Lőpor
Lőpor, oly szilárd keverék, amely meggyujtva hirtelen gázzá változik, s miután ez utóbbinak térfogata sokszorta nagyobb mint a szilárd állapotban volt anyagé, a nagyobb térfogat elfoglalására irányult kiterjeszkedése következtében igen nagy nyomást gyakorol a kiterjeszkedésének ellenálló tárgyakra, mint p. a puska- vagy ágyucső üregét elzáró lövedékre. E század közepéig főleg L.-t hasznltak a lövőfegyverekkel (puska, ágyu, revolver stb.) való lövésnél s a repesztéseknél; később, főleg ez utóbbi célra mindinkább lőgyapotot s azután nitroglicerint meg dinamitot kezdtek használni. 1880 óta a közönséges vagyis fekete lőport kevés füstöt fejlesztő keverékekkel és vegyülékekkel iparkodtak pótolni. A közönséges vagyis fekete lőpor alkatrészei: faszén, salétrom és kén. A kén okozza a szénnek gyors elégését, melyhez a szükséges oxigént a salétrom szolgáltatja; a szénnek elégése által keletkezett szénsavgáz mintegy ezerszer nagyobb térfogatu mint amilyent a L.elfoglalt s e térfogattá való kiterjeszkedésével löki ki nagy erővel a lövedéket a csőből. A szenet főleg mogyoró-, hárs-, fűz- vagy szilfából égetik vaslemezekből készített hengerekben 280°-432° hőmérséklet mellett. Kémiai számítás szerint a L. keveréséhez 14,6 rész szént, 11,5 r. ként és 73,9 salétromot kellene venni; e keverékarányt azonban a szerint, amint a L. rendeltetésének megfelelően gyorsabb vagy kevésbbé gyors elégés kivánatos, az alkotó részek súlyarányát megváltoztatják; igy p. a hadseregünk számára készített puska-L. keveréséhez vettek: 16 r. szént, 9 r. ként és 76 r. salétromot, és a repesztő porhoz még inkább szaporítják a salétrom mennyiségét, hogy a gázfejlődés még rohamosabban történjen. A L.-t alkotó anyagokat a keverés előtt igen kisszemü porrá törik, hogy a különböző anyagok lehetőleg jól keverődjenek. A porrá törésre ezelőtt zúzómalmokat, vagy zúzó-kalapácsműveket használtak, újabb korban inkább gyorsan forgatott hengerekben (dobok) bronzgolyókkal törik porrá az alkotó részeket. A megnedvesített alkotó részek azután keverőmalmokban pogácsaszerü darabokká kevertetnek össze s ezután lőporprésekben ugy szoríttatnak össze, hogy a 2 cm. vastag lőporanyag-lepénynek minden négyzetcentiméternyi felületére 120-130 kg. nyomás gyakoroltassék. Az ekként elkészült lepények azután szétzúzatnak és a lőporszemek 8-10 szita segítségével különböző nagyságuk szerint osztályoztatnak. A lőporszemek végre csiszoltatnak, amire egy perc alatt 3000-3500-szor forgatott fahengert alkalmaznak, melyben a lőporszemek egymáshoz való súrlódásukkal csiszolják egymást. A puskák számára apróbb szemü, tehát gyorsabban elégő, az ágyuk számára pedig nagyobb szemü, azaz lassabban elégő L.-t gyártanak.A vontcsövü lövőfegyverekben a lövedék nem engedhet oly gyorsan a lőporgázok nyomásának, mint a régi sima belsejü csövekbe töltött golyók s ezért kivánatos, hogy a lövedék kilövésére használt L. nem egyidejűleg, hanem csak azon időköz tartama alatt égjen el teljesen, amelyen át a lövedék még a csőben halad. E cél elérésére az amerikaiak a polgárháboru kitörése után (1862.) a L.-t többszörösen átlyukgatott hengerekbe préselték, melyek természetesen nem oly hirtelen égtek el, mint az apróbb szemü L. Európában 1868 óta készítenek ily nem éppen henger, hanem többoldalu prizmákba préselt prizmatikus L.-t a nagy ürméretü vontcsövü ágyuk számára. Angliában különben ágyukból való lövésekre már 1867 óta használnak mogyoró-nagyságu szemekből álló L.-t, melynek szemei előbb gömbölyüek, később szabálytalan alakuak (pebble powder, a. m. kavicsos L.) voltak, az igen nagy ürméretü ágyuk számára azonban az angolok is már 1865 óta használnak hengeres-szemü (pellet-powder) L.-t, melynek egyes hengerkéi 6,43 grammotnyomnak. A L., különböző keverési arányainak megfelelően, 270°-320° hőnél gyullad meg.
A legújabb időben a katonaság mindinkább lehetőleg kevés füstöt fejlesztő L.-t kiván. E követelmény kielégítésére igen különböző nitropreparátumokat hoztak javaslatba; ilyenek a sok között p. Uchatius lövőanyaga, melyet 16 r. füstölő salétromsavvalés 8 r. kénsavval leöntött burgonya-keményítőből készítenek; továbbá Augendre fehér L.-a, melyt 50 r. klórsavas káliumból, 25 r. vérlúgsóból és 25 r. fehér cukorból készítenek; a Schultze által készített füsttelennek elnevezett L., melyet tisztított farostoknak salétrom- és kénsav-keverékbe való mártásával, megszárításával s azután kálisalétrommal és vérlúgsóval való itatásával állítanak elő. Vieille Franciaországban zselatinált lövőgyapotból készít «füsttelen» L.-t s ezt az eljárást követte a spandaui lőporgyár is a német gyalogság számára gyártott, igen kevés füstöt fejlesztő L. gyártásánál. A francia hadsereg számára Paleina is gyárt kevés füstöt fejlesztő L.-t szalmából, melyből ugy mint a papirgyártásnál pépet s ebből 1,5 mm. vastag lemezeket gyárt; ez utóbbiakat kénsavas salétromsavba mártja, megszárítja s azutánszenet és salétromot is tartalmazó dextrinoldattal itatja s azután megszárítja; ezen eljárást utánozza Hengst Angolországban is. Igen jó füsttelen L.-t gyárt Gaeus is (Hamburgban) 15 r. kollodiumnak keverésével. Végre még említésre méltó a francia hadi tengerészet által a torpedók megtöltésére használt robbantószer, melyet 90 r. pikrinsavas kéliumnak 10 r. kálisalétrommal való keverésével gyártanak.
A L.-t Khinában találták fel, de ott nem használták fel soha lövőszernek, hanem csakis rakéták és egyáltalában tüzijáték-szerek készítésére. Lövésre a L.-t legelőbb amohammedán hadseregek (Kis-Ázsiában és a pirenei félszigeten) használták; történelmileg megállapított tény, hogy a granadai mórok 1323. már ágyukkal ostromolták Bazát. Keresztény irók közül a mindenesetre a XII. sz. előtt élt Marcus Graecus irja le először a L.-nak hadi célokra való felhasználását a Liber ignium ad comburendos hostes címü művében. A XIII. sz. Albertus Magnus és Bacon Roger irták le a L. készítésének módját. Franciaországban (Bordeauxban) már 1326. gyártottak L.-t. Németországban (Augsburgban) 1340. állították fel az első L.-gyárat.
