Vas- és fémbutorok,
Vas- és fémbutorok, rendszerint tömör rudakból, csövekből vagy csővé hajlított abroncsvasakból készülnek. Nálunk leginkább az utóbbit használják. Az abroncsvasat valamely húzópad tölcsérén áthúzzák, mely azt csővé hajlítja össze. Ezeket a csöveket fémfürészszel a szükséges hosszuságra összedarabolják, az egyes darabokat alakzók (chablon) segítségével a butor megfelelő részének alakjára görbítik, ezután pedig összeaklálják. Az ülőhelyeket szokták fából átlyuggatott lemezből, vagy a nádszékek módjára font lapos drótból is készíteni, a háttámaszt pedig valamelyes csigadíszítménynyel töltik ki. Igen gyakoriak az ernyős padok és az összecsukható székek. A kerti padokat rendszerint öntöttvas-lábakkal szerelik fel, épp igy a modern iskolapadokat is. A legtökéletesebbek az angol vaságyak. Ezeket ugy készítik, hogy az ágy összeerősítendő részleteit kokillákba (öntöttvasformák) helyezik s fémmel kiöntik. Az ágy oldalait nem kapcsokkal, hanem kúpalaku villával (az oszlopokon) s ebbe illeszkedő kúpalaku nyulványnal (az oldalakon) kötik össze. Az ágyak ily módon való összeépítése és összeállítása a férgek elszaporodását akadályozza meg. A fa- s vasgyárakba gyakran használnak drótból font v. rúgókból összeállított betétet. A kórházakban használt ágybetétek fejfelőli része rendszerint emelhető, általában a kórházi ágyakat a kivánalom szerint szerkesztik. A használtabb vasbutorok közé tartoznak még a gyermekágyak, bölcsők, összecsukható és szilárd asztalok, virág- és mosdóasztalok, kályhaernyők, széntartók, ruhafogasok stb. A V.-ok közé sorozhatjuk a tűz és betörés ellen biztos pénzszekrényeket is (l. Pénztár). Ezek külső burkolatát nálunk és Ausztriában rendszerint három mm. vastag, belső falát pedig még ennél is vékonyabb lemezből gyártják. A két fal közti, mintegy 100 mm. vastag hézagot rossz hőszigetelő anyaggal (átszitált faszénhamuval) töltik ki. A lemezeket a szekrény vázát alkotó szegletvasakhoz szegecselik. A szekrény belsejét rendszerint két részre osztják, a felső egyharmadot, az u. n. trésort, külön ajtócskával, az alsó kétharmadot pedig polcokkal szerelik fel. Az előbbiben a pénzt, az utóbbiban pedig az üzleti könyveket tartják. A nagyobb szekrények ajtajára három zárat erősítenek. Mivel a szóban forgó szekrényeket feszítővasakkal, fúrókkal v. más módon könnyen feltörhetik, a szekrény külső falait ikerlemezből (összehegesztett kovácsvas s acél), v. vastag cémentált vaslapokból készítik; ez utóbbiak különösen jók, mert felszinük igen kemény, belsejük pedig szívós; ezeket nevezik páncélos pénzszekrényeknek. Az angol, német és francia gyárosok azoknak a pénzszekrényeknek vázát, melyektől a legnagyobb biztosságot követelik, mind a külső, mind a belső burok éleit hegesztéssel kötik össze és az ajtó tokját, külön e célra hengerelt alakvasból állítják össze. A nagyobb szabásu pénzszekrényeket gyakran oly zárral szerelik fel, mely kulcscsal egyáltalában nem nyitható. A zár az ajtó belső felére van erősítve és óraművel kapcsolatos. A tulajdonos az üzletből való távoztakor, illetőleg midőn a szekrényt bezárja, az óraművet arra az időre állítja be, midőn visszatérni s a szekrényt kinyitni óhajtja. Ezután beteszi az ajtót s nyugodtan távozhat, mert az óramű a zár reteszeinek rúgóit 1-2 mp. multával kioldja s ezek a szekrényajtót elzárják. Midőn a szekrény kinyitásának ideje elkövetkezett, az óramű a reteszeket visszahúzza és az ajtó újból nyitható. Addig, mig az óramű le nem jár, a szekrényt még a tulajdonos se nyithatja ki.
