HÁZASSÁGKÖTÉS
HÁZASSÁGKÖTÉS
A házasságkötés mint új közösségbe fogadó szertartás szokáselemei közt sok mágikus cselekmény kapott helyet, amelyek ezt a jelentést hordozták. Ezek az analógiás mágián alapuló eljárások az „új asszony” új családba tartozását többnyire valamilyen háztartási eszközhöz, vagy a ház, családi élet központját jelentő tűzhelyhez kapcsolódó cselekménnyel fejezték ki. Sokszor a küszöbön vagy kapuban, az új háznak az „új életet” térben is szimbolizáló bejáratában zajlottak. Így országszerte szokás volt az új pár megérkezésekor ételt kóstoltatni a küszöbön: az anyós mézet, cukrot, mézes kenyeret nyújtott nekik, hogy életük „olyan édes legyen”. A konyhában a tűzhelyre tett ételeket (kását) néhol meg kellett az új asszonynak kevernie, vagy a szobába beérve átölelte a kemencét. Általános volt a menyasszonyt kéménybe nézetni, hogy fekete szemű gyereke legyen.
A házasságkötés, mint kezdő alkalom, helyet adott az új pár együvé tartozását, szerelmét, de elsősorban termékenységét, egészségét, szaporaságát és jólétét biztosító mágia gyakorlásának. Az északkeleti területeken búzát vagy rozsot szórtak a házhoz érkező új párra általában tudatosan is bőségvarázsló magyarázattal. Általános szokás volt a küszöbön vizesedényt felrúgatni az új asszonnyal. Néhol tojásra léptették.
Több hagyományos lakodalmi ételnek tulajdonítottak bőségvarázsló jelentést, így a kásának, töltött káposztának: „kását ettek, hogy szaporák legyenek”. Ezek a lakodalmon egyébként is szokásos ételek feltehetően másodlagosan vették fel a lakodalmi rítusok általános „bőségvarázsló/termékenységvarázsló” jelentését. Elsődlegesen ilyen jelentése volt azonban az ifjú férj számára külön feltálalt, a „férfiasságot” kifejező ételeknek: disznófarok, kakas heréi; vagy annak a Tiszántúl több helyéről ismert szokásnak, hogy az ifjú pár elé különlegesen nagy káposztatölteléket tettek, benne sok apró töltelékkel. Az új pár együvé tartozását az „együtt evés”: a közös tányérból vagy tálból, közös evőeszközzel való étkezés fejezhette ki.
A lakodalom ideje veszélyes időszak; a menyasszony és az új asszony védtelen, befolyásolható, „megrontható” állapotban, életszakaszban van. Többfelé elterjedt hiedelem volt, hogy ha ruhájából vagy fátylából, a koszorú leveléből, a párta pántlikájából levágnak egy darabot, azzal megronthatják. Ismertek a menyasszony „járásába”, a 634lakodalmas ház udvarára helyezett „rontásra” vonatkozó hiedelemmondák is. Megelőzésül az ifjú pár, de különösen a menyasszony rontáselhárító tárgyat, például keresztesruta nevű növényt vagy pénzt tett cipőjébe. Előfordult az is, hogy a menyasszony pendelyét vagy ingét kifordítva vette fel. Rontáselhárító magyarázatot fűztek többnyire ahhoz a múltban meglehetősen elterjedt szokáshoz is, hogy az esküvőről nem ugyanazon az úton jöttek vissza.
Szórványos adataink vannak az átmeneti rítusok „kizárás” szakaszát manifesztáló tilalmakra, így Jung Károly Gombosról (Bács-Bodrog m.; 1978: 115) közölt adatai szerint a menyasszonynak egy hétig nem volt szabad sütnie, mosnia (a lakodalma napján sem). Lehetséges, hogy e körbe tartozik az ugyancsak gombosi adat: „Lagzi éjszakáján a menyasszony ne menjen ki az udvarból, mert megrontják.”
A lakodalom, különösen a menyasszony tartozékainak mágikus tárgy szerepük is volt. Így például az eltett koszorú vagy fátyol darabjával szerelmi varázslást végeztek, a koszorú rontáselhárító füstölőszer volt némely helyen (Györffy I. 1930; Bálint S. 1933; Jung 1978: 61–118; Kovács E. 1981).
