Jován leveretése.

Full text search

Jován leveretése.
Mikor Török Bálint a szegedi támadás sikertelenségéről és Jován megsebesüléséről értesült, 300 lovassal Tornyosra sietett, a szerbeket megrohanta s a súlyosan sérült Jovánnak (ki némely forrás szerint ekorra már kiszenvedett) fejét vétette és azt János királynak Budára küldötte. János király nagyon örült Jován legyőzésének, mindenfelé örömtüzeket gyújtatott és hálaadó isteni tiszteletet tartatott, sőt Török Bálintot is visszafogadta kegyeibe, a ki ekkor Budára érkezvén, a hírhedt fekete ember legyőzőjeként ünnepeltette magát. Alig néhány nap mulva azonban felérkezett Budára az a szegedi ember, a kinek a golyója Jovánt eltalálta, mire Török Bálint, – hamissága kiderülvén, – röstelkedve eltűnt Budáról, hova csak akkor mert ismét visszatérni, mikor Ferdinánd aug. 20-án hadai élén bevonult a fővárosba. (Millenn. Tört. V. 32., 154., 48–49. Zsilinszky i. m. I. 165. Iványi: Szabadka Tört. I. 50–54. Szmolka Szaniszló czikke Századok 1883. évf. Czímer Károly czikke. Haditört. Közlemények 1892.)
Jován halálával János király uralma ismét biztosítottnak látszott a Bácskában, de ez az állapot csak igen rövid ideig tartott. Ferdinánd 1527 júl. 31-én az ország határához érkezve, megkezdte az előnyomulást az ország fővárosa felé, hová aug. 20-án minden ellenállás nélkül bevonult. A mint Ferdinánd Budára ért, Török Bálint az elsők közé tartozott, a kik előtte megjelentek, sőt később Ferdinánd hadaihoz csatlakozva, részt vett az 1528 márcz. 8-án Szinánál vívott ütközetben is, melyben János király hada teljesen megsemmisült. 1527 végén már az egész vármegye Ferdinándot uralta. Csak kevesen, köztük Radich Bozsich, maradtak meg János király hűségében. Még az egyháziak is Ferdinándhoz pártoltak, mint Egrősi (Egreusi) Lőrincz bácsi prépost, a kit Ferdinánd 1528 okt. 13-án javadalmaiban megerősített.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi