I. Rákóczy György.
I. Rákóczy György.
Bethlen Gábor 1629. nov. 15-én bekövetkezett halálával, az erdélyi rendek özvegyét, Brandenburgi Katalint ültették a fejedelmi székbe, mellette az elhalt fejedelem öcscse, Bethlen István 12 tanácsossal intézte az ország sorsát. Eszterházy nádor nem akarta tűrni, hogy Erdélyben id. Bethlen István uralkodjék. Az ifju gróf Csáky István vezérlete alatt álló katholikus ellenzék azonban nem sokra ment, maga a vezér, Csáky István menekülni volt kénytelen az országból. Ez alatt az ifju Bethlen István és Zólyomi Dávid Sáros-Patak dúsgazdag urát, Rákóczy Györgyöt keresték fel, kiknek rábeszélésére Rákóczy György 1630. okt. 1-én 600 lovassal, 500 kék darabanttal, 300 puskással, a bihari és a szabolcsi hajduk közül toborzott vitézekkel, családostul megindult a fejedelmi szék elfoglalására. Alig érkezett azonban a Kornis Zsigmond kapitánysága alatt álló sereg Váradra, midőn hírét vette, hogy az erdélyi rendek az öreg Bethlen Istvánt választották fejedelemmé. E hírre az ifju Bethlen 400 lovas vitézzel Budára vágtatott, hogy a török barátságát Rákóczy részére megnyerje, honnan némi reménységgel tért vissza Váradra. Az időközben összegyűjtött tekintélyes had élén Rákóczy Erdélybe vonult s a Segesvárt egybegyűlt rendek fejedelemmé választották. (Szilágyi Sánd. – Rákóczy Zsigmond, Szücs István i. m. I. k. 281. l.)
Miután Eszterházy Miklós nádor, Rákóczy megválasztását megakadályozni nem tudta, a fejedelemváltozás zavarait igyekezett felhasználni. E végből Kassa felől lerendelt és a kállói őrséggel egyesült német hadak 1630. nyarán Debreczen alá nyomultak, de Zólyomi Dávid még idejekorán visszaverte a támadókat. Zólyomit megfenyítendő, Bornemissza János kassai alkapitány tekintélyes számu haddal közelgett a Tiszához, de Zólyomi Dávid, az időközben váradi kapitánynyá lett ifj. Bethlen Istvánnal egyesült hadai elő csufosan meghátrálni kényszerült. E kudarczok után II. Ferdinánd Rákóczyt elismerte Erdély fejedelmének. A gyakori had-átvonulások által agyaonzaklatott pórnép 1631-ben a Nyírségen nyílt lázadásban tört ki, melyet csak következő évben sikerült elfojtani. (Szabolcs várm. Monogr.)
1636-ban a törökkel támadt egyenetlenség következtében, ismét harczi zaj váltotta fel a néhány évi belnyugalmat.
Rákóczy ugyanis nem volt népszerű a török előtt, a kit a fejedelmi székből kicsöppent Bethlen István ugyancsak ösztönzött Rákóczy ellen. 1636-ban végre sikerült Huszein budai basától segítséget nyerni, melylyel szerencsés vetélytársát az erdélyi fejedelmi székből kimozdítani törekedett.
De Rákóczy nem ijedt meg Ali csausz háborus izenetétől. Csakhamar egybegyűjtötte Bihar, Közép-Szolnok és Kraszna-megye nemességét, az egész hajduságot, mely sereg szeptember 26-án már az Aranyos partján táborozott, 511honnan Kornis Zsigmond főispán és Ibrányi vezérlete alatt egy előhadat Szalontára rendelt ki. Bethlen István, Bekir temesvári szerdárral, Gyula felől vonult Rákóczy ellen; okt. 6-án estefelé már Szalonta alatt volt.
Nagy-Szalonta. A Csonka-torony.
Zsunk P. felvétele.
Rákóczy hada Kornis Zsigmond, Ibrányi Mihály váradi alkapitány, Huszár Mátyás marosszéki főkapitány vezérlete alatt a Szalonta melletti Madarásznál felkészülve várta az ellenséget. Mivel a csata elkerülhetetlen volt, Kornis Zsigmond támadást rendelt. A janicsárok sűrü tömege azonban visszaverte a támadókat. Ibrányi, ettől megrettenve, lóra kapott és este 10-kor már Váradon volt a vesztett csata hírével. A csata mégis eldöntetlen maradt, a beállott éj miatt. Győry Jakab félegyházi hajduhadnagy azonban nem vesztette el bátorságát. Az éj folyamán, mig Bethlen a török főtisztekkel a másnapi támadás felől tanácskozott, 300 kipróbált vitézzel iszonyu zaj közepett, melyet a darvak lármája is növelt, megtámadta a török tábort. A törökök azt hitték, hogy Rákóczy egész serege megérkezett, hanyatt-homlok menekültek a lápokon keresztül, közben sokan a mocsarakban lelték halálukat, maga Bethlen István is csak nagy bajjal tudott a gázlókon át Gyulára menekülni. Győry Jakab az elhagyot tábort másnap diadala jeléül Váradra szállíttatta. (Rozvány–Szalonta története. Ballagi Aladár czikke az Osztr.Magy. Monarch. II. k. 401., Szalárdy – Siralmas krónika – Szücs Istv. – id. m. I. 290 l.) A vereség után a törökök Lippára vonultak, hogy onnan Erdélybe törjenek, de ebben Rákóczy megakadályozta őket, Bethlen Istvánnal pedig kiegyezett.
Rákóczy György kormánya alatt a bihari hajduk aranykorukat élték. 1631-ben Rákóczy a szalontai hajduknak adományozta Nagy-Vásári, Kis-Vásári, Répáskeszi és Simonkerék pusztákat. 1632-ben pedig ugyanezeknek a kézai pusztát, a körösszegi szabad hajduk kapitányának és az alatta levő 512rácz vitézeknek pedig 1642-ben Vekerd pusztát. (Komáromy Andr. Szabad Hajduk Akad. ért. XVIII. k.) Fiát, II. Györgyöt 1640 aug. 14-én váradi kapitánynyá nevezte ki, mely fontos állásban egészen fejedelemmé választásáig működött, maga is gyakran időzött Váradon, 1645. év egész nyarán ott tartózkodott, 1647. év elejét is a váradi várban töltötte, melynek újból való megerősítésétől semminemü költséget sem kímélt.
A svédekkel kötött szövetség következtében Rákóczy 1644-ben támadólag lépett fel III. Ferdinánd ellen, de a porta tilalma miatt kénytelen volt a háboru folytatásától elállani, s igy az 1645. aug. 8-án kötött béke után szept. 15-én ismét Váradra jött, honnan csakhamar Gyula-Fejérvárra ment.
II. Rákóczy György.
Az orsz. képtárból.
