I. SZÍN.
Terem a palotában.
Henrik Király, egy Apród-dal, jő.
HENRIK KIRÁLY.
Menj, hívd elő gróf Surreyt s Warwicket, de
Előbb hadd olvassák meg e levélt
S hadd mérlegeljék. Csak sietve járj.
Oh! hány ezer szegény alattvalóm
Szenderg ez órán! Álom, enyhe álom!
Természet édes ápolója! mint
Riaszthatálak el, hogy nem mered
Többé lecsukni szempilláimat
S érzékimet felejtésbe merítni?
Füstös kunyhókban, oh álom, miért
Pihensz, kemény szalmára dőlve inkább,
S szenderbe ejtve zsongó szúnyogoktól,
Mint a nagyoknak illatos termében,
Dúsan ékített mennyezet alatt,
Hol édes zengemény s dal ringat el?
Oh! dőre isten, mért heversz a pórnál
Egy szurtos ágyban; s a királyi fekhelyt
Őrházzá, vészharanggá mért teszed?
A széditő magas árbocztetőn
Lezárod a hajós szemét, s agyát
Szörnyű habok bölcsőjén rengeted
Szelek zajában, melyek üstökön
Ragadják a dühös hullámokat,
Hogy megkuszálva rémes fürtjöket,
Kábító zajjal függeszszék fel a
Nedves felhőkbe, úgy hogy a zavarra
Még maga a halál is felriad!
Oh pártos álom! nyugtot küldesz egy
Vizes hajósnak ily zavart órában;
S azt egy királytól, néma, csendes éjben,
Minden segédszer mellett megvonod! –
Boldog szegények, csak pihenjetek;
Én, koronás fő, nem pihenhetek.
Warwick és Surrey jönnek.
Menj, hívd elő gróf Surreyt s Warwicket, de
Előbb hadd olvassák meg e levélt
S hadd mérlegeljék. Csak sietve járj.
Oh! hány ezer szegény alattvalóm
Szenderg ez órán! Álom, enyhe álom!
Természet édes ápolója! mint
Riaszthatálak el, hogy nem mered
Többé lecsukni szempilláimat
S érzékimet felejtésbe merítni?
Füstös kunyhókban, oh álom, miért
Pihensz, kemény szalmára dőlve inkább,
S szenderbe ejtve zsongó szúnyogoktól,
Mint a nagyoknak illatos termében,
Dúsan ékített mennyezet alatt,
Hol édes zengemény s dal ringat el?
Oh! dőre isten, mért heversz a pórnál
Egy szurtos ágyban; s a királyi fekhelyt
Őrházzá, vészharanggá mért teszed?
A széditő magas árbocztetőn
Lezárod a hajós szemét, s agyát
Szörnyű habok bölcsőjén rengeted
Szelek zajában, melyek üstökön
Ragadják a dühös hullámokat,
Hogy megkuszálva rémes fürtjöket,
Kábító zajjal függeszszék fel a
Nedves felhőkbe, úgy hogy a zavarra
Még maga a halál is felriad!
Oh pártos álom! nyugtot küldesz egy
Vizes hajósnak ily zavart órában;
S azt egy királytól, néma, csendes éjben,
Minden segédszer mellett megvonod! –
Boldog szegények, csak pihenjetek;
Én, koronás fő, nem pihenhetek.
Warwick és Surrey jönnek.
WARWICK.
Jó reggelt, felség!
Jó reggelt, felség!
HENRIK KIRÁLY.
Reggel van már, lordok?
Reggel van már, lordok?
)
WARWICK.
Egy óra rég elmult.
Egy óra rég elmult.
HENRIK KIRÁLY.
Tehát jó reggelt, édes lordjaim.
Elolvasátok a küldött levélt?
Tehát jó reggelt, édes lordjaim.
Elolvasátok a küldött levélt?
WARWICK.
El, fölséges uram.
El, fölséges uram.
HENRIK KIRÁLY.
Isméritek hát, mily beteg hazánk
Egész testében, mily gonosz baj és
Mi vészesen forr szívéhez közel.
Isméritek hát, mily beteg hazánk
Egész testében, mily gonosz baj és
Mi vészesen forr szívéhez közel.
WARWICK.
Még olyan az most, mint a bágyadó test:
Régibb erőit visszanyerheti
Egy jó tanács, vagy egy kis gyógyszer is.
Lord Northumberland csakhamar kihűl.
Még olyan az most, mint a bágyadó test:
Régibb erőit visszanyerheti
Egy jó tanács, vagy egy kis gyógyszer is.
Lord Northumberland csakhamar kihűl.
HENRIK KIRÁLY.
Oh ég! Ha a végzés könyvébe néznénk,
S látnók, az idők forradalmiban
A bércz miként lesz síkká, és a száraz,
Megunva önszilárdságát, miként
Olvad föl a tengerben; majd megint
Az óceánnak partöve miként
Tágul ki a Neptun csípőitől;
Mint játszik a szerencse, és a sors
A változás kelyhébe mint kever
Különböző italt: oh hogyha néznők:
A vidor ifju, pályáján belátva,
Mi vész, mi szenvedés közelg felé,
Könyvét bezárná s ülve halna meg.
Tíz éve sincs még:
Richard s Northumberland barátokúl
Mulattak együtt, s két évvel utóbb
Már harczra keltek. Csak nyolcz éve most:
Szivemhez legközelb e Percy volt,
Ki testvérként fáradt ügyemben, és
Éltét, szerelmét tette lábaimhoz;
Igen, sőt érettem Richarddal is
Szemben daczolt. Melyitek volt jelen
Midőn Richard, könybe lábadt szemekkel,
Northumberlandtól ellenezve akkor,
E most jóslattá lett szavakba tört ki:
„Northumberland, te lépcső vagy, melyen
Öcsém Bolingbroke majd trónomra hág.”
Bár, Isten látja, nem volt czélom az,
De úgy letiprá a szükség e hont,
Hogy én s a nagyság csókra kényszerültünk.
„Lesz még idő – ekképen folytatá –
Lesz még idő, midőn a bűn megérik
S romlásba fog kitörni.” Így beszélt,
Megjósolá korunk e helyzetét,
S azt, hogy barátságunk ketté szakad.
Oh ég! Ha a végzés könyvébe néznénk,
S látnók, az idők forradalmiban
A bércz miként lesz síkká, és a száraz,
Megunva önszilárdságát, miként
Olvad föl a tengerben; majd megint
Az óceánnak partöve miként
Tágul ki a Neptun csípőitől;
Mint játszik a szerencse, és a sors
A változás kelyhébe mint kever
Különböző italt: oh hogyha néznők:
A vidor ifju, pályáján belátva,
Mi vész, mi szenvedés közelg felé,
Könyvét bezárná s ülve halna meg.
Tíz éve sincs még:
Richard s Northumberland barátokúl
Mulattak együtt, s két évvel utóbb
Már harczra keltek. Csak nyolcz éve most:
Szivemhez legközelb e Percy volt,
Ki testvérként fáradt ügyemben, és
Éltét, szerelmét tette lábaimhoz;
Igen, sőt érettem Richarddal is
Szemben daczolt. Melyitek volt jelen
| (Nevil rokon, te, mint emlékezem) | (Warwick-nek.) |
Northumberlandtól ellenezve akkor,
E most jóslattá lett szavakba tört ki:
„Northumberland, te lépcső vagy, melyen
Öcsém Bolingbroke majd trónomra hág.”
Bár, Isten látja, nem volt czélom az,
De úgy letiprá a szükség e hont,
Hogy én s a nagyság csókra kényszerültünk.
„Lesz még idő – ekképen folytatá –
Lesz még idő, midőn a bűn megérik
S romlásba fog kitörni.” Így beszélt,
Megjósolá korunk e helyzetét,
S azt, hogy barátságunk ketté szakad.
WARWICK.
Mindenki éltében van egy tanúság,
A mult idők alakját képező.
Ki arra néz, megjósolhatja az
Hív sejtelemmel a dolgok folyását,
Melyek még nincsenek, de magvaik-
És kezdetökben zárva rejlenek.
Ily dolgok lesznek a kornak szülötti,
S im ennek kényszerű alakja folytán
Láthatta Richard biztos sejtelemmel,
Hogy Northumberland, hűtlen akkor is,
E magból nagy hűtlenséget nevel,
Mely nem találand más földet gyökének,
Mint tégedet.
Mindenki éltében van egy tanúság,
A mult idők alakját képező.
Ki arra néz, megjósolhatja az
Hív sejtelemmel a dolgok folyását,
Melyek még nincsenek, de magvaik-
És kezdetökben zárva rejlenek.
Ily dolgok lesznek a kornak szülötti,
S im ennek kényszerű alakja folytán
Láthatta Richard biztos sejtelemmel,
Hogy Northumberland, hűtlen akkor is,
E magból nagy hűtlenséget nevel,
Mely nem találand más földet gyökének,
Mint tégedet.
HENRIK KIRÁLY.
Hát mindez kényszerűség?
Mint kényszerűséget fogadjuk el hát,
Hozzánk jelenleg ép e szó kiált.
Northumberland s a püspök serge, mondják,
Ötven ezer.
Hát mindez kényszerűség?
Mint kényszerűséget fogadjuk el hát,
Hozzánk jelenleg ép e szó kiált.
Northumberland s a püspök serge, mondják,
Ötven ezer.
WARWICK.
Az nem lehet, mylord:
A hír, miként a viszhang, kétszerezte
A rettegettek számát. Menj pihenni,
Felséges úr. Éltemre mondhatom,
Az eddig általad küldött hadak
Eme zsákmányt könnyen megejthetik.
S nagyobb vigasztalásul most vevém
Glendower halálának biztos hirét.
Felséged szenvedő már két hete,
S baját e zűrzavart órák talán
Növelni fognák.
Az nem lehet, mylord:
A hír, miként a viszhang, kétszerezte
A rettegettek számát. Menj pihenni,
Felséges úr. Éltemre mondhatom,
Az eddig általad küldött hadak
Eme zsákmányt könnyen megejthetik.
S nagyobb vigasztalásul most vevém
Glendower halálának biztos hirét.
Felséged szenvedő már két hete,
S baját e zűrzavart órák talán
Növelni fognák.
HENRIK KIRÁLY.
Követem tanácsod’.
S ha véget érend itt bent ím e harczunk,
Követem tanácsod’.
S ha véget érend itt bent ím e harczunk,
| Akkor, hű lordok, a szent földre tartunk. | (El mind.) |
