28. FIATAL TANÁR ÉS DIÁKJAI
28. FIATAL TANÁR ÉS DIÁKJAI
Nyolcadikos gimnazista fiatal uraknak súlyos ügyük támadt egy tanárjukkal Rozsnyón. Kényes és nem szabad dolog tanár és tanulók ügyében messziről beavatkozni. De amit elmondandók vagyunk, azt elmondhatnók a rozsnyói alkalom nélkül is talán.
Majdnem biztosan tudtuk volna magunktól is, hogy az a rozsnyai tanár fiatal ember. Próbaéves tanár, aki most élesíti tekintélyét, s a legkeményebb köszörűkövet választotta ki. Mert a nyolcadikos diák egy ifjú tanár gőgös fiatalságával szembe egy még gőgösebb és alaposabb fiatalságot állít. S a rozsnyói tanárnak akárhogyan is emlékeznie kellett volna a maga közeli diákságára.
A rozsnyói gimnázium katolikus gimnázium, de ebből nem általánosítunk. Holott bizonyos, hogy a katolikus, főképpen szerzetes-iskolákban nagy a tanár urak gyűlölete azok ellen a diákok ellen, kikben az ember sok vérrel jelentkezik.
Rozsnyón az történt állítólag, hogy a tanár úr nagyon kemény, nagyon fiatal szavakkal hordta le a nyolcadikosokat. A fiúk, akik soha az életben nem lesznek olyan erősek, mint most, levélben elégtételt kívántak. Ebből a bátorságból nagy baj lett, amit már a megriadt diákok bocsánatkéréssel se tudtak eloszlatni. Négy derék diákot kizártak az iskolából, s a többit is valamennyit drákóian büntették.
És itt derül ki, hogy az afférban nem a fiatal tanár s nem a fiúk a legbűnösebbek. Hát nem akadt a rozsnyói katolikus gimnázium tanári karában egy idősebb, bölcs ember? Valaki, aki az életet, a dolgokat megértéssel és gyönyörűséggel nézi? Igen, a fiúk bátorságának csak titokban kellett volna örülni. Helyes, ha úgy szóval, dorgálással meg is fenyítik őket. De a fiúk tudta nélkül okvetlenül meg kellett volna a diákoknál jobban büntetni azt a fiatal tanárt.
Hiszen istenem, örülnünk kell minden fiatalságnak, a nyolcadikosokénak még jobban, mint a tanár úrénak. Mert a fiatal tanár úrnak már egy kevés tapasztalata lehet arról, hogy az élet úgyis paskolja már az embert, mihelyst a gimnáziumi padot elhagyta.
Egészen fiatal tanárt sohasem volna szabad nagyobb állásokra rászabadítani. Az ifjúság és az öregség nagy ellenségek, de nem olyan nagyok, mint például – a kétféle ifjúság. A tanár úré, akit kissé már zaklat az élet, de akiben még mindig marad a nyolcadikos diák szép, abszolút hitéből s a diák uraké, kiket bánt, hogy a fiatal tanár úr már kitekinthetett az életbe, ahova ők csak készülnek, s akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az élet nem is olyan kívánatos mulatság.
Budapesti Napló 1907. november 7.
Lellei
