176. TRISTIA
176. TRISTIA
– Várkonyi Farkass Béla verseskönyve –
Ismét egy halhatatlanságért pályázó fűzfaköltő. Impotens, kérődző, dönögő, lelketlen, ócska, rímes semmiségek. Lásd: az Akadémia hivatalos költőit. Lásd: a Kisfaludy- és Petőfi Társaságot. Elképed az ember, hogy ma még ilyen verseket írnak. Sőt állítólag csak az ilyeneket szereti olvasni a néhány tucat versolvasó magyar. Az öreg, fogatlan kritikusok pedig derék jelzőiket egyenesen az ilyen poéták számára tartogatják. Jó volna már végére járni, hogy a magyar publikum voltaképpen miképpen is gondolkozik arról a furcsa valamiről, aminek a neve irodalom. Jó volna már kitekerni a nyakát egy légió szemérmetlenül elmaradt írónak s egyre jelentkező epigonjaik légióinak. Dehát nem igen érdekli az a publikumot, hogy ki író azok közül akik írnak. Az írás művészi jelentőségéről is kár volna prézsmitálni. Bántsuk-e az öreg és ifjú Várkonyi Farkass Bélákat? Nem érdemes.
Budapesti Napló 1906. május 13.
(A.)
