Csatornázás.
Csatornázás. A városok tisztasági és egészségi állapotának rendezésénél a csatornázásnak igen fontos, elsőrendü szerepe van. Ami az egyes majorokban és falvakban az egészségre ártalmasnak alig tekinthető, t. i. az emberi és állati ürülékeknek és a háztartásokból eredő szennyes vizeknek szabadba bocsátása, az csak félig-meddig népes városokban is már halálos veszedelmet hozhat a lakosságra. A városok C.-ának célja, hogy a tisztátalanságot képező, könnyen rothadó s rothadási gázaikkal a levegőt megrontó s ez uton az emberi egészséget tönkretevő emberi és állati hulladékok és szennyvizek hamarosan eltávolíttassanak s ha előnyösen lehetséges, a város területén kivül más célra és pedig haszonhajtóan fordíttassanak.
Hogy az emberi ürülék kigőzölgésének ártalmas volta már a legrégibb korban is ismeretes volt, ez a többek között kitünik a bibliából is, melyben Mózes törvényei között világosan olvasható azon rendelkezés, amely a táborjárás alkalmával az emberi ürülék eltakarításának módját és eszközeit meghatározza. Továbbá a régi Rómában már a királyok idejében épültek az első földalatti csatornák a szennyes vizek és ürülékek elvezetésére, az ugynevezett kloakák. A középkor városai sok mindenről voltak hiresek, csak tisztaságukról ne, s ezen városokban az emberi ürüléket gödrökbe gyüjtötték, ezeket hol kitisztították, ha éppen olyan helyen voltak, ahol melléjük másikat ásni nem lehetett, hol pedig, ha megtelt a gödör, befedték vagy földdel meghordták s másikat ástak mellette. Ily módon a csak egyszerüen kiásott gödrök talpán és oldalán át a rothadási termékek a talajba szivárogván át, gyakran félelmes járványoknak és helyi betegségeknek lettek okozói. A szennyes folyadékok az utcára lettek kiöntve s a minden utca közepén elvonuló mélyített folyóka (Rinne, ruelle) segélyével azután elvezettettek ezen folyadékok vagy valami mélyebb helyre, vagy, ha a város közelében folyóviz volt, ez utóbbiba. Eme nyilt, bűzös folyókák és árkok képezik tulajdonképen eredetét a mai nagymérvben tökéletesített város-csatornázási különböző rendszereknek. Kezdetben ugyan csak a szennyes folyadékokat vezették el ily módon, később azonban rájöttek arra, hogy az emberi szilárd ürülékek is eltávolíthatók a csatornák segélyével, ha ezek kellő mélységre lesznek fektetve és kellő mennyiségü folyóvizzel öblíttetnek, s ily módon előállott az u. n. usztató (angol) rendszer, kezdetben természetesen egészen primitiv módon, de birva már mindazon alapfeltételekkel, amelyek ezen rendszernek bámulatos tökélyesbülését és sokirányu alkalmazhatóságát lehetővé tették.
Az usztató rendszer alapelve az, hogy ugy az emberi és állati szilárd és folyékony ürülék, valamint az elhasznált háztartási szennyviz, a gyárak vizei, továbbá az esőzések csapadékai egy közös csatornába felfogva vezettetnek el és pedig ugy, hogy a megfelelő bőségü nyilással biró csatornának oly esés adatik, amely mellett a csatornafolyadék a szilárd anyagok közül a lebegőket usztatva, a sulyosabbakat pedig forgatva és görgetve, akadály nélkül tovább szállítsa. Ezen rendszer van jóformán az egész művelt világon elfogadva, nagyon természetes, hogy igen sokféle változattal, amint ezt a helyi viszonyok igénylik. Az usztató rendszernél fődolog az és a csatornák helyes működésének főfeltétele, hogy a folyadék mindig elegendő mennyiségben álljon a csatorna rendelkezésére, minél fogva oly városokban, amelyekben az évi csapadékvizek mennyisége csekély, a csatornák rendes működésének biztosítása érdekében szükséges oly módokról gondoskodni, amelyek mellett azok mindenkor kellő mennyiségü vizzel elláthatók. E módok egyike az, hogy amennyiben rendelkezésre áll egy a csatornák szintjénél magasabb ágyban folyó eleven viz, ezt több alkalmas ponton bevezetik a csatornába, ha pedig ily viz nem áll rendelkezésére, akkor a csatornahálózatnak egyes magasabb pontjain viztartókat helyeznek el s ezekből öblítik a csatornákat, végre pedig különösen azon csatornaszakaszokon, amelyek igen csekély eséssel birnak, a káros eliszaposodás megelőzése céljából magát a csatornába jutott szennyes folyadékot zsilipek segélyével felduzzasztják, az ilyen felduzzasztott s hirtelen szabaddá lett viztömeg azután fokozódó sebességet nyervén, a csatornát alaposan kiöblíti. Ezen legutóbbi mód különösen Páris nagy csatornázási hálózatában van különböző módon alkalmazva, valamint Hamburg és Berlin csatornáiban is.
Fontos a csatornáknál a kitorkolási nyilás elhelyezése is. Ha egy városnak csatornahálózata folyóvizbe torkol, ez esetben a folyóviz emelkedésekor a csatornák tartalma le nem folyhat, hanem a folyó áradata által visszatolatván, magában a csatornában pangásnak indul, iszapot rak le, rothadni kezd, amely rothadásnak légnemü részei a házi csatornákon és az esőviz-levezető csöveken is a lakásokba behatolhatnak s az emberi szervezetet könnyen megtámadhatják. Ahol csak tehetik, ezen szabad csatornakiömlések mellőztetnek s az ujabb csatornázási tervek és munkálatok már ugy készültek, hogy a csatornázandó területnek összes csatornatartalma lehetőleg egy ponton hagyja el a hálózatot, amely egyetlen nyilás minden tekintetben könnyebben kezelhető, mint a sok nyilás, és ami a fődolog, hogy árvizek esetén könnyebben elzárható s a város lakott részeitől rendesen nagyobb távolságban, a folyam alsóbb részében elhelyezett nyilás a lakók által különböző célokra igénybe vett folyóvizet sem szennyezi be oly mérvben, mint azt a belső területek számos nyilásai tennék.
A törekvés általában az levén, hogy a csatornák tartalma minél kevesebb ponton jusson a folyóvizbe és így a viz beszennyezése és a meder elzátonyosodása is minél inkább elkerültessék, Budapest uj csatornázási terve is ezen, már Bazalgette londoni mérnök által 1870. ajánlott elv szigoru alkalmazása mellett készült. Ezen, most már kivitel alatt levő terv szerint Budapestnek pesti része három főgyüjtő által csapoltatik le és pedig a dunaparti, a nagy-köruti és az ugynevezett magas területi főgyüjtő által. A dunaparti és a nagy-köruti főgyüjtők a Boráros-tértől lefelé egy közös főgyüjtőben egyesülve, tartalmukat alacsony vizálláskor szabadon ömlesztik a Dunába az összekötő vasuti hidnál, magas vizálláskor pedig tartalmuk szivattyuk segélyével lesz kiemelve és egy a Duna fenekére süllyesztett nagy átmérőjü kazánlemez-csövön át a Duna sodrába dobva. A magas területi főgyüjtő az előbb említett közös gyüjtő boltozata felett a vasuti teherpálya-udvaron át szabadon ömlik a Dunába. A Dunaparton jelenleg fennálló beömlő nyilások átalakíttatnak ugynevezett vészkiömlőkké, amelyeken át a Duna magas vizállásakor beállható nagyobb esőzések vizével megszaporodott csatornatartalom egy része rögtön kiszabadulhat a Dunába, igen nagy veszély esetére pedig egy mintegy 5 km. hosszu vészkiömlő szolgál, mely a csatornahálózatnak bizonyos magasságon tul hajtott folyadékát a legrövidebb idő alatt képes lesz a soroksári dunaág gubacsi szakaszába levezetni.
