175. BOCSKAI ISTVÁN

Full text search

175. BOCSKAI ISTVÁN
Várad kapitánya, Stephanus Bocskai, nagy ember és magyar úr volt. Sokkal típusosabb magyar, mint például Pázmány Péter. Félünk, hogy plántája kipusztult már ennek a szép fajtának. Mert micsoda gyönyörű ember volna egy mai Bocskai István. Az Európától megihletett erdélyi kultúrában felnőtt. Protestáns, jeles, újító, nagy elme. Főképpen pedig bátor és bölcs magyar. Hiba és beteg csoda történhetett a magyar lélek evolúciójában. Iszonyúan pici magyarok a mai magyarok. Leszaladás történt a magyar típusok skáláján.
Hogy Belgiojosonak is köszönhetjük egy kicsit Bocskait, nem baj. Csak a nebulók kötelesek elhinni, hogy a messiások és hősök úgy nőnek, mint a krumpli, vagy úgy érkeznek, mint a meteor. Kicsinyes csírákból szökkennek elő a legnagyobb dolgok is, s a nagy emberek egyebet is cselekednek, mint hogy nagy cselekedetekkel traktálják a históriát. Féltette birtokait és várait Belgiojosotól, s erre fölkelt. Megvédte a lelkiismeret szabadságát. Megnövelte a magyarság harcos dicsőségét. Ivott a sikerek legnagyszerűbb italából. Gyakorolta a megértő és lemondó bölcsességet. Fáklyát gyújtott a magyar géniusznak. Okos formáját formálta meg a nemzeti szabadságnak. Megkötötte a bécsi békét. És elvesztette önmagát.
Ez évben háromszáz éve éppen. A bécsi békének s Bocskai halálának is. Ünnepelték ma az emlékét. Holnap, vasárnap megkoszorúzzák szobrát a protestánsok. Azt a Bocskaihoz méltatlan szörnyszobrocskát. Tetszik talán ismerni.
Ám e nagy ember nemcsak a protestánsoké és a hajdúké. Jusst formálunk hozzá minden magyar liberálisok. Korába behelyezve ő igazán elődje az igazán európai nagy magyarnak, aki ma még nincs. II. Dózsa Györgynek nem kívánjuk megtenni. De a Róma átkát kikacagó s Béccsel okosan hadakozó Bocskai István ma oly bátor vezére volna az európaian magyaros radikálizmusnak, amilyent nagyon sokára kapunk talán. Kár, hogy a história lehetetlen akaratából, a protestantizmus első hatalmában nem tudta annak idején magát megtartani. Más magyarjai lettek volna háromszáz év óta Magyarországnak, s ma jobb dolog volna magyarnak lenni.
Fájdalmas örömmel gondolunk régen eltűnt alakjára. Testamentumára, melyből még ma sem tudják az igazságot kiolvasni Magyarország fiai. Ma a magyar intellektuálisak a hajdúk. Nagyszerű csapat, mellyel új Magyarországot lehetne csinálni, ha egy új, mai Bocskai akadna. De ma Belgiojosok a magyar vezérek is. És kátaiak. Mi pedig ünnepelni tudunk. A régi Magyarország megmentőit szépen ünnepeljük. De új Magyarországot nem tudunk csinálni. Talán föléltük a magyar matéria értékesebb felét. Ha Bocskai István föltámadna, nagyon megvetne bennünket.
Budapesti Napló 1906. május 13.
Ódi

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi