Japán bukása

Full text search

Japán bukása
1945 elején a szövetségesek fő célkitűzése az volt, hogy befejezik a Fülöp-szigetek teljes elfoglalását, majd hídfőket foglalnak az eredetileg is Japánhoz tartozó közeli szigeteken, és előkészítik az anyaország elleni inváziót.
A Fülöp-szigetek elleni támadásokkal párhuzamosan február 19-én az amerikai csapatok partra szálltak Iwo Jima szigetén, és márciusra elfoglalták azt. Ezzel újabb támaszpontot szereztek a Japán elleni légitámadásokhoz. (A Fülöp-szigetek fővárosát, Manilát február 27-én, míg a teljes területet csak július 5-én szabadították föl az amerikaiak.) A következő fontos célpont az innen nyugatra található Okinawa szigete volt. A sziget, amely az ázsiai összekötő tengeri útvonalon fekszik, repülőterek és kikötők építésével az egyik legerősebb amerikai előretolt állás lehetett a Japán elleni döntő támadáshoz. A szigetet tehát nem véletlenül, 72 000 japán katona és 250 repülőgép védte. A védők szinte bevehetetlen erőddé alakították a területet. Bunkerek, rejtett tüzelőállások, csapdák, aknamezők várták a támadókat. A térségben az eddigi legnagyobb deszantművelet végrehajtására az angol-amerikai vezetés a 10. amerikai hadsereget, az 5. flottát és egy angol repülő-magasabbegységet jelölt ki. Ez 450 000 főt, 1300 hadi- és szállítóhajót, továbbá 1700 repülőgépet jelentett. A légi és tüzérségi előkészítés után április 1-jén szálltak partra az első csapatok a nyugati parton. Ez az első napon 50 000 katonát és 200 úszó harckocsit jelentett. Négy nap véres harcai után az amerikaiak kijutottak a keleti partra, és végeredményben kettévágták a védelmet. A japán flotta részei és az „öngyilkos pilóták” (kamikazék) nem tudták számottevően támogatni a védőket, így június 22-ére részekre szabdalták és megsemmisítették a két japán csoportosítást. A sziget fölött még ezen a napon amerikai zászló lengett. A harcok közben, április 7-én, amikor az amerikai repülőgépek az összes Kyushu-szigeten lévő japán légi- és tengerészeti bázist támadták, a japánok büszkesége, a világ akkori legnagyobb csatahajója, a 70 000 tonnás Yamato is végzetes találatot kapott és elsüllyedt.
A nagy távolságú bombázások egyelőre nem hozták meg azokat az eredményeket, amelyeket a főparancsnokság elvárt, ezért új stratégiát kellett kidolgozni. Ezt Curtis LeMay tábornok készítette elő. Alapjaiban változtatta meg a célkiválasztást és a támadási taktikát. Az eddigi ipari célpontok helyet a „puha” célpontok ellen irányította gépeit. Ezek a „puha” célpontok a sűrűn lakott városokat jelentették. A nappali nagy magasságú 130támadások helyett, éjszakai támadásokat írt elő, 2000-3000 méter magasságban. A rombolóbombák helyett gyújtóbombák és a napalm alkalmazására adott parancsot, és ezeket minél nagyobb bombaszőnyegben kellett szétteríteni a célpontok fölött. A cél egyértelmű volt, demoralizálni és a háborúból való kilépésre kényszeríteni Japánt.
1945. március 9-én éjjel sor került az első Curtis LeMay-féle támadásra. A célpont a főváros, Tokió volt. A nagyrészt fából épült városban a gyújtó- és napalmbombák orkánszerű tűzvihart kavartak, amelynek eredményeként a második világháború legsúlyosabb, hagyományos eszközökkel elért pusztítása zajlott le. Több mint 80 000 halott, 40 000 sebesült, és közel 1 millió hajléktalan jelezte a módszer „hatékonyságát”. Emellett közel 300 000 ház semmisült meg a több napos tűzvészben. Az amerikai vezetés, a közben befejeződött európai háború után, Japán ellen fordította minden erejét. 1945 júniusától augusztusig 58 japán város ellen indított 60 hasonló támadást, hasonló eredménnyel.
1945. július 10-én a 20. légi hadseregből és az Európából áthelyezett 8. légi hadseregből létrehozták a az Egyesült Államok csendes-óceáni stratégiai légierejét. Ezek csapásaival akarták Japánt, még a Szovjetunió hadba lépése előtt, kapitulációra kényszeríteni.
1945 nyarán az angol-amerikai csapatok folytatták támadó hadműveleteiket a Csendes-óceán térségében, és a haditevékenységek a Japán-szigetekhez közeledtek. A tengeri közlekedést egyre inkább ellenőrzése alatt tartó szövetséges flotta tevékenysége miatt a Japánba tartó olaj- és nyersanyagszállítmányok nem érték el rendeltetési helyüket. A császári hadiipar termelése 1945 tavaszára 60-70 százalékkal visszaesett, így egyértelművé vált, hogy nem tudják pótolni a hadsereg és a flotta veszteségeit. A kormány ennek ellenére folytatni akarta a háborút. Számításai a szárazföldi csapatok még igen jelentős erőin alapult. A fegyveres erőkben 7 millió fő szolgált, ebből 5,5 millió a szárazföldi csapatoknál és a légierőnél. Több mint 10 000 repülőgéppel és 500 hadihajóval rendelkezett. Kína déli, középső és északkeleti körzeteiben, a délkelet-ázsiai országokban 1-1 millió, az anyaországban 2 millió, Mandzsúriában, Koreában, Dél-Szahalinon és a Kuril-szigeteken 1,2 millió japán katona állomásozott. A japán főparancsnokság azt tervezte, hogy a csendes-óceáni hadszíntéren védelemmel megakadályozza a szövetségesek további előrenyomulását és partraszállását japán területen, Kínában pedig befejezi az ország középső és déli részének megszállását, majd megszervezi Ázsia elfoglalt körzeteinek szilárd védelmét.
Az amerikai-angol fegyveres erők 1945 nyarán általános erőfölényben voltak a japánokkal szemben. Szárazföldi erőkben átlag másfélszeres, légierőben és csatahajóban ötszörös, repülőgép-anyahajókban és más hajókban tízszeres túlerővel rendelkeztek.
Ez az erőfölény elegendő volt ugyan a tengeri hadműveletek sikeres megvívásához, de a szárazföldi területeken történő feladatok megoldására egyértelműen kevés volt. Ezért úgy gondolkodtak, hogy 1946 tavaszán kerülhet majd sor a mindent eldöntő támadásra, és ekkor szállhatnak partra Tokió közelében tengerészgyalogosaik.
Ebben a helyzetben a szovjet hadba lépés egyértelműen megrövidíthette a háború befejezését. Az európai háború befejezése után a szovjet vezetés azonnal nekilátott a jaltai konferencián vállalt kötelezettségeinek végrehajtásához, erőinek és eszközeinek Japán elleni felvonultatásához. Ez az 1. és 2. Távol-Keleti Frontot, az Észak-Csendes-óceáni Flottát és az Amuri Flotillát jelentette. A csoportosítás azt a feladatot kapta, hogy verje szét a japán Kvantung-hadsereget, foglalja el Mandzsúriát, Koreát, valamint a Szahalin- és a Kurír-szigeteket. Miközben folytak a Szovjetunió hadba lépésének előkészületei, a három nagyhatalom vezetői (Sztálin, Truman, Churchill, majd július 28-tól Attlee) 1945. július 17-től augusztus 2-áig értekezletet tartottak Potsdamban. A tárgyalások középpontjában a német kérdés állt, de többek között megbeszélték a Japán elleni háború utolsó fázisát is. Július 26-án az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, a Szovjetunió egyetértésével, fegyverletételre szólította fel a japán kormányt, de eredménytelenül. A szövetséges főparancsnokság közben mérlegelve az esetleges további saját veszteségeket és a szovjetek esetleges térnyerését, úgy döntött, hogy beveti titkos fegyverét, az atombombát.

Egy B-17-es japán célpontot támad (84442).

Tokió a bombázások rövid szünetében (53027).

131Amerikai repülőgép-anyahajók Japán közelében (35985).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi