A Hóra-féle lázadás.
A Hóra-féle lázadás.
Bihar különös szeretettel ápolta nemzeti nyelvünket s már 1781-ben nemzeti nyelvünk a latin nyelvet teljesen kiszorította a megyegyűlésen, sőt a statutumokat is magyarul szerkesztették. A vármegye közönsége 1784. július 14-én tartott közgyűlésen Beöthy János alispán előterjesztésére feliratot intézett a nemzeti nyelv hivatalos használata ügyében, de hasztalan, mert a kerületi beosztás után, 1787-től a hivatalos iratok német nyelven fogalmaztattak. Az összeírás aránylag elég simán folyt le; nem úgy Erdélyben, hol az oláhok Hóra vezérlete alatt a földesurak ellen fordultak. A Hóra-lázadás hírére Biharban a felkelés átcsapásától tartottak; nem csoda, mert az erdélyi határszéli községekben a jobbágyok között gyakoriak voltak a zavargások. 1784. november 2-án egész váratlanul a Krizsán vezérlete alatt álló oláh lázadók a zarándi Kristyóron, Körösfalván jelentek meg, hol többek között Pakoth szolgabirót és a Kristyóry családot mészárolták le, innen Brád, N.-Ribicze stb. községeken át Nagy- és Kis-Halmágyra mentek, s mindenütt hajmeresztő kegyetlenséggel gyilkolták le a nemeseket.
E rémhírekre Nagy-Váradról rendes katonaság küldetett ellenük, de a felkészült oláhok, a Schultz alezredes vezérlete alatt 143 gyalogosból és 55068 székely huszárból álló csapatokat november 29-én Remete és Ponor felől visszaszorították.
Az első sikerek következtében elbizakodott lázadók most már az igért kegyelmet is visszautasították úgy, hogy a főispán kénytelen volt nagyobb számú katonaságot kérni, mely deczember végére a rendet helyreállította. Belényes, Lázúr, Kalota és Szt.-Mihály községekben még az év végéig nagyobb számú katonaság volt elhelyezve, a nép fékentartására. Az oláhok szétveretvén, a lázadás feje: Hóra, Feketetón át menekült Bécs felé, de elfogatott s életével lakolt gaztetteiért. Krizsán, a ki Biharban garázdálkodott, 1784. végén fogatott el.
A jobbágyság felszabadítása és a robot megszüntetése iránti törekvéseket már nem koronázta siker.
Tagadhatatlan, hogy a társadalmi reform iránt Bihar rendei elég fogékonysággal bírtak, de a császári rendeletek végrehajtása, főleg a központtól távolabb eső vármegyékben, már a tisztikar magatartása miatt is kétségessé vált. Luby Károly alispán nemcsak a saját megyéjében izgatott a császári rendeletek ellen, hanem Szabolcs vármegyébe is átment, hogy az ottani tisztviselőket ellenállásra serkentse.
1785-ben a megyékre került a sor. Márczius 18-án kelt rendeletével II. József a főispáni állást megszüntette, az egész országot tíz kerületre osztotta fel, melyek közül a Bihar, Békés, Csanád, Csongrád és Szabolcs vármegyékből alakított nagyváradi kerület biztosává gróf Teleki Samut nevezte ki.
A királyi biztosok részére külön utasítás készült, miheztartás végett. Bihar vármegyére nézve megjegyzi az utasítás, hogy itt Ürményi főispánsága „jó rendet csinált”, ezért ezt a vármegyét kell mintául venni a váradi kerületben. Kiemeli az utasítás, hogy az igazgatás tekintetében ez a kerület a legnehezebb, a lakosság vegyes vallású lévén, ügyelni kell a türelmi rendeletekre. Főgond fordítandó a földmívelésre és az állattenyésztésre, de a fatenyésztés is előmozdítandó, hogy a lakosság gyarapodjék.
