Az 1831. évi tisztújítás.

Full text search

Az 1831. évi tisztújítás.
A tisztújítás a június 27-i közgyűlésen folyt le. Az érsek-főispán ismételten megkísérelte, hogy kedves emberét, Dobóczky Ignáczot, a másodalispáni székbe ültesse. Hogy milyen részrehajlást tanúsított vele szemben, eléggé megvilágítja, hogy az első felkiáltásból a többséget Dobóczky javára állapította meg, a rendek által úgyszólván kierőszakolt szavazás pedig Rottenstein Józsefnek kedvezett. Dobóczky csak 121 voksot kapott, míg Rottenstein 1165-öt. A tiszai főszolgabíróságot Borbély Sámuel, a mátrait Kovács József nyerte el, egyébként pedig a főbb tisztviselők a régiek maradtak. (1831. év 995. vmjkl.)
A következő évben Földváry első alispánt királyi táblai bíróvá nevezték ki. A megüresedett alispáni székre Rottenstein József volt a nemzeti ellenzék – tehát a rendek túlnyomó többségének – jelöltje, Pyrker főispán pedig Kállay Istvánt akarta az alispáni székbe ültetni s hogy czélját elérje – jelölési jogát hánytorgatván – Rottensteint nem iskandidálta. De csúfos kudarczot vallott, mert Kállayra csak 101, Halasyra 1 szavazat esett, míg a többi jelölt nem is kapott voksot. A nemesség óriási tömege pedig egyre Rottenstein nevét hangoztatta s olyan demonstrácziót rendezett mellette, hogy a főispán nem merte Kállayt megválasztottnak kijelenteni. A másnapi gyűlésen az a megállapodás történt, hogy a legközelebbi tisztújításig Rottenstein végezze az első alispáni teendőket.
Ezúttal tehát a már harmadízben erőszakoskodó főispánnal a komolyabb összeütközés a rendek higgadtsága miatt elkerülhető volt, de – mint látni fogjuk – a következő választásnál teljes erővel kitört a vihar. Előbb azonban az országos eseményekről kell említést tennünk.
Az agg császár 1832. év márczius 5-én ünnepelte Bécsben 40 éves uralkodói jubileumát. 34 vármegye küldötte el hozzá követeit. A császárvárosban lefolyt ünnepségek Heves vármegyét annyiban érdeklik közelebbről, hogy a vármegyék 330 tagból álló díszes deputácziójának szónoka Pyrker érsek-főispán volt. Az április 6034-én tartott megyegyűlés jegyzőkönyve szószerint megörökíti a főispánnak a királyhoz latin, a királynéhoz német, Ferdinánd trónörököshöz és a többi főherczeghez latin nyelven intézett beszédjeit, ezek latin nyelvű s a királyné német nyelvű válaszát. (1832. év 39., 113. vmjkl.)

Jelenet a kápolnai csatából.
(Az Orsz. Képtárból.)

Windischgraetz herczeg.
(Az Orsz. Képtárból.)

Gróf Schlick Ferencz.
(Az Orsz. Képtárból.)
Ferencz császár, ki uralkodása kezdetén egyáltalában nem törődött az alkotmánynyal, 1825 év óta alkotmányos érzületűnek mutatta magát. A külső formákat be is tartotta az országgyűlések egybehívásával. Szinte bizonyosra lehetett venni, hogy az 1832. év folyamán is egybegyül az országgyűlés, hogy a regnikoláris bizottság korszakalkotó reformjait megvitassa.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi