Angol zene.
Angol zene. Az oly sok tekintetben nagy tehetségü angol nép a teremtő művészetek, de különösen a zene terén eddigelé aránylag igen szegénynek nevezhető. Elsőrangu mester a zene terén egyáltalában még nem született Angolországban, ami annyival meglepőbb, mert az angol nép a zenét nagy mértékben kedveli és a zene művelésére, valamint kiváló zeneművészeknek Angolországban való meghonosítására mindig nagy összegeket fordított. Ennek dacára azonban még sem volt képes az angol nemzet a zene terén eddig kiválóbb szerepet játszani. Angol zenének csak a régi brittek zenéje nevezhető, mely legtovább Walesben és Skótország egy részében maradt meg. A Kr. u. bevándorolt angolszászok a zeneművelésnek új fordulatot adtak. E korból azonban még kevesebb adat maradt fenn, pedig csodálkozni lehet azon, hogy a kereszténység behozatalával (a VI. században) a szerzetesek nem jegyeztek föl erre vonatkozólag semmit, ami csakis úgy magyarázható meg, hogy a papok itt is, mint máshol, csakis az egyházi zenét művelték és a népzenével mit sem törődtek. Ágoston, az angolszászok apostola, vitte be először Kentbe, későbben azután Westminsterbe, Worchesterbe és Yorkba a Gergely-féle éneket. Az egyházon kivül azonban a nép a bárdokat, a croth- és hárfajátszókat pártolta, kiknek minden ünnepélyen és nagyobb lakomán a régi népies dalokat és balladákat kellett előadniok. Ezek közül a Beowulf dala maradt fenn, mint nyelvészeti emlék. Ami az egyházi zenét illeti, az időben semminemü kiválóbb haladás nem történt abban.
A XIII. és XIV, században a menzurális zenét vitték be Angolországba. A XV. századból csak két világi dal maradt fenn s ezek közül is csak az egyiknek, Cole John vadászdalának (1447) van némi műértéke. A XV . és XVI. században, VII, és VIII, Henrik uralkodása alatt, leghíresebb zenészek: dr. Fayrfax, Phelypes, Taverner Róbert és John, valamint Marbek voltak. Ezek közül Marbeket az angol egyházi zene apjának nevezik. Marbek az angol egyház szertartásainál használt himnuszokat és imákat megzenésítette s 1550-ben nyomtatásban kiadta. Szerzeményeit részben ma is használják Angolországban.
Nagyobb lendületet a zeneművészet Erzsébet királyné uralkodása alatt (1558-1603) vett, az anyagi jólét nagy hatással volt a művészetek s különösen a zene művelésére is. Ekkor alapították az ellenpontozati iskolát, valamint a Gresham-féle kollégiumot. Parsons Róbert (Exeter) ez időben az egyházi himnuszok összhangosításában tünt ki. Ez időből említendők még dr. Bull John, Bird Wilh., Giles Nath., Farrant, Cawston, Oakland és mások. De különösen kiemelendő Dowland John, a Shakespeare által is ünnepelt és megörökített lantos és valódi műértékkel biró madrigale-ok szerzője s e mellett Morley Tamás, ki « The triumph of Ariana» cím alatt (1601 Lond.) 29, 6 és 5 hangú madrigalet adott ki, akkor működött kiváló zeneszerzőktől. De mindezek együtt sem voltak képesek az angol zenét önállóságra emelni. épp úgy nem sikerült ez az ünnepelt Purcell Henry-nek, ki az egész ország kedvenc zeneszerzője volt és akit ezért Angolország Orfeusának neveztek. Purcell az ő híres anthemjeiben és operaáriáiban az olasz stilust utánozta, s egész Angolországban elterjesztette. Azonkivül különösen Carissimi művei szorították le az akkoriban kizárólag művelt madrigale-okat a zene teréről. Magasb szárnyalásra a zeneművészet csakis az ebben a tekintetben különös fontosságu XVIII, században kapott. Erre a korszakra vonatkozólag igen érdekes adatot tartalmaz Burney Ch. «General history of music» című művének negyedik kötete, mely 1789-ben Londonban jelent meg.
Az énekművészet 1700 előtt igen alacsony fokon állott Angolországban, noha 1660 óta fennállott Londonban a kir. Drurylane operaszinház. Kiválóbb zeneszerző volt ez időben: Eccles John, ki sok bevezetést (entries), táncdarabot és éneket irt. Acis és Galathea c. művét, melynek szövegét Motteaux irta, 1701-ben adták elő. Ecclest 1730-ban katonazene-igazgatóvá (Master of the king's band) nevezték ki. Egy év mulva Congreve: «Judgement of Paris»-át adták elő, melynek zenéjét Purcell Dániel, Henry öcscse irta. 1705-ben történt az első kisérlet a valódi olasz operazene angol szöveggel való bevezetésére. («Arsinoë, Queen of Cyprus» Clayton Tamástól.) Az olasz operának valódi meghonosítása azonban csak Händel Frigyesnek sikerült, ki Angliában nemcsak az olasz, hanem a magasabb zenei stilusnak kifejtését is nagy mértékben elősegítette. Az operával párhuzamosan a hangszerzene is fejlődésnek indult. 1709. évi szept. 29-én a Stationers hall-ban egy zeneelőadást tartottak, s ennek műsorában legelőször szerepelt a híres Corelli Archangelonak egy szólója, melyet Mr. Dean játszott. Ez időtől fogva azután mindinkább szaporodott ama hangversenyeknek száma, melyekben a fokozatosan felvirágzó hangszerzene kiváló termékei kerültek szinre. 1728 jan. 28-án adták elő rendkivüli sikerrel először az úgynevezett «Beggar's operát», mely néha még ma is előadásra kerül. E daljáték szövegét Gay John irta, zenei részét pedig, mely nyitányból és 69 dalból állott, dr. Pepusch állította egybe. Különösen értékes e mű zenéje azért, mert gyönyörü angol és skót népdalok vannak beleszőve.
Mint zeneszerzők megemlítendők a már nevezett Pepusch-on kivül Galliard, Lampe J. Fred («Dragons of Wantley» 1737), Arne. Th. A. («Rosamond» dalmű 1733 és zene Milton: «Comus»-hoz), Smith John Christ. («Teraminta» és «Ulysses»), valamint de Fesch («Judith» című oratórium). Mindenek fölött fontos azonban Händel Frigyesnek Angolországban való működése. E nagy mester legkiválóbb műveit itt irta. Ő főleg az oratóriumot művelte (l. Händel). Vele egyidejüleg működtek az oratórium terén dr Arne, Stanley, dr. Worgan, Giardini, Smith, de Fesch, dr. Greene, dr. Arnold és Boyce. Kiemelendő Haydn Józsefnek többszöri látogatása Angolországban (1790-től fogva), ami nagy befolyással volt az ottani zeneélet fejlődésére (l. Haydn), Egyáltalában a külföld legnagyobb mestereinek, illetve zeneszerzőinek látogatása folyton fényt árasztott a műértő angol közönségre. Felsorolandók: Haydn, Weber, Mendelssohn, Bellini, Benedict, Spohr, Hiller, Meyerbeer, Gounod stb. Külföldi híres karmesterek is folyton szerepeltek, mint hangversenyvezetők; legutoljára a Richter János (a budapesti opera egykori igazgatója) által vezényelt hangversenyek tettek szert nagy hírre. A zeneszerzés terén fölmerült kiválóbb angol mesterek közül itt felsorolandók és pedig az angol opera terén: Bishop, Rodwell, Loder, Barnett John, Thomson John és később Balfe (a «Cigány nő» szerzője mely a kontinensen is elterjedett), Hatton, Wallace («Maritana») és a külföldiek közül Benedict. Az oratorium, illetve egyházi zene terén kitüntek: Perry, Murdie Hullah, Horsley, Onslow, Sterndale-Bennet, Pierson Macfarren, Taylor, Smart Leslie, Oakley, Cowen, Calcott, Glover, Sullivan Arth., Osborne, Barnby és Gadsby.
A mi a hangszerjátékot illeti, erre nagy hatással volt az 1822-ben a király és a magas nemesség védnöksége alatt Londonban alapított és 1873-ban ujonan szervezett: «Royal academy of music», melyben mindig a legkiválóbb tanárok működtek. Különösen a zongorajáték részesült kiváló ápolásban Clementi, Cramer, Moscheles, Field John, Litolff, Bache, Dannreuther, Holmes, Barnett és Taylor által. Az énektanítás terén nagy sikerrel működtek: Lablache, Garcia Manuel, Panofka stb. Legkiválóbb angol zongoragyárosok: Broadwood, Collard, Cramer, Erard. Mint zenekari hangszergyártók pedig kitüntek: Boosey, Chappell, Distin, Metzler. Kitünő karmesterek voltak: Mellon, Wylde, Hullah, Ella, Grove, Mount stb. Különlegességet képeznek a zeneművelés terén az Angolországban szokásos monstre-hangversenyek, melyekben néha 3000 énekes és zenész vesz részt, különösen azok, melyek a Händel-ünnepély alkalmával rendeztetnek. A zeneelmélet és zenetörténet terén Angolországban sok kitünő iró szerepelt. Híresek voltak: Hawkins és Burney, a zenetörténet terén: Brown és Avison, kik széptani műveket irtak és Newton, ki számos zenetörténeti mű szerzője.
