104. KUN LÁSZLÓ
104. KUN LÁSZLÓ
– Bemutató előadás a Nemzeti Színházban –
Bakonyi Károly elvárhatná, hogy ne vessék a szemére Bob herceget, mikor ő Kun Lászlóról beszél. Annyival inkább elvárhatná ezt, mert Bob herceg nagyon ügyes operett, holott Kun László a legeslegügyetlenebb szomorújáték. Egy elegáns önképzőköri fiú tízszer meggondolná, hogy kopogtasson-e Somló Sándornál ilyen darabbal. Mert ez a fiú Somló Sándor ízlését is ismerné, s méltán rettegne, hogy a darabját előadják.
Hozzátartozhatik a mai nemzeti föllendülés lélektanához, hogy Herczeg Ferenctől le és fel mindenfajta íróink az állítólagos táltos-világ rejtelmeit bolygatják. A magyar pogány-világ, a magyar nyaknak Nyugat jármába hajtása: nagyon izgatja íróinkat. Gyanús szimptóma, de jobb róla nem beszélni. A magyar pogány idők igen csúnya, mosdatlan, vad idők lehettek bizonyára.
Bakonyi Károlyt Kun László király históriája ihlette meg. Határozottan tagadjuk, hogy Kun Lászlóról nem lehetne tragédiát írni. Tagadjuk, hogy Bakonyi Károlynak úgynevezett megépített tragédiával kellett volna kirukkolnia. Mi nagyon megelégedtünk volna egy jó színpadi korrajzzal. Bátor, szép megérzése ez érdekes kun inváziónak, ez érdekes kornak, a hős és kéjenc király sorsának: gyönyörű feladat.
Bakonyi Károly négy felvonásban csak éppen tirádákat, zagyva és naív helyzeteket s olcsó tablókat ad. Természetes, hogy a szép Edua veszíti el az ifjú királyt. Egyébként Edua egy kicsit mintha a pogányság nemtője akarna lenni. A Nap-isten és Jézus igen gyermekes harcokat vívnak közben. Szerelem, feleség, szerető, fehér ló, Kuthen vezér, pápai nuncius, országtanács, garabonc, börtön, csata, bosszú, orgyilok, stb. stb. Mi akarva sem tudjuk úgy összeszórni őket, mint Bakonyi Károly teszi. De a rendezői ambíció arathatott s aratott. Igen jeles élőképeket tárított elénk a színpad.
Szinte emberfeletti munkát végzett a darabba befogott pár jó színész: Odry Árpád, Gál és Pethes. Különösen Odrynak jutott nagy föladat a címszerepben. Megtette, amit csak meg lehetett tenni, s a közönség méltányolta is, amit a jóízlés nevében becsületes beszéddel és játékkal mívelt. Nagyon szép volt Márkus Emilia mint Edua. Kedves volt és énekelt Rózsahegyi. Ez benne volt a szerepében: egy dal. De már S. Fáy Szeréna, Paulay Erzsi, Szacsvay, Gyenes azért énekeltek, mert beszélniök kellett volna s ők nem tudnak. Elemükben voltak: nekikvaló darabban játszottak. A közönség elnéző volt s hellyel-közzel még tapsolt is. A szerzőt pedig párszor kihívták az ő lelkes hívei.
Budapesti Napló 1906. február 24.
Dyb
