Mondák.
Mondák.
Mondáik élnek a Bezdánnal szemközt fekvő Vörösmartról, Bortán-vár kegyetlen uráról, az öreg Bortánról, ki embertelen sarczokkal, szívtelen módon gyötörte szolganépét, hogy telhetetlen kincsszomjának áldozhasson. Szellemét ma is többször látják, a mint födetlen fővel s az átok súlya alatt roskadozó léptekkel körűljárja a várat és a sánczokat. Elkínálja misék folyása alatt összeharácsolt kincsét, mert valahányszor belefekszik koporsójába, összecsörren körülötte pénze. Aetiologiai mondaféle regél a királyszúnyogokról: Valamikor régen a bajai városháza helyén egy gazdag földesúr palotája állott. Gonoszlelkű ispánja állandóan lopta a gazdáját. Végre is rájött a földesúr a gazságára, de már későn, mert addigra megsínylette a rablást. Boszújában kicsalta ispánját a Pandúrsziget mocsaras erdejébe, ott leteperte s mezítelen kikötötte egy fűzfához. A szúnyogok reátámadtak a gonosz emberre és vérig csipdesték. Mindezt az úr pipázva nézte mindaddig, míg az ispán szívszaggasztó könyörgéssel meg nem fogadta, hogy többé nem nyúl a gazdájáéhoz. A földesúr erre feloldotta kötelékeit, megbocsátott szolgájának, sőt régi állásába is visszahelyezte. – Ám nem úgy történt, a hogy a megszorúlt ispán ígérte. Elfeledte a szúnyogokat, fogadalmát s tovább lopogatott úgyannyira, hogy a hajdan dúsgazdag úr egészen tönkre jutott. Haraggal maga elé rendelte végre a hűtlen szolgát, de az sejtvén, merről fú a szél, lóra pattant és elvágtatott. A gazda nyomában s üldözte habzó lován, a míg el nem fogta. Újra kikötötte a Pandúrsziget fűzfájához, a szúnyogok ellepték, de ez alkalommal hiába könyörgött életéért. A gazda magára hagyta kínjával gonoszlelkű szolgáját, a ki ott pusztúlt el a szúnyog-csípésektől. A szúnyogok vérén nagyra nőttek; de lelkét is magukba szítták, úgy hogy bennük él az ispán lelke máig. Ezek a hatalmas királyszúnyogok, melyeknek utódai azonban nem tudnak csípni.
