Janus-követők
Janus-követők
A Mátyás-korból Janus művein kívül hazai humanista költő tollából szinte semmi sem maradt fenn. Csupán néhány név, ezek is véletlenül, amelyeknek viselői az egykorú adatok vagy sírfeliratok tanúsága szerint humanista verseket írtak. Így a Janus-kortárs Fodor Kristóf, a Padovában és Bolognában végzett Bakócz Ferenc (144?–1508) győri püspök, aki Ransano szerint mind a próza-, mind pedig a versírásban jeleskedett, illetve a szintén itáliai egyetemet 260járt, nagy műveltségű Báthori Miklós (1430–1506), váci püspök, ki sírfelirata szerint verses históriákat (?) írt.
Valamivel többet tudunk Garázda Péter (1450?–1507) költői működéséről, ki a jelek szerint a legtehetségesebb korai Janus-követő lehetett. Firenzében és Padovában tanult, s már ott nagy jövő előtt álló, neves humanistaként tartották számon. Bejáratos volt a Medici-udvarba, kapcsolatban állt Marsilio Ficinóval és körével. Az újplatonizmust részben ő közvetítette Janus, illetve a budai udvar humanistáinak. A Vitéz-rokonsághoz tartozott, ezért az 1472-ben történt összeesküvés az ő karrierjét is kettétörte, s nem vitte többre egy esztergomi kanonokságnál.
Szövegszerűen – kétes hitelű epitáfiumán kívül – egyetlen verset sem ismerünk tőle, csupán az egykorú emlékek adnak hírt jelentős költői működéséről. Ezek szerint a budai udvar humanistái – 1483-ban – az ő verseit (verskötetét) megmutatták Callimachus Experiensnek, kinek azok nagyon tetszettek, s mint vérbeli humanista, mivel olvastukkor nem tudta megállapítani, a Garázda által követett minta után érdeklődött. Erre Váradi Péter főkancellár előhozta az általa összegyűjtött Janus-kötetet, rámutatva az ihletőre, a hagyományra, mely a tehetséges költő-unokaöccsben tovább élt. És Callimachus szerint – valószínűleg szokásos humanista túlzás – a tanítvány felülmúlta mesterét…
E sorba tartozik a szintén Janus-rokon és költőutód Megyericsei János (1470–1517), a dáciai epigráfiák tudós gyűjtője is. Versei közül csupán egy, a gyulafehérvári sírkövén fennmaradt epitáfiuma ismeretes. Ezt még életében – 1507-ben – írta, valószínűleg Garázda Péter halálától inspirálva. Jellemző, hogy a gyulafehérvári kanonok Megyericsei, saját sírversében, nem kis írói öntudattal költői hírét és hovatartozandóságát tartotta érdemesnek megörökíteni:
Híres költőket hármat termett e rokonság,
Janus az első volt, ki először hozta e tájra
Péter a másik volt, sarjadt a Garázda családból
Végül e törzsökből én jöttem utánuk utolszor,
| Ott, hol a Dráva folyó ring a magyar talajon. |
| Szent Helikonról a szépszavu áoni kart. |
| És latinul zengőn verte a lant idegét. |
| Szűzi, tudós Múzsák harmadik érdeme, én. |
(Geréb László ford.)
