193. AZ ISTENTELEN DIÁK
193. AZ ISTENTELEN DIÁK
Szamosújvárott apage satanasokkal s szent füstölőkkel járnak most a papok. Nagy és bűnös dolog történt az örmény metropolisban. Előállott egy diák, s nem akart gyónni, mert ő szabadgondolkozó. Tisztelendő Esztegár úr hiába kérlelte, pedig e diák sokat kockáztatott. Ez a fiú az érettségi vizsga előtt állott jeles kalkulusokkal. Persze nem is bocsátották vizsgára a fiút, hanem följelentették Apponyinak. És most Kalksburg szent emlékei küzdenek egy felnőtt és világlátott politikus skrupulusaival. Lehet, hogy Apponyi úgy dönt: vagy gyónni, vagy pusztulni. Lehet, hogy fölcsap a szabadgondolkodás amatőrjének. Se így, se úgy nagy generálizálást nem érdemel az eset.
Jolbey Miklósnak hívják, ha így hívják, a diákot. Nem mondom, hogy ő az első ateista magyar maturandus. Nem program szerint butító iskolákban minden időkben nevelődtünk ilyenek. Jolbey Miklósnak csak a vakmerősége szép és új. Miklós öcsém, szomorú sorsot jósolok magának Magyarországon.
Hiszen semmi az egész: láttam tüntető ezreit Párizsban a nyíltan szabadgondolkozó diákoknak. Fiatal, tizenhatéves diáktól hallottam egy népgyűlésen azt az indítványt: csináljunk népházat a templomokból, a Sacré-Coeur-ből, a Notre Dame-ból. De Franciaország, hajh, egyetlen és dicső ország, s a francia karakter nem képmutató.
Ellenben Magyarországon minden ember eleven, kétlábú s csúnya titok. Ismertem papot, ki Büchnerre esküdött titokban, de zordul vallásos és kenetes volt egész életében – a világ számára. Az ősi, a nyílt magyar lélek elsikkadt valahol. Minden társadalom hazugságra kényszeríti az egyént, de egy sem annyira, mint a magyar. Van képviselő, aki lelkileg állandóan öltögeti nyelvét vezérére s pártjának minden úgynevezett elvére. Van kritikus, aki ízlése ellenére propagálja a legpókhálósabb irányokat. A magyar közélet porondján egyenesen csak azok törnek le, akik néha megengedik maguknak az őszinteséget.
No és pláne az Istenbe kötni bele itt. Holott itt az Isten nevében őrzik hatalmas püspökök és nagyurak a középkort. Még talán Polónyi Géza ellen vétkezni sem olyan nagy bűn, mint az Isten helyett az Emberiség gondolatán borulni szent áhítatba. A rossz példa hat, s ha sokan kezdenek gondolkozni itt, még modern ország lesz ez a szerencsétlen ország.
Hazudni kellett volna, Miklós öcsém s meggyónni szépen Esztegár úrnak. Gyónni és hazudni: úgyis ez a divat ma Magyarországon.
Budapesti Napló 1906. június 3.
Ódi
