munkálatokat hajtottak végre: de társulattá csak 1810-ben alakultak. Ez tehát a legrégibb hazai vizi társulat. Utána a Felső-Bodrogi 1827-ben kezdett működni; amennyiben ekkor nevezték ki Vay Ábrahám gr. elnöklete alatt egy királyi bizottságot a társulat szervezésére és a munkálatok vezetésére. Az érdekeltek akkoriban az árvizek keletkezését a malmok által okozott vízduzzasztásnak tulajdonították: miért is kisajátították és lerombolták az összes vizimalmokat; minek következtében az árvíz a felső vidéken valamivel kevesebb kárt csinált ugyan, hanem annál többet az alsón; amit nagyon kis mértékben enyhített az ott kiásott mintegy 9 km. hosszú csatorna. (Mintegy 50 év mulva a 70-es évek elején ugyanez az eset ismétlődött a Rába mentén. Csakhogy ekkor már elterjedtek volt hazánkban a gőzmalmok és így legalább ama baj nem tetőzte a többieket, mint az Ondova és Tapoly malmainak lerontásakor, hogy az egész vidék nem tudott hol őröltetni.)
József nádor még a huszas évek elején egy folyamfölmérési hivatalt szervezett, mely ugy a Duna és Tisza, mint ezek mellékfolyóinak völgyében nagy tökéletességü topográfiai és hidraulikai fölvételeket hajtott végre: úgy hogy az Á.-t a szabályozással kapcsolatba lehetett hozni és valamely folyó egész völgyére egy összhangzó szabályozási tervet készíteni; ami a helyes és sikeres működésnek első föltétele. Időközben a nemzetben is megérlelődött a folyószabályozás szükséges és az Á. hasznos voltának tudata; úgy hogy a nádor 1845-ben az összes tiszavölgyi érdekeltséget, hol égetőbbek voltak a bajok, mint a Duna mellett tanácskozásra hívta össze. Még élénkebb lendületet vett az ügy, midőn Széchenyi I. g r. neveztetett ki a helytartótanács közlekedési osztályának főnökeül. Az ő lankadatlan tevékenységének sikerült az egységes Tiszaszabályozás nagy művét megindítani s az 1.200,000 kat. holdra számított ártér mentesítésére az első kapavágást ő maga tette meg Tisza-Dobnál.
Széchenyi ezen tettével befejeződött hazánkban az Á. gyermekkora; a férfikor teljességét még ma sem érte el. Ettől fogva az Á. az ország gazdasági fölvirágzásának egyik hatalmas tényezője gyanánt tekintetett és az Á-tő társulatok föladata volt. Sőt azon szerves összefüggésnél. fogva, mely valamely folyó szabályozása és ártereinek mentesítése között van, az Á. legtöbb folyónkon állami beavatkozás és országos segély mellett hajtatott végre; ahol ez nem történt, ott az Á. még mindig kezdetleges állapotban van. (Részletesebb ismertetés az Á. mai állapotáról egyes folyók neve alatt van közölve.)