150. A KÁTÉ
150. A KÁTÉ
Bréma város tanítói ezt mondják németül és kategórikusan:
– Kátét az iskolában ne tanítsunk. Vallástan helyett valami hasznosat rágjunk a tanulók fülébe.
Szinte olyan kegyetlenül hangzik ez, mintha azt tanácsolnák, hogy isten vallástana helyett az istentelenség vallástanát hirdessék az iskolában.
Akármelyik religiónak díszére válhatnék ez a türelmetlenség. Mintha az istent és a kátét máról holnapra törülni lehetne.
Az istennek és a káténak nagy múltja van. Szabadulni törekszünk tőlük, mint minden múlttól. De okosan és békésen.
Lám Brémával egyidőben Párizs is megszólal. Az a Párizs, mely valamikor hahotázva ültette a katolikus oltárra az Ész istennőjét.
Párizs már nem a régi könyörtelen. A gall és germán géniuszok nagy távolságát ez is bizonyítja. Bréma most ért el a francia forradalomhoz.
Párizs ellenben harcban áll az istennel, de a kátét nem akarja eltörülni. Hanem a régi káté helyett új kátét akar. Tanítsuk meg a nebulókat arra, hogy az isten éppen olyan változáson ment át, mint minden emberi elképzelés. Tanítsuk meg a nebulókat arra, hogy a vallás az emberi fejlődés egy része. Semmi metafizikai nincs benne. A lélek divatja. Valamikor, nagyon régen éppen úgy nem gondolt az Istenre az ember, az ősember, amiként nem volt parapléja az eső ellen. Isten, szentek, vallás, dogma, egyház, pápaság, eretnekség és a többi egyszerű produkciói az emberi kultúrának. Tehát végesek. Így kell ezt fölfogni s így kell ezt az iskolában megmagyarázni.
Mi, itt Magyarországon, messze vagyunk a forradalom Párizsától, messze Brémától s még messzebb az új Párizstól, mely íme a negációt sem tűri dogmaként. De kell nekünk is készülnünk a jövendőre. Sőt okosan: gyorsvonati metódust hozni be a fejlődés stációi között. Nem okvetlenül kell minden állomásnál megállanunk, hol rendes tempójú társadalmak megállhattak. A káté, a vallástan tanítása igen nagy kérdés. Miért menjünk Brémával? Miért ne követnők az új, a tudomány jegyében haladó Párizst? A legendák nem úgy halnak meg, ha letagadjuk, hanem ha megmagyarázzuk őket.
Budapesti Napló 1906. április 11.
Ódi
