A fogarasi ütközet. 1849. július 13-án.

Full text search

A fogarasi ütközet.
1849. július 13-án.
A Brassó és környékén beállott időleges fegyvernyugalom még korántsem volt általánosnak tekinthető; a Predeal magas bércei táján napokig tombolt vihar vészteljes felhői csupán helyet cseréltek s immár Nagyszeben feje fölött kezdének csoportosulni. Mihelyt ugyanis az osztrák hadtest beérkezése bizonyossá vált, Lüders azonnal parancsot küldött Engelhardt tábornoknak, hogy a 8 zászlóalj, 8 lovas és 4 kozák század, továbbá 20 lövegből álló sereg elővédjével Vledényből ismét Sárkányra, onnan pedig július 13-án Fogarasig nyomuljon előre.
Utóbbemlített várost Móricz honvéd alezredes tartotta megszállva 500 honvéddel és 4 ágyúval, aki előcsapatjait egészen Mondráig tolta volt előre. Engelhardt az elrendelt támadó előnyomulást már július 13-án kora hajnalban kezdette meg s míg ő hadának zömével az országúton haladt előre, a Fogarasnál jelentett ellenség mindkét oldalról való megkerülése céljából egy dsidás ezredet 4 ágyúval a halmágyi gázló felhasználásával az Olt jobbpartjára rendelt át, kozákjainak pedig parancsot adott, hogy Fogarast délről megkerülve, Szombatfalvánál az ellenség hátába kerülni iparkodjanak.
Engelhardt elővédje korán reggel ért Mondra elé, honnan Móricz előcsapatjai sietve Fogarasra húzódtak vissza. Itt Móricz egy ideig ellenállott ugyan, de azután lassan Segesvár felé kezdett hátrálni. Csakhogy itt a Halmágyon át irányított ellenséges oszlop útját állja s így a szebeni útra fordult vissza hadával. Ámde itt Bethlennél ismét a kozákok állják el az útat, míg Fogaras felől Engelhardt elővédje van már közeledőben. Ily körülmények között Móricz az Olton át akar hadával elmenekülni, mely kísérlete azonban balul ütött ki, miután az orosz lovasság által utolért magyar hadnak mintegy 100 embere felkoncoltatott, mire a többi a parancsnokkal együtt megadja magát. Ezzel szemben Engelhardt mindössze 5 halottat és 12 sebesültet vesztett.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi