IV. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Eastcheap. Szoba a Vadkanfő kocsmában.
Henrik Herczeg és Poins jönnek.
HENRIK HERCZEG.
Ede, jőj ki, kérlek, abból a piszkos szobából, segíts egy kicsit kaczagnom.
POINS.
Hol jártál, Riki?
HENRIK HERCZEG.
Három-négy tökfilkóval, három-négy tuczat kanna között. A nyájaskodás legalsó hurját pengetém. Igen, fiú! czimbora lettem egy csapat pinczérrel; most már mindnyájokat keresztnevökön szólíthatom, így: Tamás, Friczi, Feri. Üdvösségökre esküszik, hogy ámbár csak walesi herczeg vagyok, mégis királya vagyok a nyájasságnak, s egyenest kimondják, hogy nem vagyok oly pöffeszkedő fajankó, mint Falstaff, hanem korinthusi vidor ficzkó, derék gyerek vagyok. Igazán így neveznek, s ha Angolország királya leszek, parancsomra áll Eastcheapben minden derék legény. A részegséget berúgásnak hívják, s ha ivás közben lélekzetet veszesz, rád kiáltanak: Le vele gyorsan! ne czifrázd! Szóval egy negyed óra alatt annyira vittem, hogy most már egész életemben minden üstfoldozóval saját nyelvén ihatom. Mondhatom, Ede, sokat vesztettél, hogy e kalandon velem nem valál. Azonban, édes Edém, megédesbítni az Ede nevet, nesze ez a czukros apróság, melyet épen egy kis pinczér nyomott a markomba, ki soha életében sem beszél egyebet angolul, mint: „Nyolcz shilling, meg hat fillér!” és „Isten hozta!” megtoldva e rikoltással: „Mindjárt! mindjárt, uram! Egy pint édes bor a holdvilágszobába!” s a többi. Hanem, Ede, szórakozásul, míg Falstaff elérkezik, vonulj csak ez oldalszobába, hadd kérdem meg kis pinczéremtől, mi végre adta ő nekem azt a czukrot, s kiabáld neki szűntelen: „Feri!” hogy velem beszéde ne lehessen egyéb, mint: „Mindjárt!” Lépj csak oldalt, kisértsük meg, hogy’ megy.
POINS.
Feri!
HENRIK HERCZEG.
Pompás.
POINS.
Feri!(Poins el.)
Feri jő.
FERI.
Mindjárt, uram, mindjárt. Ralph! nézz le csak a pomagránát-szobába!
HENRIK HERCZEG.
Jer csak, Feri.
FERI.
Mylord –
HENRIK HERCZEG.
Meddig kell még szolgálnod, Feri?
FERI.
Biz öt évig s addig, míg –
POINS. (belülről).
Feri!
FERI.
Mindjárt, uram, mindjárt.
HENRIK HERCZEG.
Öt év! Biz az hosszú idő a czinkannát csörgetni. Azonban, Feri, mernél-e te oly bátor lenni, hogy szerződésed irányában a gyáva szerepét játszodd, nyakadba vedd a lábadat s búcsút végy a kapufélfától?
FERI.
Oh Istenem! esküszöm Angolország minden könyvére, hogy én érzenék szivemben –
POINS. (belülről).
Feri!
FERI.
Mindjárt, uram, mindjárt!
HENRIK HERCZEG.
Hány éves vagy, Feri?
FERI.
Hadd lám! Szent Mihálynap táján leszek –
POINS. (belülről).
Feri!
FERI.
Mindjárt uram, no! Kérem, várjon egy kicsit.
HENRIK HERCZEG.
Hallod, te Feri! az a czukor, melyet nekem adtál, egy garas ára volt, úgy-e?
FERI.
Oh Istenem! hiszen bár két garas ára lett volna.
HENRIK HERCZEG.
Ezer fontot adok azért neked; csak kérjed; megnyered, mihelyt akarod.
POINS. (belülről).
Feri.
FERI.
Mindjárt, mindjárt!
HENRIK HERCZEG.
Mindjárt, Feri? Nem, Feri; hanem holnap, Feri, vagy csütörtökön, Feri, vagy akkor, Feri, midőn akarod. Azonban, Feri –
FERI.
Mylord?
HENRIK HERCZEG.
Nem rablanád-e ki ezt a bőrmellényt kristály gombjával, kopár fejével, agátgyűrűje-, fekete harisnyája-, selyem harisnyakötője-, édeskés nyelve-, spanyol zsebeivel, –
FERI.
Oh Istenem! hát kit gondol ön, uram!
HENRIK HERCZEG.
No hát csak szopogasd édes vörös borodat, mert látod, Feri, bepiszkolnád fehér vászon kabátod’. A barbárságban, hé, nem is lehet oly messzire vinni.
FERI.
Hogyan’ uram?
POINS. (belülről).
Feri!
HENRIK HERCZEG.
Takarodjál, fattyú; nem hallod, hogy hívnak?
(Ketten is hívják; a Pinczér azt sem tudja zavarában, melyik oldalra menjen.)
Kocsmáros jő.
KOCSMÁROS.
Mit? hát te itt nyugodtan állasz s elhallgatod ezt a kiáltozást? Nézz a vendégek után. (Feri el.) Mylord, az öreg sir John, ötöd-hatod magával, ott kün áll: bebocsáthatom?
HENRIK HERCZEG.
Hadd álljon egy kissé, majd aztán nyiss ajtót. (Kocsmáros el.) Poins!
Poins bejő.
POINS.
Mindjárt, uram, mindjárt.
HENRIK HERCZEG.
Te, Falstaff s a többi gaznép ott kün vannak: vígan legyünk-e?
POINS.
Vígan, pajtás, mint a prücskök. De mily ügyesen játsztad a tréfát e pinczér-inassal! Mondd, mit tegyünk már most?
HENRIK HERCZEG.
Én minden bohóságra kész vagyok, a mi a jó öreg Ádám régi kora óta e mai éjféli 12 óra csecsemő koráig bohóságnak bizonyult. (Feri jő borral.) Hány óra, Feri?
FERI.
Mindjárt, mindjárt, uram!
HENRIK HERCZEG.
Hogy e kölyök kevesebb szót tud, mint egy papagály, s mégis asszony szülötte? Foglalkozása: lépcsőn fel, lépcsőn le; ékes szólása: egy kis számolás. Csakhogy én nem oly természetű vagyok, mint Percy, éjszak Hővére, ki reggelire hat-hét falka skótot gyilkol le, megmossa kezét s így szól nejének: „Pi há! mily tétlen élet! nekem munka kell!” ,Oh kedves Henrikem, felel az, hányat öltél meg a mai napon?’ „Itassátok meg bogár lovamat,” mond ő; s egy óra múlva feleli: „Mintegy tizennégyet. Potomság, potomság!” – Hídd be csak Falstaffot; majd én Percyt játszom; ez a vastag barom meg nejét, Mortimer asszonyságot. Rivó! így kiált föl az iszák. Hídd be a golyhót, hídd be azt a faggyútömeget.
Falstaff, Gadshill, Bardolph s Peto jönnek.
POINS.
Jó napot, Jankó! Hol kóboroltál?
FALSTAFF.
Pusztuljon el minden gyáva pimasz! vigye el az ördög! Úgy legyen, ámen! Adj egy pohár bort, kölyök. Inkább harisnyát kötök, aztán megfoltozom, aztán megtalpalom, semhogy ez életet tovább folytassam. Pusztuljon el minden gyáva pimasz. Adj egy pohár bort, gaz ficzkó. Nincs többé erény a földön!(Iszik.)
HENRIK HERCZEG.
Láttál-e már Titánt, midőn egy tányér vajat csókdos? lágy szívű Titánt, ki fiának édes regéjén olvadoz? Ha igen, akkor tekintsd im e hús tömeget.
FALSTAFF.
Te gazember, hiszen e bor is meszes. Csupa gazság e hitvány embereknél minden, de a gyáva pimasz rosszabb a meszes bornál is: hitvány, gyáva pimasz! Menj utadon, öreg Jankó; halj meg, ha akarsz. Ha a bátorság, az igazi bátorság feledve nincs e föld szinén, akkor én egy sovány hering vagyok. Három bátor ember sincs Angliában felkötetlen. S egy azok között elhízott és öregszik. Isten segítsen rajtunk. Bár takács volnék, hogy zsoltárokat s más efféléket énekelgetnék. Pusztuljon el minden gyáva pimasz! megint azt mondom.
HENRIK HERCZEG.
Hogyhogy? te gyapjú zsák, mint morogsz?
FALSTAFF.
Királyfi! ha királyságodból egy szál fa karddal ki nem kergetlek s előtted nem hajtom minden alattvalódat, mint egy falka vad ludat, egy szál szőr se legyen többé arczomon. Te walesi herczeg!
HENRIK HERCZEG.
Mi a bajod, te gömbölyű kurafi?
FALSTAFF.
Hát nem vagy-e gyáva pimasz? felelj nekem erre, s Poins is.
POINS.
Teringettét! haspók, ha engem gyávának mondasz, leszúrlak.
FALSTAFF.
Téged gyávának mondani! Előbb lássalak elkárhozva, mint azt tenném. Hanem csakugyan ezer fontot adnék érte, ha úgy tudnék szaladni, mint te. Vállban elég egyenes vagy, s föl se veszed, ha valaki a hátadat látja: ezt nevezed te barátid hátvédjének? Ördög vigye el az ilyen hátvédet. Embert ide, a ki szemtől szembe áll velem! Egy pohár bort, hé! Gazember legyek, ha még ma egy kortyot is ittam.
HENRIK HERCZEG.
Ejnye, gazember, hiszen még alig törléd meg ajkadat az előbbi ivástól.
FALSTAFF.
Az már mindegy. Pusztuljon el minden gyáva pimasz! mindig csak azt mondom.(Iszik.)
HENRIK HERCZEG.
De hát mi ez?
FALSTAFF.
Mi ez? Négyen vagyunk itt, kik ma ezer fontot raboltunk.
HENRIK HERCZEG.
Hol van hát, Jankó, hol?
FALSTAFF.
Hol van? Hát el van véve tőlünk. Százan rohantak négyecskénkre.
HENRIK HERCZEG.
Mit mondasz, ember! százan?
FALSTAFF.
Gazember legyek, ha közülök tizenkét darabbal két óráig nem dulakodtam egy fél kardnyi közelről. Csodásan menekültem meg. Nyolcz döfést kaptam a mellényemen, négyet a nadrágomon, pajzsom összevagdalva, kardom kicsorbítgatva, mint egy fűrész – Ecce signum! Sohsem álltam meg jobban helyemet, mióta férfi vagyok; de mind hijába. Pusztuljon el minden gyáva pimasz! Hadd beszéljenek ezek. Ha többet vagy kevesebbet mondanak, mint a mi igaz, mindnyájan gazemberek és sötétség fiai.
HENRIK HERCZEG.
No beszéljétek, mint történt?
GADSHILL.
Mi négyen megtámadtunk vagy tizenkettőt.
FALSTAFF.
Legalább is tizenhatot, mylord.
GADSHILL.
S megkötöztük.
PETO.
Nem, nem; megkötözve nem voltak.
FALSTAFF.
Ejnye, te semmire kellő, hisz mindegyikök meg volt kötözve; zsidó legyek, héber zsidó, ha nem volt.
GADSHILL.
A mint osztozkodtunk, hat-hét pihent legény ütött ránk.
FALSTAFF.
Aztán föloldozták a többieket s mindnyájan ránk rohantak.
HENRIK HERCZEG.
Mit? és ti mindnyájokkal megküzdöttetek?
FALSTAFF.
Mindnyájokkal. Nem tudom, mit nevezesz te mindnyájoknak; de ha magam nem küzdöttem közülök ötvennel; váljak egy csomó retekké. Ha ötvenkettő, ötvenhárom nem jutott a szegény öreg Jankóra, nem vagyok két lábu teremtmény.
POINS.
Hiszem Istenemet, hogy egyet sem öltél meg közülök!
FALSTAFF.
Hja! biz ez a hit elkésett: kettőt lesóztam közülök. Valamit mondok, Riki, köpj a szemembe, ha hazudok, s nevezz gebe lónak. Ismered régi vívási parádémat: így ugrottam elő, így forgattam kardomat. A viaszos-vászon kabátú négy gazember rám rohant –
HENRIK HERCZEG.
Már négy? Hisz előbb csak kettőt mondtál.
FALSTAFF.
Négy, Riki; négyet mondtam.
POINS.
Igen, igen, négyet mondott.
FALSTAFF.
Ez a négy szembe szállt velem s vakmerően rám csapott. Én se csináltam sok czeremóniát, hanem mind a hét kard hegyét pajzsommal fogtam föl, így –
HENRIK HERCZEG.
Hetet? Hiszen csak négyen voltak.
FALSTAFF.
Viaszos kabátban.
POINS.
Igen, négyen viaszos-vászon kabátban.
FALSTAFF.
Heten voltak, kardomra mondom, gazember legyek.
HENRIK HERCZEG.
Csak hagyd, kérlek; mindjárt több lesz az megint.
FALSTAFF.
Te is hallgatsz rám, Riki?
HENRIK HERCZEG.
Sőt figyelek is, Jankó.
FALSTAFF.
No de méltó is a megjegyzésre. A viaszvászonban levő kilencz, kikről szólottam –
HENRIK HERCZEG.
Kettővel már megint több.
FALSTAFF.
Övtartó kapcsaik eltörvén –
POINS.
Leesett a nadrágjok.
FALSTAFF.
Kezdettek eltágulni; de én rögtön kézzel-lábbal utánok, s egy gondolattal hétnek a kilencz közűl befizettem.
HENRIK HERCZEG.
Szörnyűség! Kilencz vászon kabátú ember lett a kettőből.
FALSTAFF.
De im itt hoz az ördög három istentelen gonoszt világos zöld kabátban a hátam mögé; rám rohannak: mert oly sötét volt, Riki, hogy kezedet sem láthattad volna.
HENRIK HERCZEG.
E hazugságok ép olyak, mint apjok, ki ezeket gyártotta: nagyok, mint egy hegy, nyilván valók, kézzel foghatók. Hát te korpa velejű torkondi, te buksi fejű bolond, te sehonnai pimasz, kövér golyhó –
FALSTAFF.
Megbolondultál? bolond vagy? Hát az igazság nem igazság?
HENRIK HERCZEG.
Hát mint tudhattad, hogy ama legények világos zöldben vannak, ha oly sötét volt, hogy kezedet sem láthattad? No add okát; mit szólsz ehhez?
POINS.
Okát, Jankó, okát.
FALSTAFF.
Mit? kényszerítve? Ha mindjárt a világ legrémítőbb kínpadjára vonnának, se mondanék nektek kényszerítve semmit. Add okát, kényszerítve! Hát ha oly olcsó volna az ok, mint az áfonya, kapna-e tőlem valaki okot kényszerítve? Én –
HENRIK HERCZEG.
Én nem akarok tovább e vétkekben bűnös lenni. E vérengező mamlasz, e nyoszolya terhe, e lóhát-törő, e hústorony –
FALSTAFF.
Eredj, te éhenkórász, te angolnabőr, te száraztott marhanyelv, ökörczímer, tökfilkó. – Oh csak elmondhatnám egy szuszra minden hasonmásod’! – Te szabó-rőf, te kardhüvely, te nyilveszsző-tok, te hitvány vívó-tőr!
HENRIK HERCZEG.
Jól van; végy lélekzetet, aztán kezdd el újra; s ha kimerülnél a rossz hasonlatokban, csak ennyit hallgass meg:
POINS.
Jankó, figyelj.
HENRIK HERCZEG.
Mi ketten láttuk, hogy ti négyen megtámadtatok négyet, megkötöztétek őket s elvettétek holmijöket. Most halld csak, mily egyszerű történet vág el téged. Mi ketten támadtunk négyetekre, s röviden szólva, zsákmányotokból kifosztottunk: itt van az ben a házban, meg is mutathatjuk. És te, Falstaff, oly gyorsan elhordtad kövér irhádat, úgy bőgtél, futottál és bőgtél, a mint bőgni bikaborjút sem hallottam. Mily semmirekellő valál kardodat így kicsorbítani, s azt mondani, hogy ez a vívásban történt így. Mi kifogást, ürügyet vagy búvóajtót találsz most menekülni e nyilvános, tagadhatlan gyalázattól?
POINS.
No, Jankó, halljuk csak, mily fogáshoz folyamodol?
FALSTAFF.
Istenemre mondom, oly jól ismertelek, mint a tulajdon édes apátok. De hát gondoljátok meg, urak: illett-e hozzám megölni a valószínű trónörököst? ráronthattam-e a valódi herczegre? Hiszen tudod, oly hős vagyok én, akár Hercules; de gondold meg csak az ösztönt: az oroszlán nem nyul a valódi herczeghez. Az ösztön igen fontos dolog. Én ösztönből voltam gyáva legény. Egész életemben annál többet tartok magamra és reád: magamra, mint hős oroszlánra, reád, mint valódi herczegre. Azonban fiúk, Istenemre! örvendek, hogy a pénz nálatok van. Kocsmárosné, zárd be az ajtót: ez éjjel virraszsz, holnap imádkozzál. Hősök, legények, fiúk, aranyszívek, a jó czimboraság minden nevei rátok. No hát vígan legyünk-e? játszunk-e komédiát ex tempore?
HENRIK HERCZEG.
Jó! s tárgya legyen a te futamodásod.
FALSTAFF.
Ah! ne többet erről, Riki, ha szeretsz.
Kocsmárosné jő.
KOCSMÁROSNÉ.
Oh Jézusom! Kegyelmes herczeg –
HENRIK HERCZEG.
Nos, kegyelmes kocsmárosné, mit akarsz?
KOCSMÁROSNÉ.
Hát, uram, egy udvari ember van ott kün, beszélni óhajt önnel, s azt mondja, atyjától jön.
HENRIK HERCZEG.
Adj neki annyit, hogy királyi emberré legyen s küldd vissza anyámhoz.
FALSTAFF.
Miféle szőrű ember az?
KOCSMÁROSNÉ.
Egy öreg ember.
FALSTAFF.
Mi dolga van ágyán kívül a gravitásnak éjfélkor? Adjak neki választ?
HENRIK HERCZEG.
Kérlek, Jankó.
FALSTAFF.
No hát haza küldöm.(El.)
HENRIK HERCZEG.
No, urak, Istenemre! szépen viaskodtatok: te Peto, te Bardolph, ti is oroszlánok vagytok; megszaladtok ösztönből s nem nyultok a valódi herczeghez, nem! Pihá!
BARDOLPH.
Én, igaz, elfutottam, mivel a többiektől láttam.
HENRIK HERCZEG.
Valld meg most komolyan, mint csorbult ki annyira Falstaff kardja?
PETO.
Hát maga csorbította ki tőrével, s azt mondá, kiesküszi Angliából az igazságot, mégis elhiteti veletek, hogy viadalban történt. Bennünket is hasonlóra ösztönzött.
BARDOLPH.
Sőt arra, hogy orrunkat éles szalmaszállal addig csiklandjuk, míg nem vérzik, aztán ruháinkat fecskendjük be azzal, s esküdjünk rá, hogy becsületes emberek vére volt. Azt tettem, a mit hét év óta nem: elpirultam ez utálatos fortély hallásán.
HENRIK HERCZEG.
Oh te gaz lélek! Hiszen 18 évvel ezelőtt egy üveg bort loptál, rajta csíptek s azóta mindig ex tempore pirulsz. Tűz és kard álla melletted, mégis megszaladtál. Miféle ösztön indított arra?
BARDOLPH.
Nézd, mylord, látod eme tűneményeket? veszed észre ezen tűzpárázatokat?
HENRIK HERCZEG.
Igen.
BARDOLPH.
Vajjon mit jelentenek ezek?
HENRIK HERCZEG.
Forró májat s hült erszényt.
BARDOLPH.
Epét, mylord, ha jól veszszük.
HENRIK HERCZEG.
Nem, ha jól veszszük, kötelet.
Falstaff visszajő.
Itt jön sovány Jankó, itt jön a csont-bőr. Nos, édes dagadó párnám? Ugyan, Jankó, mennyi ideje már, hogy saját térdedet nem láttad?
FALSTAFF.
Saját térdemet? Mikor én olyforma korú valék, mint te, Riki, nem voltam vastagabb egy sas körömnél. Átbújhattam volna a polgármester pecsétnyomó gyűrűjén is. De Isten verje meg azt a sóhajtozást és búsongást, úgy felfújja az az embert, mint egy fúvó. – Veszett hírek szállonganak. Sir John Bracy volt itt atyádtól; reggel az udvarhoz kell visszatérned. Az az őrült ficzkó éjszakról, Percy, és az a walesi, a ki Amaimont elpántolta, Lucifernek szarvat rakott s az ördögöt hűbéresévé eskette egy vall-hellebárd keresztjén. – Mi a mennykőnek is hívják?
POINS.
O! Glendower.
FALSTAFF.
Owen, Owen! az az, és veje Mortimer, meg az öreg Northumberland, és a legbátrabb skót a skótok között, Douglas, ki lóháton vágtat fel a meredek halomra.
HENRIK HERCZEG.
A ki vágtatva lovagol s a közben lelövi pisztolyával a röpülő verebet.
FALSTAFF.
Eltaláltad.
HENRIK HERCZEG.
De ő nem ám a verebet.
FALSTAFF.
Hanem a gazembernek helyén van ám a szíve, nem könnyen szalad meg.
HENRIK HERCZEG.
Te vagy a gazember, hogy futásaért magasztalod.
FALSTAFF.
Hisz lóháton, te kakuk! de gyalog biz egy talpalatnyit se tágít.
HENRIK HERCZEG.
De igen, Jankó, ösztönből.
FALSTAFF.
Ösztönből, azt megengedem. Elég, hogy ő is ott van, meg bizonyos Mordake és ezer kék sipkás. Worcester is kereket oldott. Atyád szakála megőszült e hírektől. Oly olcsón vehetsz most földet, mint akár büzhödt halat.
HENRIK HERCZEG.
Ép úgy tehát, mint majd ha a forró június eljő s e polgári csatépaté tart, százával vehetünk szüzességet, mint akár patkószeget.
FALSTAFF.
Ucscsegéljen! igazad van fiú! Lehet, hogy ez úton jó vásárt fogunk csinálni. De mondd csak, Riki, nem félsz-e borzasztón? Kétségtelen trónörökös létedre akadhatott volna-e e világon három gonoszabb ellenséged, mint az az ős ellenség Douglas, az a manó Percy, az az ördöngös Glendower? Nem félsz-e borzasztóan? Nem hül-e meg benned a vér?
HENRIK HERCZEG.
Legkevésbbé sem, mondhatom: valamit elsajátítok ösztönödből.
FALSTAFF.
No, holnap reggel borzasztóan le fognak rakni, ha atyád elé kerülsz. Ha engem szeretsz, előre készülj el a felelettel.
HENRIK HERCZEG.
Képzeld csak, mintha atyám volnál, s kérdezősködjél kalandjaimról.
FALSTAFF.
Tegyem? Jó. E karos szék itt trónom, e tőr királyi pálczám s e párna koronám.
HENRIK HERCZEG.
Trónodat csak zsámolyszéknek tekintik, arany királyi pálczádat ólomtőrnek s drága értékes koronádat szegény kopasz koponyának.
FALSTAFF.
No ha belőled a gyöngédség minden szikrája ki nem aludt, most meg fogsz indulni. Adjatok egy pohár bort, hadd veresedjék ki a szemem, gondolják, mintha sírtam volna, mert megindultan akarok beszélni s föllépni a Cambyses király modorában.
HENRIK HERCZEG.
Ime, bókolatom.
FALSTAFF.
S ime beszédem: Nemes urak, álljatok félre.
KOCSMÁROSNÉ.
Pompás tréfa, bizony Isten.
FALSTAFF.
Ne sírj, királynő, könyed hasztalan foly.
KOCSMÁROSNÉ.
Krisztusom! hogy’ tudja magát tartani!
FALSTAFF.
Urak, vigyétek el a bús királynőt, Mert szem-zsilipje könytől megreked.
KOCSMÁROSNÉ.
Beh pompás! Oly jól viszi, mint akármely komédiás, kit valaha láttam.
FALSTAFF.
Csitt, jó sörkanna! Csitt, jó butella! Henrik, nem csak azt nem foghatom meg, hol fecsérled az időt, de azt sem, kiknek társaságában. Mert jóllehet a szegfű annál gyorsabban nő, minél inkább tiporjuk, de az ifjúság annál hamarabb elkopik, minél inkább pazaroljuk. Hogy az én fiam vagy, részint anyád mondja, részint magam is úgy vélem; de különösen kezeskedik arról szemeid gaz tekintete s alsó ajakad bárgyú fityegése. Ha tehát az én fiam vagy – s ez a dolog mutatója, hogy fiam levén, miért mutogatnak rád ujjal az emberek? Hát az ég dicső napja csak naplopó és áfonyapusztító lesz-e már? Kérdés, a mire nincs felelet. Hát Anglia gyereke tolvajjá, zsebmetszővé válik-e? Kérdés, a mire felelni kellene. Van egy tárgy, Henrik, melyről gyakran hallottál, s az nálunk szurok név alatt ismeretes; ez a szurok, mint régi írók állítják, bepiszkol: épen így a te czimboraságod is. Mert én most, Henrik, nem ittasan, hanem könyezve, nem örömmel, hanem fájdalommal, nem csak szóval, hanem keserűséggel beszélek így hozzád. S mégis van egy erényes férfiú, kit társaságodban olykor észrevettem; de nem tudom, hogy hívják.
HENRIK HERCZEG.
Miféle ember, ha úgy méltóztatnék felséged?
FALSTAFF.
Egy valóban tekintélyes, testes férfiú, kedves tekintetű, megnyerő kinézésű és fölötte nyájas viseletű; gondolom, úgy ötven, vagy legfölebb hatvan felé járhat, s most emlékszem már a nevére: Falstaff. Ha ezen ember is hajlammal birna a kicsapongásra, igen csalódnám. Mert, Henrik, én erényt látok az ő tekintetében. Ha a fát megismerhetni gyümölcséről, vagy a gyümölcsöt fájáról, akkor a leghatározottabban állítom, hogy e Falstaffban erény lakozik. Ővele tarts, a többit űzd el. S most mondd meg, te semmire kellő gézengúz, hol csavarogtad el e hónapot?
HENRIK HERCZEG.
Úgy beszélsz, mint király? Most jőj helyembe, hadd játszam én az atyámat.
FALSTAFF.
Leteszesz? Ha fél ennyi komolyság s méltóság lesz szavaid- és modorodban, lábamnál fogva akaszsz fel, mint egy kis tengeri nyulat, vagy süldőt a vadkereskedő.
HENRIK HERCZEG.
No, itt ülök.
FALSTAFF.
Én meg itt állok; urak, itéljenek.
HENRIK HERCZEG.
Nos, Henrik, honnan jösz?
FALSTAFF.
Eastcheapből, felséges uram.
HENRIK HERCZEG.
Súlyos vádakat hallék ellened.
FALSTAFF.
Teringettét! mylord, mind hamisak azok. Helyt állok én neked az ifjú herczegért, fogadom.
HENRIK HERCZEG.
Fenyegetőzöl, hálátlan gyerek? Szemem elé ne kerülj többé. Erőszakkal vonnak le a jó útról. Ördög üldöz téged egy vén kövér ember alakjában; egy hordónyi ember a te czimborád. Miért társalkodol te ezen elázott tuskóval, a baromiság e sütőteknőjével, a vízkór e pöfetegével, e kitömött paczal zsákkal, e roppant boros hordóval, e puddinggal töltött pünkösdi sült ökörrel, e tisztes bűnnel, e szürke gonoszsággal, e vén kerítővel, ez elvetemült hiúsággal? Mi egyébre való ő, mint bort ízlelni és meginni? mi másban tiszta és ügyes, mint a kappan-darabolásban és evésben? mi egyébben jártas, mint a ravaszságban? mi egyébben gaz, mint minden dologban? s mi egyébben érdemes, mint épen semmiben?
FALSTAFF.
Szeretném, ha világosabban szólna felséged. Kit gondol felséged?
HENRIK HERCZEG.
Az ifjúság gyalázatos, semmire kellő csábítóját, Falstaffot, azt a fehér szakálú sátánt.
FALSTAFF.
Felséges uram, én ismerem e férfiút.
HENRIK HERCZEG.
Tudom, hogy ismered.
FALSTAFF.
De ha azt mondanám, hogy több rosszat tudok benne, mint önmagamban, többet mondanék, mint mennyit tudok. Hogy öreg, elég fájdalom! fehér fürtei bizonyítják; de hogy, tisztességgel mondva, kerítő volna, kereken tagadom. Ha a jó édes bor hiba, Isten bocsássa meg azt a bűnösöknek; ha öregnek és vidámnak lenni bűn, akkor sok vén kocsmáros elkárhozik, a kiket ismerek; ha a kövérség gyűlöletes, akkor a Pharaó sovány tehenei szeretni valók. Nem, drága jó atyám! űzd el Petot, űzd el Bardolphot, űzd el Poinst; de az édes Falstaff Jankót, a kedves Falstaff Jankót, az őszinte Falstaff Jankót, a vitéz Falstaff Jankót – ki annál vitézebb, hogy öreg Falstaff Jankó – őt ne űzd el Henriked társaságából, ne űzd el őt Henriked társaságából: a vastag Jankót elűzni annyi, mint egész világot elűzni.
HENRIK HERCZEG.
De megteszem, azt akarom.(Kopogtatnak.)
(Kocsmárosné, Feri s Bardolph el.)
Bardolph sietve visszajő.
BARDOLPH.
Oh mylord, mylord! a sheriff nagy őrcsapattal áll az ajtó előtt.
FALSTAFF.
Takarodjál, kölyök! Játszszuk végig a játékot: nekem még sok mondani valóm van e Falstaff védelmére.
Kocsmárosné visszajő.
KOCSMÁROSNÉ.
Oh Jézusom! mylord, mylord!
HENRIK HERCZEG.
Hahó! hahó! pemetén lovagol a boszorkány! Mi a baj?
KOCSMÁROSNÉ.
A sheriff és az egész őrség az ajtó előtt áll: kutatni akarnak! Bebocsáthatom?
FALSTAFF.
Hallod, Riki, sohse mondd az igazi aranyat rossz pénznek: te tökéletes bolond vagy annak látszata nélkül.
HENRIK HERCZEG.
Te meg természetes gyáva vagy, ösztön nélkül.
FALSTAFF.
Tagadom az elsőt. Ha eltagadsz engem a sheriff előtt, jó; ha nem, bocsásd be őket. Ha ép oly jól föl nem fogok illeni egy szekérre, mint bárki más, ördög vigye a neveltetésemet. Remélem, engem is ép oly könnyen megfojthatnak egy kötéllel, mint akárkit.
HENRIK HERCZEG.
Eredj, rejtőzzél a falszőnyegek mögé. Ti meg menjetek föl. S most, uraim, becsületes arcz! jó lelkiismeret!
FALSTAFF.
Mind a kettővel birtam; de lejárt az ideje: tehát csak elrejtőzöm.(Mind el, a Herczeg-en s Peto-n kívül.)
HENRIK HERCZEG.
Hívjátok be a sheriffet.
Sheriff s egy Fuvaros jönnek.
No hát, sheriff úr, mit akar velem?
SHERIFF.
Először is bocsánat. Lárma, zaj
Kisért e házba néhány férfiút.
HENRIK HERCZEG.
Miféle férfiak?
SHERIFF.
Egy köztök ismerős, kegyelmes úr.
Vastag, kövér ember.
FUVAROS.
Kövér, mint a vaj.
HENRIK HERCZEG.
Nincs itt ez ember, bízvást mondhatom,
Ügyemben épen most küldém tovább.
De azt, sheriff, szavamra állitom,
Hogy holnap délre hozzád küldöm őt
Számolni néked, avagy bárkinek,
Ki bármi vádat hoz fel ellene;
S most arra kérlek, hagyd el e lakot.
SHERIFF.
Rögtön, mylord; de e rablásba’ két úr
Három száz márkáját vesztette el.
HENRIK HERCZEG.
Lehet; s ha őket ez rabolta ki,
Ez fog felelni érte: most eredj.
SHERIFF.
Jó éjt, kegyelmes úr.
HENRIK HERCZEG.
Úgy gondolom, jó reggel van: nem-e?
SHERIFF.
Úgy van, mylord: két óra, azt hiszem.(Sheriff s Fuvaros el.)
HENRIK HERCZEG.
Ez a kövér barom oly ismeretes, mint a
Pál temploma. Eredj, hívd elő.
PETO.
Falstaff! – Mélyen alszik a szőnyeg alatt s horkol mint egy ló.
HENRIK HERCZEG.
A! mily nehezen szedi a lélekzetet. Kutasd ki csak a zsebeit. (Peto kutatja.) Mit találtál?
PETO.
Holmi papirokat, mylord.
HENRIK HERCZEG.
Hadd hallom, mik azok: olvasd.
PETO.
Item egy kappan 2 sh. 2 fillér.
Item mártáslé – „„ 4 „
Item két pint bor 5 „ 8 „
Item szardella és bor ozsona után2 „ 6 „
Item kenyér … – „ 1/2 „
HENRIK HERCZEG.
Szörnyűség! fél fillér árú kenyér e roppant mennyiségű borhoz. Szedd ki, a mi még bent van, majd elolvassuk alkalmasb időben. Hadd aludjék itt reggelig. Reggel az udvarhoz indulok: mindnyájan harczba megyünk, s te tisztes állomást fogsz nyerni. E kövér semmiházinak a gyalogságnál szerzek alkalmazást; tudom, belehal az első ezer lépésbe. Azt a pénzt kamatostúl vissza kell fizetni. Holnap korán jőj hozzám. S most jó reggelt, Peto.
PETO.
Jó reggelt, kegyelmes herczegem!(El mind.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem