Arkádiai akadémia

Teljes szövegű keresés

Arkádiai akadémia (Arkádia), olasz irodalmi társaság, melyet 1689-ben alapítottak Rómában. Céljául azt tüzte ki, hogy az Olaszországban elharapózott pompázó, dagályos, nyakatekert, szellemeskedő irásmódot kiszorítsa és az olvasókkal ismét megkedveltesse a természetes egyszerüséget. Ámde az egyik tulzást a másik tulzással akarták gyógyítani nálok az egyszerüség affektálása többnyire épp oly izetlen, mint ellenfeleiknek. a Marini nyomaiban járó «marinisták»-nak mesterkéltsége. Ideáljuk a pásztori élet volt, kertekben üléseztek s mindannyian pásztori neveket is vettek föl; a való életből a görög mitosz világába menekültek és sok tekintetben nevetséges komédiává alacsonyították az irodalmi foglalkozást. Ám azért a marinizmus elleni visszahatásnak üdvös eredményei is voltak; a Dante, Petrarca és Ariosto nyelvéhez való visszatérés, valamint a görög tragikusok tanulmányozása a nyelv és forma dolgában nagy előnyére vált az olasz irodalomnak. Az A. eredeti szervezetében 1768. állott fenn s ez idő alatt legkiválóbb költője. Metastasio volt (L. o.) Magában Olaszországban számos fiók-egyesületet szervezett, a külföldön pedig rendkivül sok utánzásra akadt. Ujabban Rómában fölelevenítették az arkadiai akadémiát, de a társaság ma inkább csak tudományos és szépirodalmi tárgyu felolvasásokat rendez és a régi «alkotmány»-ból nem tartott meg semmit.

Urbinói palota udvara.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem