Carnot
Carnot (ejtsd: karnó), neves francia család, melynek több tagja szerzett hírnevet a tudomány és a politika terén. Politikai tekintetben majdnem kivétel nélkül a köztársaságnak hivei. Tagjai közül nevezendők:
1. C. Lázár Miklós Margit gróf, francia államlférfiu, született Nolay-ban (Côte d'Or) 1753 máj. 13., megh. Magdeburgban 1823 aug. 3. Szegény ügyvéd fia, kezdetben az autuni kolostori iskolálban tanult, 1769 óta pedig a mérnökképző intézeltet végezte Párisban. Azután a mérnöki karba lépett és egy közzétett füzetben a várépítés reformját sürgette, anélkül azonban, hogy fejtegetéseit kellő figyelemben részesítették volna. A dijon-i akadémiában Vauban fölött tartott dicslbeszédével ellenben pályadijat nyert és az akadémia tagjai közé választotta. A forradalom kitörésekor kapitány volt, 1791. pedig Calaisben a törvényhozó testületbe választották, melyből aztán a nemzeti gyülekezetbe lépett át. Kötelességtudó, igazságos és nyilt jellemü, de rideg és szófukar volt, az akkori uralkodó eszmék, a szabadságért és egyenlőségért annyira rajongott, hogy minden tehetségét az önfeláldozásig a köztársaságnak szentelte. A jakobinusok egyéb elveiben ugyan nem osztozkodott, mindazonáltal velük szavazott; tudománya és önérzete ugyanis azt sugallták neki, hogy képes Franciaországot ellenségei közepette katonailag megmenteni, de ehhez hatalomra és befolyásra volt szüksége. Ez okból tartott a többséggel. Lángelméje korán feltünt a vezérlő férlfiaknak, kik több izben fontos küldetést biztak reá a hadseregnél; ő vezette az 1792. sorozást az északi départementokban, valamint a Dumouriez ellen indított vizsgálatot is. 1793-ban mint a jólétlbizottság tagja az egész hadügy vezetését kezébe vette s ezentul döntő befolyást gyakorolt a hadlviselésre. Ezen állásban óriási munkát végzett és szervező tehetségének bámulandó jelét adta. Soha el nem csüggedő, izgató fáradozásának gyülmölcse az volt, hogy sok ezer ujonc indult a Marlseillaise gyujtó hatása alatt a határok felé, ahonnan a haza ellenségeit visszaszorította. Robespierre bukásakor őt is bevádolták, mint a jólétlbizottság volt tagját, de a tanácsteremben azt kiáltotta egy hang: «Hogy lehet Carnot-t elitélni, ki a győzelmet szervezte!» és erre birái felmentették. Mint a direktórium tagja, szintén lelke maradt minden hadi vállalatnak. Mindezek dacára azzal vádolták, hogy royalista, 1797 szept. 4. pedig deportációra itélték, mire ő idejekorán Németországba menekült. Nürnbergben fogalmazta hilres: Réponse de L. N. M. C. etc. au rapport fait sur sa conjuration du 18 fructidor an V. au conseil des Cinq Cents par Bailleul, au nom d'une commission speciale cimü védőiratát (megj. Londonban 1799), melyben a royalista üzelmek miatt ellene emelt vádat alaposan megcáfolta. A brumaire 18. (1799 nov. 9.) államcsiny lezajlása után az első konzul visszahívta a számkivetésből és a hadi készlet és raktárak igazgatójává, 1800 májusban pedig Berlthier helyébe hadügyminiszterré nevezte ki, mely utóbbi állásában a hadseregben takarékosságot és fegyelmet honosított meg. A békekötés után (1801) megvált állásától s 1802. tribunná nevezték ki, mely minőségében nemcsak az élethossziglani konzulátus ellen szavazott, hanem azt is merte ellenezni, hogy, Bonaparte az örökös császári trónra emeltessék. Tántoríthatlanul ragaszkodván köztárlsasági elveihez, a tribunátus megszüntetése után visszatért szülővárosába, hol visszavonultan élt. Csak 7 esztendő mulva kapott az államtól 10,000 frank évi nyugdijat. Az 1814-iki válság napjaiban önként ajánlotta fel kardját Napoleonnak, ki őt Antwerpen kormányzójává nevezte ki, mely várat aztán a császár bukásáig megszállva tartott. Midőn XVIII. Lajos hidegen fogadta, C. visszavonult a közélet szinteréről és emlékiratot szerkesztett, melyet kizárólag a királynak szánt, de amely akarata ellenére: Mémoire adressé au roi en juilllet 1814 c. alatt nyilvánosságra jutott. (Magyarul: A királyhoz intézett elmélkedés juniusba, 1814-be. Fordította franciából egy hazafi. Pesten, 1816.) Ezlóta a rendőrség szigoru felügyelete alatt állott, küllönösen Napoleon Elbáról való visszatérése óta, ki őt belügyminiszterré, gróffá és pairré, nemsokára pedig a becsületrend főtisztévé nevezte ki. A walterlooi csata után C. hiába ellenezte Napoleon lemondását, mire aztán az ideiglenes kormány tagja lett. A visszatérő Bourbonok Bloisban rendőri fellügyelet alá helyezték, mely okból C. aztán Németalföldön és Németországon keresztül Varsóba menekült. Ekkor C.-t a kamarák is számüzték s miután Poroszországba volt kénytelen költözni, Magldeburgban telepedett le, hol visszavonultságban a tudományoknak s fiai nevelésének szentelte utolsó éveit. Földi maradványait a francia kamarák haltározata folytán 1889 aug. 2. rendezett fényes temetési szertartások kiséretében Magdeburgból a párisi Pantheonba szállították át.
C. politikai szereplésénél nem kevésbbé fontos irodalmi működése. Első művei: Éloge de Vauban (Lyon 1783) és Essai sur les machines en général (u. o. 1784). 1796-ban adta ki Baselben az Oeuvres mathématiques-t, de legnevezetesebb matematikai művei későbbi keletüek. Legterjedelmesebb a Géolmetrie de position (Páris 1803), melyben főleg az idomok alkatrészei közt fenálló kapcsolatok vanlnak megvizsgálva és egységes, minden esetben egyaránt alkalmazható képletekkel kifejezve. Rolkon tartalmuak a De la corrélation des figures (Páris 1801), s a Mémoire sur la relation qui existe entre les distances respectives de cinq points quellconques pris dans l'espace suivi d'un Essai sur la théorie des transversales (Páris 1806) c. művei. C. egy másik hires matematikai műve a Réflexions sur la métaphysique du calcul infinitésimal (Páris 1797, 4. kiad. 1860). Egyéb művei közül különölsen kiemelendők: De la défense des places fortes (Páris 1809, 3 köt., 3. kiad. 1812) és a Mémoire sur la fortification primitive (Páris 1823). C. irt egy Don Quichote (Lipcse 1820) c. komikus hőslkölteményt is, továbbá emlékiratokat, melyeket Ipoly nevü fia adott ki (Páris 1861-1894, 2 köt.).
2. C. Miklós Lénárt Sadi, Lázárnak fia, francia fizikus, szül. Párisban 1796 jun. 1., megh. u. o. 1832 aug. 24. A Luxembourg-palotában született, hol atyja mint a direktórium tagja lakott. Alig volt 1 éves, midőn szüleinek a fructidor-forradallom miatt Párisból menekülnie kellett. Alsóbb tanulmányait a Licée Charlemagnen végezte, honlnan a műegyetemre ment. Ezt 1813. elvégezte és katonának állt. Később mérnök-kapitány lett és ezen állásban maradt haláláig. Réflexion sur la puissance motrice du feu (Páris 1824) c. műve nevét a fizika történetében megörökítette. Tartallmát l. Carnot törvénye. C.-nak ezen műve 1824. jelent meg, 1872-ben az Annales scient. de l'École Normale sup.-ban (II. série) ismét lenyomatták és 1878-ban önállóan adatott ki.
3. C. Lázár Ipoly, francia publicista és államlférfiu, az előbbinek öcscse, szül. St. Omerban 1801 április 6., megh. 1888 márc. 17., miután fiának a köztársaság elnökévé történt megválasztását még megélte. Atyja oldalán 7 évig Magdeburgban élt, hol a német nyelvet és irodalmat tanulta. 1823-ban visszatért Franciaországba, ügyvéd lett s mint több politikai lapnak szerkesztője, melyekben radikális, sőt eleintén szinte szocialisztikus elveket fejtegeltett, részt vett a politikai életben. 1839. s azután ismételve a képviselőháznak volt tagja, hol a széllsőbalon foglalt állást és 1847. Les radicaux et la charte c. művében, nyiltan a köztársaság hivének vallotta magát. C. a februári forradalom után valllás- és közoktatásügyi miniszter lett. Miniszteri munkásságáról: Le ministare de l'instruction pulblique et des cultes depuis le 24 février jusqu'au 5 juillet (Páris 1848) c. munkájában számolt be. Az 1851 dec. 2. államcsiny után C.-t is beválaszltották ugyan a törvényhozó testületbe, de a hódollati eskünek megtagadása miatt (Cavaignac és Hélnon-nal együtt) nem bocsátották be s csak 1864., miután az esküt letette, foglalhatta el helyét. A császárság bukása után (1870 szept. 4.) Páris egyik kerületének mairje lett, az 1871 febr. 8. választások alkalmából pedig beválasztották a nemzetgyülésbe, amelyben a szélső ballal szavalzott. 1876. a szenátus tagja lett. Iratai közül meglemlítendők még: Exposé de la doctrine Saintl-Simonienne (Páris 1830); Lazare Hoche (u. o. 1874). Nagynevü atyja emlékiratain kivül még a Mémoires de H. Grégoire, ancien évęque de Blois (Páris 1837, 2 köt.) és a Mémoires de Bertrand Barére (u. o. 1842, 4 köt.) cimü munkákat is rendezte sajtó alá.
4. C. Mária Ferenc Sadi, francia államférfiu és a francia köztársaság jelenlegi elnöke, az előblbinek legid. fia szül. Limogesban 1837 aug. 11. 1857-63-ig a műegyetemet s az École des ponts et chaussées-t végezte; ezután egyideig a Conlseil des ponts et chaussées-nak titkára volt, kélsőbb Annecy-ben élt mint mérnök. 1870. Gamlbetta az Alsó-Szajna departementjának prefekturálját ruházta reá s megbizta a nemzeti védelem szervezésével Normandiában: 1871 febr. 8. a Côte d'Or departementban képviselőnek választották a nemzeti gyülekezetbe, 1876. pedig a kamarába választották. C. mindkét testületben a köztársalsági balpárthoz csatlakozott s egyuttal mint a képviselőház titkára működött. Több izben mint előadó szerepelt, nevezetesen a pénzügyi bizottlságban. 1878. a közlekedési és közmunka miniszltériumban másodállamtitkárrá nevezték ki, Freylcinetnek 1880 szept. 22. bukása után pedig ugyanlcsak e minisztérium tárcájának vezetésével bizlták meg, melyet 1882 novemberig kezelt. C. 1885 április - 1886 dec. a pénzügyminisztériumot is vezette, melyet Brisson visszalépése után (1886 jan.) a Freycinet-féle kabinetben is megtartott. 1885. a szenátusba választották. Midőn Grévy elnök 1887 dec. elején lemondani kényszerült s az új elnökválasztás a kedélyeket forrongásba hozta, a radikálísok Freycineten kivül C.-t szemelték ki jelöltnek ez állásra, ki nemcsak hires névvel, de közismeretes önzetlenségével és kifogástalan jellemével is kitünt. Ferry és Freycinet-vel szemben még az az előnye is megvolt, hogy hijjával látszott lenni minden uralom-vágynak és hiu nagyravágyásnak. A dec. 3. történt választás allkalmával ő kapta a legtöbb szavazatot, és miután Ferry és Freycinet az ő javára visszaléptek volt, a második választásnál 827 szavazat közül 616 szavazattal választatott meg 7 évre elnöknek. C. a várakozásoknak egészben véve megfelelt, ellnöki teendőit buzgalommal és kötelességérzéssel teljesítette, nem lépte át az alkotmányban kijelölt határokat s a mellett a köztársasági pártok kibékítésén fáradozott, ebbeli fáradozásait azonban nem koszoruzta siker. A monárkista kisebbség és a köztársasági párt radikális elemei között fennlálló - bár természetellenes - szövetség már igen sok minisztériumnak ásta meg a sírját és azzal a feladattal terheli az elnököt, hogy mind ujonnan uj minisztériumot alakítson. E kényes és háladatlan feladatában C. azonban oly részrelhajlatlanul jár el, hogy - Constans hiveinek és nehány radikális kivételével - a közvélemény az elnök magatartásával teljesen meg van elélgedve. Mocsoktalan hirnevének pedig azt köszöni a köztársaság, hogy a Boulanger tábornok és a Panama-botrány által felidézett válságon szerenlcsésen keresztül esett. Ami a külügyi politikát illeti, C. elnök is a francia-orosz barátság hive, amint erről az 1891 jul. a cárhoz intézett táviratai tanuskodnak, melyben a Gervais tengernagy velzérlete alatt álló francia hajóhadnak kitünő fogadltatásáért köszönetet mond a cárnak, ki már meglelőzőleg fejezte ki Franciaország iránt táplált mély rokonszenvét. Viszonzásul Cherbourg város renldezett ünnepélyes fogadtatást egy orosz hajóhad tiszteletére. A szept. 19. Reims-ban tartott ünlnep alkalmával C. önérzettel emlegette, hogy Franciaország régi tekintélyes állását Európában immár ujra elfoglalta. Az 1892 jun. Nancy-ban lezajlott ünnepélyek alkalmával pedig C. Konlstantin nagyherceggel, a cár unokaöcscsével tallálkozott, kit a jelenlevők határtalan örömmel üdvözöltek; politikai beszédtől azonban C. ez ízlben tartózkodott. Szept. 3. résztvett a Savoya és Franciaország első egyesülésének századik évforldulóján rendezett ünnepélyben. Onnan visszatérve Leuchtenberg orosz herceggel és a görög királyllyal találkozott Aix-les-Bains-ben. Szept. 15. Poiltiersben mondott fontosabb beszédet, melyben a köztársasági párt frakcióit egyetértésre intette és azokat a szociális kérdés közös erővel való békés uton való megoldására hivta fel. C. azelőtt mint iró is tevékeny volt, többek között lefordította Stuart Mill tanulmányát a forradalomról (1875), - Fia, C. Ernő, szül. 1867., elvégezte a bányálszati szakiskolát. Midőn Brandes német hirlap-levelező ő róla is azt hiresztelte, hogy a Panama-társulattól 1888. pénzt fogadott el, C. 1893 márc. 24. e vádat önérzetesen és a leghatározottabban visszautasította.
