105. CÍME NINCS!
105. CÍME NINCS!
Ez már azután érdekes könyv. Rőtszínű kéz a borítékon. Fehér karperec a kézen. Egy név a karperecen: Dr. Szentirmay Elemér. Brávó, kedves doktor úr. Így már régen nem röhögtek a szemébe a publikumnak. És önnek igaza van. Föltűnni bizony bajos erre mifelénk. Különösen – könyvvel. Néhány hívő lélek sok mindennel megpróbálkozott. Még olyan csacsiságokkal is, mint géniusz és művészet. Nem látták meg őket. Önt meg fogjuk látni dr. úr. Íratott a könyvébe Horváth Jankával, Koroda Pállal, Tomori Jenővel. Megírta a kritikát is. Nagyon okosan: sajátkezűleg. Tehát: „fiatalság forrongása, szertelensége e könyvben, egyszerűbb problémák elmosódva, majd probléma-nélküliség, elvétve nagy eszmék groteszk burokban, ízléstelen, majd nevetséges tévelygések, képtelen helyzetek, természetellenes lélektan stb.”. Milyen túlzás. Milyen szószaporítás. Egy szó elég lett volna dr. úr: ízléstelenség.
Budapesti Napló 1906. február 25.
(A.)
